Hermann Kant német

Olvasott párezer könyvet; java részük nem sokat ért. Jól emlékszik első nagy olvasmányélményére: egy ember a kertben kiírta egy táblára, hogy „Tiszafadugvány kapható!”, és ő megértette, mit akart mondani az az ember. Kezdte sejteni azt is, mire lehet jó az írás-olvasás.

Nem kívánjuk nektek az olyan csöndet, amely akkor áll be, ha két ember, akinek egymással beszélgetni kellene, elnémul – legyen ennek oka akár harag, akár bánat, akár restség, akár gyávaság, akár ostobaság.

Távozók és érkezők - 41. oldal

    Ha nem hagyod abba a dohányzást, ugye, de nem akárhogy és nem akármikor, hanem maradéktalanul és azonnal, akkor bizony hamarosan azt kell kérnünk tőled, hogy hagyd itt szépen a fél lábadat, úgy ám.
    Ha konokul úgy hiszed, hogy elegendő testmozgás, ha ágyadtól a kocsidig, a kocsidtól, a főnöki fotelodig sétálsz, akkor előbb-utóbb, meghidd, amúgy élőhalottként húzunk ki ágyból, kocsiból vagy főfotelból, és meghívunk, gyere hozzánk egy kis oxigénsátorozásra. Szomorú lesz.

O. doktornő ébren tartja F. államügyészt egy fontos vizsgálat érdekében - 63. oldal

Szent szarnak van-e cégére.

389. oldal

Bizonyosra veszem: a jóisten azért áldotta meg a férfiembert a káromkodás tudományával, mert a sírás művészetétől szívből irtózott.

Rázórosta - 107. oldal

[…] a történelem annyi csak, mint a hasmenés emléke, ha terepgyakorlat vár rád. Akkor egy kilencszáz éves dóm csupán egy távolsági végpont, és az erdő nevű terepalakzat se nem szláv, se nem porosz, se nem nagynémet, hanem egy nagy rakás rohadt tetűfészek.

12. oldal

Már ez is olyan volt, mint egy álom, melyben egy babhegy előtt állok, meredeken szökken a magasba a hagymakupola, és szalonnásan fénylenek a lejtők. De a gonosz szakács kijött, levesembe beleköpött – vagyis jött egy gulyástüzér, és álmomba ólmot köpött.

19. oldal

Egy halott szakács szárnyakat ad.

20. oldal

[…] úgy találtam, hogy a szokások nem annyira tartósak, mint mondják róluk. Csaknem ugyanolyan gyorsan széthullanak, mint a körülmények, amelyek között létrejöttek. Ám ezekkel a körülményekkel ismét helyre állnak, és talán így értjük, ha a szokás hatalmáról beszélünk.

27. oldal

Nem volt időm az áldozatokra, és nem volt időm a gyilkosokra, itt az én időm futott, ahogy futottam az agyonkormozott fogházfalak tövében a hullahalmok mellett; kergetett valami, és várt valami, és erről csak annyit tudtam, hogy jó nem lehet.

31. oldal