Ha Jin amerikai kínai

– Hamvakat tartanak ilyenben – dünnyögte maga elé Lin. Arra a szantálfa dobozkára gondolt a szekrényben, Manna ruhái alatt. Sosem került le fedeléről a bronzlakat, s ő akaratlanul is kíváncsi lett, mi rejtőzhet benne. Pénz, a takarékkönyve, a kiváló munkáért kapott oklevelek? Ki tudja, miért, az utóbbi időben sokat foglalkoztatta ez a lakkozott ládikó.
Egy este viccelődve megkérdezte Mannát: – Mit rejtegetsz előlem a ládikádban?
– Miről beszélsz?
– A szantálfa dobozról a szekrényben.
– Ja, semmit. – Manna elnevette magát. – Miért vagy ilyen kíváncsi?
– Megnézhetem, mit tartasz benne?
– Ühüm… de csak akkor, ha megígérsz valamit.
– Mit?
– Azt, hogy nem nevetsz ki.
– Persze, hogy nem nevetlek ki.
– És ígérd meg, hogy mostantól fogva megosztod velem az összes titkodat.
– Semmit sem fogok eltitkolni előled.
– Jó, akkor megnézheted.
Kikászálódott az ágyból, a szekrényhez ment és elővette a dobozt. Leszedte róla a lakatot, majd felnyitotta a fedelét, amelynek belső oldalát ráragasztott üdítőcímkék borították. Krémszínű, összetekert szivacs púposodott ki belőle a többi holmi fölött. Manna kiemelte a szivacsrolnit, s amint széthajtogatta az ágyon, két tucatra való Mao-jelvény tűnt elő, egytől egyig gondosan a szivacshoz tűzve. A legtöbb alumíniumból készült, pár darab porcelánból. Domború felületük csillogott. Az egyik jelvényen katonai egyenruhában a sapkájával integetett az elnök, valószínűleg a Tiananmen téren felvonulókat üdvözölte. Egy másikon, kezében szalmakalappal szivarozott, miközben parasztokkal beszélgetett Hunan tartománybeli szülővárosában.
– Hűha! Sosem gondoltam, hogy ennyire rajongtál Mao elnökért – jegyezte meg mosolyogva Lin.

230–231. oldal, Harmadik rész, 6. (Ulpius-ház, 2000)

[…] furcsa kép jelent meg lelki szemei előtt: az asztalfőn ült egy hosszú ebédlőasztalnál, és együtt evett a hét fiatal nővel meg az öregasszonnyal. Nem. Az öregasszony valójában a felesége, Suju volt, és serényen körbeadott egy friss kenyérrel teli kosarat. Miközben ettek, a nők bizalmasan mosolyogtak és csacsogtak. Kétségkívül mindnyájan egy tető alatt éltek, és feleségei voltak és jól érezték magukat. Arra gondolt, hogy a régi Kínában némely gazdag férfinak számos felesége volt. De szerencsések is lehettek azok a földesurak meg kapitalisták, akik a többnejűség gyönyöreiben kéjelegtek!

41. oldal, Első rész, 3. (Ulpius-ház, 2000)

Megérdemled – gondolta. Férj vagy és apa. Mi a csudának vágtál bele ebbe a kapcsolatba? Magadnak kerested a bajt, és igenis rászolgáltál erre a pofonr. Miért nem tudod levenni róla a kezed? Miért hagyod, hogy megbéklyózza, és úgy cibálja a szívedet, akárt egy polip? Olyan gyarló vagy, hogy minél jobban távolodik tőled, te annál inkább vonzódsz hozzá? Elég legyen ebből az őrültségből! Ki kell tépned őt a szívedből, különben szétrágja, mint valami féreg.

Egy jó házasság tele van kutya-macska pillanatokkal. Éppenséggel az eseménytelen házasság az, ami katasztrófához vezet. Egyszóval a férj és a feleség közötti differencia csak szorosabra fűzi a házasságukat.

[…] folytatódott a hosszú „udvarlás”, ami az elkövetkező években fokozatosan kiegyensúlyozottabbá és eseménytelenebbé vált. Nyár nyarat követett, Lin és Suju minden esztendőben elment Vudzsiba a bíróságra, hogy elváljanak, és minden évben, mint férj és feleség tértek vissza. Lin és Manna évről évre abban reménykedett, hogy felülvizsgálják vagy visszavonják azt a feltételt, miszerint a férfi csak tizennyolc évi különélés után vethet véget a házasságának, de a szabály érintetlen maradt. Szu Ran, miután Lin megszerezte neki az akkoriban ritkaságszámba menő könyv, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül egy másodkézből való példányát, javaslatot tett a pártbizottságnak, hogy lazítsanak egy kicsit a szabályzaton, ám a vezetők többsége, mivel bizonytalan volt a következményeket illetően, ellenezte az ötletet. Ahogy telt, múlt az idő, az emberek egyre inkább megfeledkeztek a szabályzat eredetéről, mintha valamilyen szent dekrétum volna, aminek senki sem meri megkérdőjelezni a hitelességét.

182. oldal, Második rész, 12. (Ulpius-ház, 2000)