!

György Péter magyar

Könyvei 21

György Péter: Apám helyett
György Péter: Állatkert Kolozsváron
György Péter: Memex
György Péter: A hely szelleme
György Péter: A hatalom képzelete
György Péter: Digitális éden
György Péter: Az eltörölt hely – a Múzeum
György Péter: Az ó- új világ
György Péter: Néma hagyomány
György Péter: Művészet és média találkozása a boncasztalon

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Lassuló idő

Szerkesztései 4

György Péter – Turai Hedvig (szerk.): A művészet katonái
György Péter – Radnóti Sándor (szerk.): A másként-gondolkodó – Tamás Gáspár Miklós 60
György Péter – Kiss Barbara – Monok István (szerk.): Kulturális örökség – társadalmi képzelet
Forgács Péter – György Péter – Mátis Lilla – Kovács András Bálint (szerk.): Mozgó film 1.

Antológiák 2

Ignácz Ádám (szerk.): Populáris zene és államhatalom
Balázs Eszter – Koltai Gábor – Takács Róbert (szerk.): Homoklapátolás nemesércért

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Érdi Sándor egy – Galgóczi életében végül nem publikált – interjúban azt kérdezte tőle, szeret-e írni. „Írni? Olyan író nincs, aki szeret írni. Írni csak a dilettáns író szeret, az író az eredményt szereti. Olyan ez, mint a kapálás. És én nem szerettem kapálni se. Persze, amikor este a föld végéről visszanéztünk, s láttuk, hogy kezd fellélegezni a kukorica, olyankor meg voltunk elégedve. Így van az ember az írással is.”

240. oldal

György Péter: A hatalom képzelete Állami kultúra és művészet 1957–1980 között

Kapcsolódó szócikkek: írás · író
4 hozzászólás
>!
n P

A magyar romák ellen 2009-ben elkövetett gyilkosságok rettegéssel, aggodalommal, mélységes lelkiismeret-furdalással tölthetett el mindannyiunkat. A többségi társadalomnak a nyomozás hónapjai alatt tapasztalt tompa közönye, a gyakorlatilag változatlan ellenségesség ténye azt mutatja, hogy a szolidaritás, az összetartozás tudása, bizonyossága nélkül nincs megrendülés, nincs gyász. Ha azt vizsgáljuk, hogy miként vált uralkodó doktrínává a közöny, miként jutottunk oda, hogy ártatlan emberek nyílt kivégzésének erkölcsi felelősségét a többségi társadalom tagjai csak mérhetetlen nehézségekkel vonatkoztatják magukra, akkor érdemes visszautalnunk az 1938 és 1944 közötti évekre, ahonnan a rossz lelkiismeret és rossz közérzet javarészt ered.

69. oldal

8 hozzászólás
>!
n P

Amikor a kilencvenes évek vége felé a Magyar Nemzet jeles publicistája egy rövidebb írásában kifejtette, hogy meglepő módon még nekem is van nemzeti identitásom, s mintha lám, mégis érdekelne a magyar kultúra, holott „azok” közé tartozom, vagyis zsidó létemre, lám, milyen rendesen viselkedem, akkor az apám felhívott és gratulált. Holott telefonálni is utált, mondván a készülék nem beszélgetésre, hanem a találkozó időpontjában való megállapodásra szolgál. Nem állítom, hogy boldog voltam. Lassan, csak nagyon lassan értettem meg, hogy nincs mód a vitára. Mert nem csak magát érezte biztonságban azok között, akik elképedve, s talán még némi csodálattal is nézték őt az Izrael állam elleni tüntetésen, a „Szabadságot Vanununak” feliratú plakátokkal a kezében, de miattam is nyugodtabb volt, ha a jobboldalon valaki elégedett volt velem.
És tényleg nem érdekelte, hogy mit gondolok erről.

142. oldal

>!
egy_ember

1939 és 1944 között készültek ezek a felvételek, és ott látható rajtuk apám mérhetetlen, ma már szinte nevetséges bizalma a világ iránt, amelyből minél jobban kiszorult, annál jóvátehetetlenebbül szebbnek látta azt a keveset, amit még használhatott.

