Heinrich Böll német

Nem békéltem meg azzal a világgal, amelyben egy kézmozdulat, egy félreértett szó az életébe kerülhet az embernek.

237. oldal

Abban hiszek ugyan, hogy az irodalom nemcsak olvasókat feltételez, hanem magyarázókat is, társas sokaságot és kötődést, viszont azt nem hiszem, hogy az irodalomba be kell avattatni. Még az sem valószínű, hogy Kafka, a legnagyobb, beavatott volt, hiába próbálják fogságban tartani körök és baráti koszorúcskák. […] Én a gyerekeimnek és egy mindenesünknek is odaadtam Kafkát és Faulknert, olvassák, de nem fennen hirdetve, hogy a művészet a népé, hanem azért, mert tisztelem Faulknert és Kafkát: nem hiszem, hogy a beavatottaknak írtak volna. A „nehezen érthetőség” pedig viszonylagos: a Grimm-mesék szintén nehezen érthetők; író nem rekeszt ki olvasót, és nem szerénységből nem teszi, hanem gőgből.

16. oldal

Velem minduntalan elbánik a fantáziám.

206. oldal

– Bohóc vagyok – mondtam – és pillanatokat gyűjtök. Szia.

282. oldal

Verdun után vége volt tulajdonképpen az efféle tréfálkozásnak; az utolsó gavallérok estek el ott, túl sok gavallér, túl sok szerető egyszerre… túl sok jól nevelt ember; kiszámítottad már, hány pedagógus verítékes munkájának eredményét pazarolták el ott néhány hónap alatt; hiába; nem is értem, hogy soha nem jutott eszetekbe, hogy a segédvizsga után vagy az érettségi után gépfegyvert állítsatok föl a kézműipari, a kereskedelmi kamara vagy a gimnázium folyosóján, és ott mindjárt agyonlőjétek a sikeres vizsga örömétől sugárzó fiatalembereket; hogy szerinted ez túlzás? Nos, akkor vedd tudomásul, hogy a valóság az, amiben nincs más, csak túlzás; én még táncoltam 1905-ben, 1906 érettségizett évfolyamokkal, részt vettem ezeknek a sapkásoknak és sörivóknak diákivászatain… de három évfolyamnak több mint fele esett el Verdunnél. Mit gondolsz, vajon mennyi maradt meg az 1935-ben, 1936-ban, 1937-ben érettségizett évfolyamokból; vagy az 1941-es, 1942-es évfolyamokból… kikeresheted magadnak tetszés szerint akármelyik évfolyamot; és ne kezdj el megint reszketni, soha nem sejtettem, hogy ilyen ijedős lehet egy öreg tábornok.

245-246. oldal

Táblákat kellene állítani a kortárs regények elé: ideköltözni tilos, letelepedni tilos, itt berendezkedni tilos. Aki szilárd talajt akar a lába alá, annak sokkal több kell, mint amit az irodalom és művészet valaha is nyújthat.

73. oldal

Feküdtem itt fönn, a puszta jelenlét művészetét gyakoroltam;

95. oldal (Európa, 1987)

A hivatásos magatartás a legjobb védőpajzs, életre-halálra csak a szent meg az amatőr játszik.

Hiszen az író sosem teljesen az, aminek valahol netalán besorolják: kéményseprőnek, marxistának, katolikusnak, miniszteri tanácsosnak stb. – még ha katolikus-marxista miniszteri tanácsos volna is, aki egyszer mókából letette a kéményseprő-mestervizsgát: elsősorban író ő, és csak azonkívül minden egyéb, és semennyire sem kötődik, ha nem kötődik legalább hétszeresen; sőt még az is lehet, hogy valami olyat keres, ami a közepe valaminek, csakhogy a többiek ott kívül – a kéményseprők, a marxisták, a katolikusok, a miniszteri tanácsosok stb. – ha valaminek a közepére gondolnak, akkor egy kör közepe jut az eszükbe, egy kör kerek, tehát esztétikailag használhatatlan kerek közepére, holott három-, kilenc- és ötvenhétszögeknek is van közepük.

18. oldal

Palástot varrtam
versemnek, kihímeztem
válltól szegélyig
ősi regékkel:
letépték a bolondok,
hordták a világ
szeme láttán, mint
sajátjukat.
Hordják el békén.
Jóval nagyobb bátorság
meztelen járni.

362. oldal