Hervay Gizella erdélyi magyar magyar
1934. október 14. (Makó) – 1982. július 2. (Budapest)
Tudástár · 8 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
| Nem | nő |
|---|---|
| Életrajz | |
Képek 1
Könyvei 13
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Forrás
Fordításai 1
Antológiák 13
Róla szóló könyvek 2
Kiemelt alkotóértékelések
Hervay Gizella
Bámulatosan jó költőnő. Egyik emblematikus verséhez, az Előszóhoz az Eső 2020-as téli száma fantasztikus „lírai toldalékokat” fűzött.
Érdemes beleolvasni Háy, Markó, Bánki, Szabó T. verseibe.
https://www.epa.hu/04000/04084/00004/pdf/EPA04084_eso_2…
És itt az Előszó
ELŐSZÓ
Aki azt hiszi, hogy az irodalom irodalom,
az hülye.
Világos.
Ez a könyv nem könyv.
Íme:
Ma reggel kedvem volt énekelni
és énekeltem egész délelőtt.
Énekeltem és mosakodtam,
énekeltem és vertem a párnát,
énekeltem és papírt fűztem az írógépbe.
Nem ment az írás.
Gyötörni kezdett,
hogy mért nem tudtam élni eddig,
mért jöttem zavarba, ha telefonálni kellett,
mért féltem, hogy a manikűröslányok kinevetnek,
mért szégyellem repedezett ujjaimat,
mért hallgatok estéken át a barátaim között,
mi ez a görcs, ez a gombóc, ami elviselhetetlen,
ami miatt szájhúzva hívnak a barátok magukkal
– könnyen elronthatom a hangulatot – ,
mért nem maradt mellettem senki?
Hát igen, hát igen, elviselhetetlen vagyok.
Mire ideértem, hol volt már a jókedv, az éneklés!
– Minek ez az egész? – vertem a gépet. –
Mit tudok még valakinek is mondani?
S ekkor egyszerre megértettem, hogy ami én vagyok,
ez a csupa-félelem, csupa-gátlás
a megalázottak, a kiszolgáltatottak ismertetőjegye,
s hogy többen vagyunk ilyen jeggyel szomorítottak a földön,
mint ahányan éheznek, vagy mint ahányan belehalnak.
Itt vagyunk, mi gyengék és kiszolgáltatottak
öröklött nyavalyáinkkal, a történelem mocskos ujjnyomaival.
Én a szabadságot cafatonként tépem ki magamnak.
Semmim sincs, ami eleve adott.
Szülőföldet, hazát, mindent magamnak kellett megszereznem,
míg más beleszületett.
És minden pillanatomat –
a jó szót, amiért leülök a parkban a padra,
és megcsodálom a ronda kézimunkákat,
a bögre vizet, amire rászolgáltam Gyímesközéplokon,
a barátaimat,
mindent, mindent,
és mindennap újra meg újra mindent ki kell csikarnom,
nincs, aki segíthetne,
ne is segítsen – konok vagyok,
csak teszem magam, hogy nem bírom,
mindig csak majdnem esek össze,
aztán újból és újból…….
Ó, de hiába!
Látják a védtelenséget szemeden,
hallják hangodon,
látják zavarodon,
esett mozdulataidon.
Tudják, hova üssenek,
minden előző ütés cinkosuk.
Visszavágnak:
– Mért hagyod magad? –
Mért hagyod magad, kiszolgáltatottak menete,
gyűrű a föld körül?
Védd magad a földdel,
védd magad magaddal,
védd magad kicsikart szabadságoddal,
védd magad szerelemmel!
Ez a könyv nem könyv.
Egyetlen lehetőségem immár,
hogy szabadságom megteremtsem,
s minden ízét megízleljem.
Ebben a könyvben tehát mindenkit szembeköpök,
aki csak megalázott,
az élettől eltanácsolt,
sajnált,
ellökött,
becsapott.
Ez a könyv egyetlen nagy szembeköpés
mindazokért, akiket valaha is megaláztak,
és megaláznak.
És aki azt mondja, hogy van fontosabb ennél,
az nem tudja, hogy az irodalom nem irodalom,
az tehát hülye.
Népszerű idézetek
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres arcomon.
93. oldal - Étellel, csenddel...
Hervay Gizella: Az idő körei Összegyűjtött versek
Étellel csenddel…
Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres arcomon.
Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.
Amit kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos része lett.
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon,
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.
