!

Gyóni Géza magyar

1884. június 25. (Gyón) – 1917. június 25. (Krasznojarszk, Oroszország)

Teljes névÁchim Géza
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Gyóni_Géza
Életrajz

Könyvei 7

Gyóni Géza: Az élet szeretője
Gyóni Géza: Csak egy éjszakára
Gyóni Géza: Gyóni Géza összes versei
Gyóni Géza: Lengyel mezőkön, tábortűz mellett
Gyóni Géza: Cézár, én nem megyek
Gyóni Géza: Idegen lantokon
Gyóni Géza: Jegyzetek a Napról

Kapcsolódó kiadói sorozatok: A líra gyöngyszemei, Re-Vízió

Antológiák 2

L. Jeszenszky Ágnes (szerk.): Örök természet
A Petőfi Társaság tagjai: Költemények

Róla szóló könyvek 1

Valentyik Ferenc (szerk.): A béke katonája

Népszerű alkotóértékelések

>!
Gáborr_Nagy

Gyóni Géza

A „béke katonája” 33. születésnapján hunyt el az orosz fogolytáborban.


Népszerű idézetek

>!
Algernon +SP

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

>!
Dün SP

    NEM BÁNAT AZ…

Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
Ha már tied volt s akkor elveszíted.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kísér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a színes tavasz –
Nem bánat az.

De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba',
Dalos fohászba', kérve, sírva, vágyva.
Tied se volt s már életedhez kötve,
És akkor, érzed, elveszett örökre,
És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
Az a bánat.

49-50. oldal

>!
ZsuZsanna5

CSODÁK.

Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, ó hihetetlen épség.
Hogy hall e fül és látnak e szemek,
S az arcom érzi jeges szél csipését.

Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, ó mesebeli jóság.
Hallom: haraggal bugnak a hegyek;
Látom: az erdőt lángok lobogózzák.

Látom: a réten a vakand-lyukat
Halálos ágyúk vaskölykei turják.
Fönt egy gépmadár csillagot rugat,
S harsogni hallok győzedelmi hurrát.

Mindennap uj csodára ébredek:
Hogy élek még, túl ennyi véres harcon.
Ó hogy győzni tud minden vész felett
Egy imádkozó, édes, gyönge asszony.

(Przemysl, okt. 3.)

>!
encsy_eszter

Csak egy éjszakára…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

(Przemysl, november.)

4 hozzászólás
>!
Engelchen

Áldott lelkét, fehér lelkét
Véres csaták, rossz emberek
Soha-soha el nem vehették,
Mert szenvedőn is szeretett.
Testvéred volt és testvérem lett,
S most már a boldog ligeteknek
Drága szelíd vendége lett-
Hol béke él és szeretet.

222. oldal

>!
Kisanna

BÚS STRÓFÁK
I
Valami fájó ürességet érzek,
Mintha a lelkem szakadt volna ki,
Mintha mitől már régóta vérzett,
Egyszerre oltná bele valaki.
Valami kinzó bánat ül rajtam,
Mintha egész föld ülne szívemen –
S szinte tudatlan suttogja ajkam:
Elment – s nem látom tán sohasem.
II.
Mit viszesz tőlem? Egész világot;
Imbolygó tűzként lobogó lángot.
Nekem világ volt. Neked – tán semmi.
S mégis – óh nem tudom visszavenni.
III.
Van még sok, amit el nem mondtam –
Csak itt suttogom félálomban.
Aki lesse beszédünk, itt nincs kém –
Ketten vagyunk csak: te, meg én.
Az éjben fénybogár világol
És harang kong valahol távol.
Egy-egy ezüst hang ahogy kicsendül,
Egy könny lepereg szemembül –
S a szót, amit még el nem mondtam,
Suttogom halkan, félálomban

21. oldal

>!
Nyufymano

I.

Egész világ van miközöttünk –
S hogy elválasszon, összefog…
Elválunk majd, mint összejöttünk,
És sírni egyikünk se fog.

Hogy lesik majd, ha szenvedünk-e?
S mi szétmegyünk csak szótalan –
Nem tudja senki, hogy szivünkbe'
Egész világ fájdalma van…

ELVÁLÁS, 42. oldal

>!
Dün SP

    ÉLET SZERETŐJE

Rossz szerelem ez a miénk,
S aligha még rózsát fakasszon.
Mert dölyfös és kegyetlen volt
Hozzám mindig Élet-kisasszony.

Tékozlóan osztotta csókját
Mindig másnak és mindent másnak,
Nekem bolondnak nem maradt,
Csak a megbánás és bocsánat.

S már így lesz. Így lesz: dús ölén
Senki gazok vígan turkálnak.
Szívem veri az indulót
Halálig már a céda bálnak.

Élet-kisasszony, kőszívű,
Nem látja meg már esdő arcom,
És csókja nélkül hullok el
Ezen a csúf, halálos harcon.

95-96. oldal

>!
Dün SP

    AZ ÉN UTAM

Az én utam nem híves
Csöndes tanyákra visz,
Hol békés, néma szántók
Lassú esőre várnak.
Az én utam két sorban
Kis házak nem szegik,
Sem jószagú szegfűi
Pihegő lomha nyárnak.

Nem boldog révbe érők
Útja az én utam.
Ne is jöjjön velem,
Kinek van célja, álma.
És asszony, az se jöjjön,
Kit szelíd anyaság
És csöndes otthon csábít,
Mert vissza nem találna.

Sebes, sokvágyú szívem
Ahol majd megpihen,
Kő lesz vagy asszony keble:
A mindentudó tudja.
De szent lesz, hogyha kő
És örökéltű asszony:
Utam magyar poéták
Áldott, átkozott útja.

90-91. oldal

>!
Dün SP

    CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
    Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
    Csak egy éjszakára:
Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát,
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák;
Robbanó golyónak mikor fénye támad,
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
    Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Úgy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyú omlás –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
    Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról,
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben,
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
    Csak egy éjszakára:
Vakító csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe',
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sírva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.
    Csak egy éjszakára:
Hogy bújnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!?

Krisztusom, mi kell még!? Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!?
    Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

135-137. oldal