!

Grigorij Baklanov orosz

1923. szeptember 11. (Voronyezs, Oroszország) – 2009. december 23. (Moszkva, Oroszország)

Teljes névГриго́рий Я́ковлевич Бакла́нов
NemFérfi
Wikipédiahttps://en.wikipedia.org/wiki/Grigory_Baklanov

Képek 2

Könyvei 7

Grigorij Baklanov: Örökre tizenkilenc évesek
Grigorij Baklanov: 1941 júliusa
Grigorij Baklanov: Barátok
Grigorij Baklanov: Két tűz között
Grigorij Baklanov: A főcsapástól délre
Grigorij Baklanov: A legkisebb fiú
Joszif Geraszimov – Jevgenyij Ziborov – Egon Livs – Grigorij Baklanov: Holdtölte

Antológiák 2

Nikodémusz Elli (szerk.): Téli tölgy
Botka Ferenc (szerk.): Alpesi ballada

Népszerű idézetek

>!
Ákos_Tóth I

A harctéren mindenkinek megvan a maga tűzvonala. Valószínűleg az életben is.

57. oldal (Kossuth, 1964)

>!
Ezüst P

És hogyan is dönthetnénk más helyett, amikor magunkat sem ismerjük.

57. oldal

>!
Ezüst P

De ezen már nem lehet változtatni, ezt már nem lehet helyrehozni, mert nincs a halálnál helyrehozhatatlanabb.

87. oldal

>!
Ezüst P

– A neked szánt lövedéket sohase hallod – bizonygatta a lövegparancsnok olyan elégedetten, mintha a legkellemesebb dologról folyna a beszélgetés. – A másnak szánt lövedéket már messziről hallani, de az, amelyik melletted fog becsapódni, hangtalanul repül.

218. oldal

>!
Ezüst P

S a lábak alatt odavergődött kisfiú most a nyomakodó, megfeszülő testek és tapodó csizmák között, amelyek mindegyike könnyedén agyonnyomhatta volna, sovány kis testével keresztülfurakodott a tömegen, és kiszaladt a lángok fényébe. A legkisebb és leggyengébb lény mindenki között, akinek csupán egyetlen fegyvere volt: a szeretet ereje elhaló kis madárszívében – ez a gyerek folyvást ugyanazt a néhány szót kiáltozta, amely nem adott magyarázatot semmire: „Ő az én papám! Ne bántsák!” És különös módon ezek a szavak nyomban igazoltak mindent, és azok az emberek, akik alig egy perce még fejvesztve tomboltak elvakult dühükben, most kijózanodtak, és újra emberré lettek.

148–149. oldal

>!
Ezüst P

– Mondd csak, Borka – szólalt meg Goncsarov –, emlékszel még Irinka Zsdanovára? Hisz valamikor szerelmes voltál belé. Mégpedig teljesen reménytelenül: ezt mindannyian tudtuk.
– A legmulatságosabb az, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. És azt már végképp nem fogod elhinni, hogy van egy kislányunk. Egy ilyen picike kislány, és szintén Irinka. Légy szíves, ne mereszd rám úgy a szemed, mert olykor még magam is kételkedem a dologban. Ámde a kislányunk: vitathatatlan tény. Mikor a karomba kapom: hinnem kell.

53. oldal

>!
Ezüst P

Amikor az emberek, némán elfordulva, feláldoztak egyvalakit, ezzel saját maguk szentesítették azt a jogot, hogy a későbbiekben bármelyikükkel végezhessenek. Minden ezzel az egyvalakivel kezdődik. Ez az egy a fontos. Az első. Ha az emberek elfordulnak tőle, és némaságukkal igazolják a jogtalanságot, azzal a jövőben mindnyájukat megfosztják az emberi jogoktól. Amit még nehéz megtenni az elsővel, annál könnyebb később megtenni ezrekkel.

195–196. oldal

>!
Ezüst P

Most pedig itt van egy felnőtt, dohányzó fiúval, a lába megvastagodott, mögötte meg egy félresikerült, beteljesületlen élet. Ezt észrevettem, amikor megcsókolta a fiát, rázúdította mindazt a szenvedélyt, amit nem tudott kire pazarolni.

46–47. oldal

>!
Ezüst P

Hogy irtózunk a mély megrázkódtatást előidéző élményektől, pedig talán ezek tesznek újra emberré bennünket.

190. oldal

>!
Ezüst P

Hogyan lehet meggyógyítani a betegséget, ha még nevén sem szabad nevezni? Csupán egy dolog nem jár veszéllyel: ha behunyjuk a szemünket, és szilárd magabiztosságot mutatunk. És azt mondjuk, amit hallani akarnak tőlünk. Ámde mi van akkor, ha a legszigorúbb titoktartás leple mögött légüres tér, a mi felkészületlenségünk rejtőzik? És egy teremtett léleknek sem szabad jó tanáccsal közelednie: körös-körül nagyfeszültségű áramként kering a félelem.

94. oldal