Traktor-mese
Kobak meglátott egy traktort. Piros volt, és nagy kerekei voltak.
– Szép – mondta Kobak. – Ugye mind megissza a tejet? – kérdezte Mamától.
– A traktor nem iszik tejet.
– De ugye mind megeszi a vajas kenyerét?
– A traktor nem eszik vajas kenyeret.
– De ugye megmossa a kerekeit?
– A traktor nem mosakodik.
– De ugye este szépen lefekszik és elalszik?
– A traktor nem alszik.
– De ugye reggel veszi a táskáját és megy óvodába?
– A traktor nem jár óvodába.
– De ugye jó kis traktor, és szót fogad a mamájának?
– A traktornak nincs mamája.
– Szegény traktor! De miért nincs?
– Mert gép – mondta Mama. – Nem eszik, nem iszik, nem alszik, nem megy óvodába, és nincs mamája. Csak gép, kerekei vannak, azok forognak, ha megindítja a traktorista. Ha megindítják, megy.
– Csak akkor, ha megindítják?
– Csak akkor.
– Mert gép?
– Mert gép.
– És az autó is csak akkor megy?
– Az autó is.
– Az autó sem iszik tejet?
– Nem iszik.
– És nem eszik vajas kenyeret?
– Nem eszik.
– És nem alszik?
– Nem alszik.
– És nem megy óvodába?
– Nem megy.
– És nincs mamája?
– Nincs.
– Szegény autó, akkor ő is csak egy gép. De én azért a kicsi autómat megetetem és megitatom, lefektetem és sétálni viszem, hadd higgye, hogy van mamája.
18-19. oldal (Koinonia, 2002)
KÉT VERS
I
Annyira kellesz, hogy – látod –
megtanultam hallgatni érted,
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
Tíz éve szeretlek,
Mondd, mi végre
Nem találsz nálam
Menedékre.
Űzlek, elérlek,
Elmész újra,
Hány évig fut még
Szívem útja?
Úttalan úton
Visszagörbül,
Csak hozzád jutok
Ki e körbül.
Körből körbe,
Láncról láncra,
Veled vonítok
A világra.
Virágra gondol,
Virágot lépik,
Kiben a szerelem
Szótlanná érik.
(A LEÁNY, AKI VIRÁGOT LÉPIK)
Hervay Gizella: Az idő körei Összegyűjtött versek
TŐMONDATOKBAN
Tőmondatokban gondolkozom.
A kanálnak nincs fénye, csak fogása van.
A kásás hó nem emlékeztet semmire.
Belelépek.
Nincs szeme a holdnak.
A fák ágai nem nyúlnak utána.
Nincs emberi mozdulata a tájnak.
Könnyebb lenne, ha jelkép lenne a virág,
a bokor anyóka,
könnyebb lenne, ha szólna hozzánk a nap,
a szél
vagy a fenyő.
De a csend se emlékeztet
se szorongásra, se félelemre.
Csak csend a csend.
Csak emberi a szó.
Nem nyihogás,
nem víz-zuhatag.
Nem kisebb határai közt a gondolat.
Sohasem volt emberi a kő, a nap,
csak szelíddé tamtamozta az iszonyat.
Idegen volt az iszap és a márvány,
idegen volt a tűz és a szivárvány,
nem a dolgokat nevezték meg a szavak,
csak azt, ami az emberiből hozzájuk tapadt.
Nem lényegükről szól a szó,
csak arról,mire használhatók.
Nem lett közelibb a világ,
csak élhető, csak lakható.
Idegen az ember füvön, fényben a nap alatt,
és mítoszai nélkül markában csak az marad,
ami emberi.
Minden más idegen, embertelen.
Egyetlen fegyverünk ellene a csupasz értelem.
Csak a kigondolt kerék a miénk,
naprobbanás ellen nincs másunk, csak az érv,
atomhalál ellen csak szó, csak szerelem,
üstökös ellen hajszálnyi jóság,
földrengés ellen törékeny műszeren
egy gondolat.
A gondolat csupaszabb és védtelenebb,
mint a megcélzott szarvas szeme.
Önmagán kívül nincs semmi egyebe.
Nincs semmi szép,
se kő, se virág, se nap,
csak az önmagát szülő gondolat.
Csak ennyi van, hogy emberek vagyunk:
kővel, nappal, halállal szembefordulunk.
Csak tőmondatok vannak, csak néhány gondolat:
Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!
