!

Gevorg Emin amerikai örmény

1919. szeptember 30. – 1998. június 11.

Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó

Teljes névԳևորգ Էմին
KatalógusnévEmin, Gevorg
Nemférfi

Képek 1

Könyvei 1

Gevorg Emin: Záporra zenét

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Napjaink Költészete Európa

Antológiák 4

Kormos István (szerk.): Szerelmes arany kalendárium
Rab Zsuzsa (szerk.): Ma mondd!
Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja
Rab Zsuzsa (szerk.): Dobok és fuvolák

Népszerű idézetek

>!

KEGYETLEN KOR HA RÁDTAPOSNA

Kegyetlen kor ha rádtaposna: végül
fegyvered csak a szó.

Ne feledd: egyazon ólomból készül
a betű… s a golyó!

7. oldal

>!

NÉLKÜLED

Ilyen a törvény, ilyen az élet:
”Te – úgymond – te vagy, Magadat éled.
Nehéz vagy könnyű – akármint hordod:
csak ez a részed, csak ez a sorsod . . .
– Hogy lehet az, hogy a mi fajtánknak
csak az együttlét perce az élet,
s álmodva vagy ébren – minden más csak
merő káprázat, hamis ígéret . .?
Kinek szerelme a legszebb volna,
de könyörtelen, fukar a sorsa;
kinek az élet az év pár napja,
a többi a vágy csak – napról napra . . .
a többi csupán az őrök meddő,
a várakozás, míg újra eljő
maga az idő – maga az élet,
mely pár órára adatik néked . . .

Napok és hetek csak így soroznak . . .
Szerelem, élet – egy a világa! –
S tudod-e mégis, mi a legrosszabb? –
hogy az életnek semmi sem drága.
Hogy végül mindent életnek hívnak:
megnyert s elvesztett, tűrt napjainkat.
S ez is belül van a lét-határon:
ez a gyötrelem – ez a rémálom . . .

97. oldal

>!

ÁTOK

Átkozott legyen az a vak fohász,
mely az igaz hit ártalmára van;

az a hitvalló, aki vermet ás
testvéreinek, nagy ájtatosan;

az a templomi mécses, amely még
az embert sűrűbb homályba nyomja;

hit, mely ígéri a menny kegyelmét –,
s a legjobb hívét löki pokolra;

az az isten, kit homlokon éppen
tanítványának álnok csókja üt,

ki még kereszten függ, de nevében
feszítenek már embert mindenütt . . .

102. oldal

1 hozzászólás
>!

A JÖVŐHÖZ

Segítsd életemet az egyenes útra –
verj föl álmaimból, ha resten aludnék,
ha sürget a dolgom, sose halogassam,
már kinyílott ajtón ne zörgessek ismét,
félig-kész munkával soha be ne érjem,
ne mondhassam azt, hogy megtettem a dolgom,
ne mondhassam: szívem betelt szerelemmel,
ne mondhassam, hogy a teljességhez értem,
még csak sejtett dalra ne mondjam: megírtam,
kifejtetlen kőre ne mondjam: elhordtam,
alapozás előtt ne mondjam a házra,
hogy fölépítettem, sőt benne lakom már –,

ne játsszak igazat, ha bűn nyomja lelkem,
s ha már bűnbe estem, vezekeljek érte,
s azért, hogy megbántam, ne dicsérjen senki:
de ha megdicsérnek, ne kérkedjem azzal! . . .

Segítsd életemet az egyenes útra.

8. oldal

>!

ÉPÍTÉSZ BARÁTOMNAK

(A MÚLT KEDVELŐJÉNEK)

Ős templomoknak hű zarándoka vagy,
A múlt dolgait én is szeretem,
volt, hogy nem a mánk szülte dalomat,
s csak azokba fogódzhatott kezem.

A múlt dolgait szintén szeretem,
de sokkal inkább kedvelem én,
ha egy új fal áll a régieken
a hajdani kor emlékköveként.

Te búvod egyre az ős sírokat,
az ereklyéknek szól ámulatod . . .
Ha őseink is csak a múltjukat
szeretik, lettek volna-e falak,
amelyek nyomát te kutathatod?

33. oldal

3 hozzászólás
>!

ABLAKOM ALATT ESŐ CSEPEREG

Ablakom alatt eső csepereg;
tavaszi eső, de fel nem bolygat.

Vidám szivárvány íve integet –
örülnöm kéne, de fejem horgad.

Hamar a felhők visszavonulnak –
türelmetlenül nem várom mégse.

Vasárnap van ma, vagy csak hétköznap?
Ünnep – nem ünnep; mindegy elvégre.

Hordja-e egy is, pajzsul vagy ékül,
kinek és minek is szól a versem?

A házunk előtt egy új út épül.
Nekem pedig . . . nincs hova mennem.

51. oldal

>!

NEKEM MINDEGY

Nekem mindegy – örömet érzek!
Bú-baj nincs már, s nem lesz soha . . .
Ami fáj nekem: csak az ének.
S az ének kedvesem mosolya.

Tető alá menekültök:
„Jaj, ajtó-ablak zárva legyen . . .!"
Nekem az eső: égi küldött –,
szivárvány nyílik a lelkemen.

Esős éjszaka . . . fütyörészek,
s megyek vidáman hazafele:
A házak mind, mind az enyémek!
s a szív a dal menedékhelye . . .

Nekem mindegy – örömet érzek!
Bú-baj nincs már, s nem lesz soha . . .
Ami fáj nekem: csak az ének.
S az ének kedvesem mosolya.

75. oldal

Dün P>!

    Ilyennek szeretlek

Én ilyennek szeretlek és ilyenkor,
mikor még versbe sem kívánlak írni,
… mikor szeretsz, nem játszod a szerelmet,
örömödben feljajdulsz, nem nevetgélsz,
mikor a szertartások összetörnek,
mikor egyszer csak szárnyat kötsz szívemre,
még könnyeiddel is,
még féltéseddel is,
mikor hamis méltóságod leomlik,
és úgy bolyongsz a csöndes házikóban,
gyámoltalanul, halkan, irgalommal,
engedve a szent, hatalmas Hiánynak.
Úgy szeretlek ilyennek, úgy szeretlek,
hogy még csak versbe sem kívánom írni.

18. oldal