Hannu Salama finn

– Igen, az ember egészen addig ostoba, míg egyszer móresre nem tanítják. Én is mindig a bátorságról jártattam a számat, arról, hogyan kell bátornak lenni, és a következményeknek fittyet hányva élni. És most itt vagyok, reggelente rábámulok a tuskóimra, és azon elmélkedem, vajon ebből a hülyéskedésből kinek volt valami haszna. Mindkét lábam odalett.
– De te legalább meg merted tenni – mondta ő kötelességszerűen.
– De hiszen ehhez igazán semmi nem kell. Tényleg nem féltem, soha, korábban sem. Az egyetlen dolog, ami már máskor is visszatartott, az éppen az a gondolat, hogy esetleg életem végéig nyomorék leszek. Most már ez a félelem sincs meg bennem, bár ugyanakkor mocskosul kívánnám, bárcsak annyira féltem volna, hogy sohase szálltam volna be a kocsiba. Most már tényleg semmitől sem félek. Most már csak a saját mélységesen ostobaságomat sajnálom. De talán még azt sem.