Hans Magnus Enzensberger német

(Ahhoz, hogy semmi ne változzék, mindennek meg kell változnia.)

4. oldal

    Végre Esterházy szívet vett (ez egyszerre régies és germanizmus), és nekiszegezte a kérdést a barátjának, miszerint drága öregem, édes Bébé, mondanád meg, anyádra, van-e ez a fal vagy senincs?

24. oldal (Magvető, 2005)

Esterházy ott is termett, ahol nem vetették, vagyis inkább nem nagyok voltak ezek, hanem sokan. Ám az idők során egyre kisebbek lettek, mert sajnos sohasem ettek elegendő salátát és sárgarépát, hanem szinte mindig csak pralinét és tortát, meg bonbont és rétest. Így azután azon Esterházyk, kikről történetünk szól, szerfölött kicsinyek és szerfölött intelligensek valának. Fékezhetetlen agyvelejűek, ahogy a költő mondja.

3. oldal (Magvető, 1996)

Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem – ez még vita tárgya. De azért ott is elég rossz idő volt.

(első mondatok)

    Az autó megállt és egy határozott hang így szólt:
    – Az iratokat! Milyen árut szállít?
    – No – felelte Franco, ami olaszul annyit tesz, hogy semmilyen árut, pedig nem tudok olaszul, igaz, édesapám azt állítja, ha az ember már két-három nyelven beszél, akkor olaszul nem lehet nem tudni.
    – És mi az ott hátul?
    – Úgy almáslepény, mint Sacher-torta, valamint régi pokrócok, újságok, más no – ami olaszul annyit tesz, hogy semmi, nyente.
    – Quanta costa? – kérdezte a hang, de ez nincs benne a könyvben. A szerzők egy hányada eneszkás volt, most már nem az, már színtiszta német, és így nem félt eléggé az NDK-tól. Most már fél, de most már késő, most látjuk, milyen óriás.
    – Ö…ö… – hebegett közbe Franco felesége, a passzionátus József Attila-kutató és töltött galamb –, elfelejtettem tisztába csinálni a kocsit.

24-25. oldal (Magvető, 1996)

    Egy piros furgon alatt bújt meg, ott legalább nem esett. Viszont isteni illat csapta meg az orrát. – Te jószagú Úristen! – sikoltott föl ennek megfelelően Esterházy, majd Sacher-torta és almáslepény, illetőleg ezek illatának autóbóli származásának végkövetkeztetésére jutott. (A fordítás legyen nagyvonalú és elegáns, akár a királyok, hercegek, grófok. – Érezhetően balos megjegyzés.)

20. oldal (Magvető, 1996)

Az világos, hogy nem a szépségemért lehetek itt, hanem azért, mert a könyv bizarr címe megegyezik az én édesapám cifra nevével.

3. oldal (Magvető, 1996)

Ehhez nem fűznék mit, hacsak azt nem, amit már a legelején kellett volna, hogy ez az egész könyv, mondjuk ki, bátorság sem kell hozzá, egy lapos, rosszacska szójátékra épül. A teremtés nem szóvicc, hergelhetnénk magunkat. Nyúlkönyv, lenyúlkönyv. Az irigység beszél belőlem, hogy ez nekem nem jutott eszembe. Elmulasztottam, hogy az eszembe jusson. De hát nekem magyar eszem van, annak meg nem tárgya ez a szófacsarás.

3. oldal (Magvető, 1996)

Ezért ha Esterházynak teremtett a sors – itt könnyen elpirult –, és nincs is annál szebb dolog a világon, ki egyszer az volt, mindétig az akar lenni […] –, ne aggódjatok, kicsiny hitűek, mindannyiótokban ott búvik az Esterházy, ó igen, az Esterházy a részletekben rejlik; tehát ha annak teremtett a sors, akkor nagy darab nőket kajtass, minél behemótabb, antul jobb.

5. oldal (Magvető, 1996)

Az egész estéje el lett csellózva (ez még a Haydn-vonal).

23. oldal (Magvető, 1996)