Hahn István magyar
1913. március 28. (Budapest) – 1984. július 26. (Budapest)
Tudástár · 11 kapcsolódó alkotó
| Katalógusnév | Hahn István |
|---|---|
| Nem | férfi |
| Életrajz | |
Könyvei 17
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Gondolat zsebkönyvek Gondolat · Európai Antológia Gondolat · Minerva zsebkönyvek Minerva · Az idő sodrában Minerva · Gondolattár Gondolat · Értekezések, emlékezések Akadémiai
Szerkesztései 5
Fordításai 7
Antológiák 1
Népszerű idézetek
A hónap tehát eredetileg, mint neve is mutatja, holdhónap, s a Hold járásához igazodik. Ezt a jellegét azokban a naptári rendszerekben, amelyek figyelembe veszik a Hold járását, mindvégig meg is tartotta – így pl. napjainkban az iszlám vallási és a zsidó zsinagógai naptárban. Azokban a naptári rendszerekben azonban, amelyeknek alapja a Nap járása, a hónap ezt a jellegét elvesztette, és egyszerűen az év egy tizenketted részének elnevezése lett. Így a mi hónapjaink gyakorlatilag már teljesen függetlenek a Hold járásától.
A három naptári alaptényező
A Szentírás nem állapítja meg kifejezetten, hogy mit tart munkának. Csak néhány tevékenységet (tűzgyújtás, sütés-főzés, teherhordás, mezei munka) jelöl meg kifejezetten mint szombaton tilalmas munkát. Vallásunk későbbi fejlődése ezt a munkatilalmat nagy mértékben kiterjesztette, de érdekes, hogy a talmudizmustól elfordult karaita szekta szombati törvényei sokkal szigorúbbak a mieinknél. Minden emberi tevékenységnek szinte teljes szüneteltetését kívánja meg vallásunk, messze túl azon, amit a köztudat munkának nevez: hiszen az írás, tűzgyujtás, kézimunkázás, dohányzás is tilalmas. Ámde ezek a rendelkezések éppen azt bizonyítják, hogy a szombat munkaszünete az eredeti szociális jellegén már messze túlnőtt. Amiként a Teremtés művében a hat nap alkotó tevékenységét a tökéletes nyugalom követte, azonképpen kell az ember életében is a hat munkanap szinte túláradó tevékenységét a hetedik nap tökéletes pihenésének felváltania. Csak a munkazaj elnémulásának, a szent elhalkulásnak idején tudjuk meghallani önmagunkban Istennek hangját: csak a test teljes pihenésének napja teszi képessé lelkünket a legnagyobb erőfeszítésre, arra, hogy kiszakítva magát a köznapiságból, egy napon át szentségben, tisztaságban élhessen. A szombat munkatilalmának negatívuma adta meg az alapfeltételét a szombat nagy pozitív értékének: szentségének. Szombaton azért tette tilalmassá vallásunk a kenyérért való munkát, hogy helyet adjon a tanért való munkának.
II. Szombat
| → |
|---|
Étkezés előtt folyik le a péntek este tán legbensőségesebb, legszebb szertartása: az apa – néhol az anya is – megáldja a gyermekeit, az ősi papi áldás szavaival: „Áldjon meg az Ur és őrizzen meg! Ragyogtassa feléd szeretetét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd jóságát és áldjon meg békességgel!” A péntek esti vacsorát a bor és két fonott kalács (barchesz) fölött mondott kiddus vezeti be. A két fonott kalács az egykori szentélybeli két kalácsból álló áldozatra emlékeztet. Magát az étkezést megszakítják és követik a szép szombati énekek (zemiroth).
II. Szombat
Holdfogyatkozás volt az i. e. 168. június 20-ának éjszakáján is, amikor a római sereg már javában készült a makedón királyi sereggel való végső összecsapásra. A római katonák megrémültek – ám egyik tisztjük megmagyarázta nekik az ijesztő jelenség természeti okát. És valóban: két nap múlva, tehát június 22-én döntő győzelmet arattak Perszeusz makedón király fölött. Még azt is tudjuk, hogy Aemilius Paullus, a római hadvezér a csata napján előbb megebédeltette katonáit, hogy jó testi erőben rohamozzanak a támadást étlen-szomjan váró makedónok ellen, akik alig egyórai ellenállás után megfutamodtak. Így – a holdfogyatkozás jóvoltából is – megállapíthatjuk: a makedón királyságot megdöntő és Róma földközi-tengeri katonai hegemóniáját megalapozó döntő püdnai csata i. e. 168. június 22-én d. u. 2-4 óra között zajlott le.
112-113. oldal
Az esztendő ünnepeit két körbe osztja Szentírásunk is, a hagyományos irodalom is: a három zarándokünnep és a két bűnbánó ünnep csoportjára. [..]
A három zarándokünnep zsidó népünk hőskorának egy-egy örökké emlékezetes eseményét idézi fel bennünk: Peszach az Egyiptomból való megszabadulásnak, Sabuoth a kinyilatkoztatásnak, Szukkoth pedig a negyven éves sivatagi vándorlásnak ünnepe. A két bűnbánó ünnep érzése, független minden eseménytől, független magától a zsidó néptől is: az egyetemes emberiségnek idők feletti álmai élnek bennük: álmok Isten eljövendő világuralmáról, az örök békéről, gonoszság elnémulásáról, az igazak végső győzelméről.
A három zarándokünnep a közösségé: a két bűnbánó ünnep minden egyes egyéné. A három zarándokünnep a multba néző emlékezésé: a két bűnbánó ünnep a jövőt váró reménykedésé. A három zarándokünnep a zsidóság sorsáról szól hozzánk: a két bűnbánó ünnep hőse és középpontja: az emberiség.
III. Bűnbánó ünnepek