82. oldal

>!
Kuszma P

Csurka István jelentős magyar író volt, aki később rettenetes politikus lett, akit komor felelősség terhel a Jobbik létrejöttéért. Ez a párt persze semmibe vette, mert az antiszemita Csurka jóvátehetetlenül eltévedt, de soha nem volt náci. Minden iszonyú tévedésével a magyar kultúra része, abban a világban volt otthon, amelyről a neonáci Jobbik még csak nem is hallott, s amelybe nem is jut be már soha.

276. oldal

György Péter: A hatalom képzelete Állami kultúra és művészet 1957–1980 között

Kapcsolódó szócikkek: politikus
9 hozzászólás
>!
n P

Nem arról volt szó, hogy Ottlik „beállt” volna a Kádár-rendszer szolgálatába – miközben kötésig benne állt. Benne élt, és nem vett róla tudomást. S ez a magatartása nemcsak ismerős volt olvasói számára, hanem követhető és követendő példa lett. Az Iskola a határon boldog idill jelenetének politikai jelentőségével, jelentésével Ottlik nyilván teljes mértékben tisztában volt. A „felejtés” ebben az esetben nem elvétés, nem elszólás, nem elfojtás kérdése. Sokkal bonyolultabb ez ennél.

54. oldal

>!
Kuszma P

Az államszocializmus az autonóm művészetet a nagy pedagógiai cél: a szocialista ember megteremtésének lényegi eszközeként látta, s ennek megfelelően is vette irgalmatlanul komolyan. Ma pedig a nagy művészet iránti egykori tisztelet kétségbevonhatatlan emléke élőbb, mint az ellenőrzés hajdani mechanizmusaié.
Különös és abszurd ellentmondás ez, de nem ok semmiféle nosztalgiára: mindössze alkalom a visszafordíthatatlan átváltozás tudomásulvételére. A transznacionális populáris kultúra korában a magas kultúra visszavonhatatlanul marginalizálódott, s ez ha tévesen is, de érthetően arra indítja számos kortársunkat, hogy az államszocializmus évtizedeit kulturális aranykornak lássa. S valóban, nagy művek sorozata született az 1956 utáni évtizedekben. De a lényeget illetően ez mindegy. A Kádár-korszak visszavonhatatlanul a régmúlt. A szó politikai, társadalomelméleti értelmében: halott.

15. oldal

György Péter: A hatalom képzelete Állami kultúra és művészet 1957–1980 között

16 hozzászólás
>!
Sasa IP

(…) De nem lehet reálisan bemutatni sem a magyar zene, sem a magyar festészet, sem a magyar irodalom teljesítményeit akkor, ha hiányzik mögülük a társadalomtörténet.

Világok álmodói - álomvilágban, 215. o.

>!
egy_ember

A haza, a fogalom pozitív-pszichológiai alaptartalmára redukálva biztonság. (Jean Améry)
Ha igaza van (…), akkor a másokat házuktól, hazájuktól életüktől megfosztók végül maguk is hazátlanná lettek, akkor is, ha tudatában voltak annak, amit tesznek, vagy – ami sokkal valószínűbb – ha évekbe telt, amíg megértették, hogy mások elfoglalt terében élve maguk is idegenné váltak ott, ahol immár minden idegen lett, általuk.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jean Améry
>!
formanella

Ahogy az apámnak, nekem sem jutott az eszembe, hogy előbb-utóbb végig kell gondolnom, hogy az az ország, amelyben ez megtörtént, a hazám. Én sem egykönnyen jtottam odáig, hogy megírjam ezt a könyvet, hiszek csakúgy, mint apámat és mindenkit, engem is megváltoztattak az akaratlan tapasztalatok. Igazán nem volt s most sincs kedvem ahhoz, hogy azzá legyek, amivé az apám helyett írottak tesznek. Zsidóvá. Valamiként, akármint, de végül csak zsidóvá. Vagyis nem tesznek azzá, majd csak azzá válok. Majd mások szemében az leszek, aki amúgy már régen vagyok, és aki magamtól nem voltam soha. Egy zsidó. Amivel szemben éppolyan tehetetlen vagyok, mint az apám, mindössze a körülményeink mások. Az én pórázom hosszabbnak tűnik, talán ez minden. Az akaratlan tapasztalatok általi átváltozás az én életemben az apám történetén át zajlik, de azért Gregor Samsa még én vagyok.

125-126.

1 hozzászólás