Tudástár

>

Gerő András (Budapest, 1952. október 7. – Budapest, 2023. január 10.) Széchenyi-díjas magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora (2006), a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa, alapításától 2020-ig a Közép-európai Egyetem egyetemi tanára.

Életpályája

Szülei Gerő György és Csillag Magdolna. 1972–1977 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történelem–szociológia szakos hallgatója volt. 1977 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója. 1981–1995 között a művelődéstörténeti tanszéken docensként dolgozott. 1988–89-ben a Minnesotai Egyetemen tett tanulmányutat. 1990-ben Utrecht, 1991-ben Amszterdam, 1995–1997 között a Pennsylvania Egyetem és 2001-ben a Columbia Egyetem meghívott vendégprofesszora volt. 1991-től a Közép-európai Egyetem tanára. 1993–2010 között a Budapesti Negyed főszerkesztője. 1994-ben a Pennsylvaniai Egyetemen Fulbright-professzor volt. 1995-ben habilitált. 1995-től 2017-ig az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti tanszékvezetője volt. 2002 óta a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. 2013-tól az Első Világháborús Centenáriumi Projektben a Tudományos Tanácsadó Testület alelnökeként vett részt. Haláláig több mint 70 könyve jelent meg, közülük számos angolszász, illetve német nyelvterületen.

Kutatási területe

Főbb kutatási területe a dualizmus időszaka, az Osztrák–Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika és Budapest története volt.

Művei

I. Ferenc József · Széchenyi István · Kossuth Lajos · Vince Mátyás · Dési János

Gerő András: Képzelt történelem
Gerő András – Hargitai Dorottya – Gajdó Tamás: A Csárdáskirálynő
Gerő András: Ferenc József és a magyarok
Gerő András: Az elsöprő kisebbség
Gerő András: A béke első hónapja Magyarországon
Gerő András: Hit, illúziókkal
Gerő András: Mozaik
Gerő András: Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából
Gerő András: Liberális látószög

Gerő András: Képzelt történelem · Gerő András – Hargitai Dorottya – Gajdó Tamás: A Csárdáskirálynő · Gerő András: Ferenc József és a magyarok · Gerő András: Az elsöprő kisebbség · Gerő András: A béke első hónapja Magyarországon · Gerő András: Hit, illúziókkal · Gerő András: Mozaik · Gerő András: Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából · Gerő András: Liberális látószög

  • Nyolc tanulmány a XIX. századi magyar történelem köréből. Szerk.: Gerő András – Csorba Csilla; ELTE BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 1978
  • Az életmód a szovjet szociológiában. Szerk.: Gerő András; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982
  • Az elsöprő kisebbség. Népképviselet a Monarchia Magyarországán. Gondolat, Budapest, 1988
  • Sorsdöntések. A kiegyezés – 1867; A trianoni béke – 1920; A párizsi béke – 1947. Szerk.: Gerő András; Göncöl Kiadó, Budapest, 1988
  • Ferenc József, a magyarok királya. Novotrade Rt., Budapest, 1988. (Második kiadás: Pannonica, Budapest, 1999)
  • The Heroes’ Square – Budapest. Hungary's History in Stone and Bronze. Corvina, Budapest, 1990
  • Der Heldenplatz – Budapest. Als Spiegel ungarischer Geschichte. Corvina, Budapest, 1990
  • Szabadság és bátorlét: gróf Széchenyi István (1790–1860) – Freiheit und Mut: István Graf Széchenyi – Freedom and Confidence: Count István Széchenyi. Magyar Távirati Iroda, Budapest, 1991
  • A polgárosodás kora. Adams Könyvkiadó, Budapest, 1992
  • Magyar polgárosodás, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1993 (East-European Non-Fiction), ISBN 963797833X
  • Skandalum. Magyar közéleti botrányok. 1843–1991. Szerk: Gerő András; T-Twins, Budapest, 1993
  • Az Andrássy út. Szerk: Gerő András – Hanák Péter; Terézvárosi Önkormányzat, Budapest, 1994
  • Kossuth Lajos alkotmányterve. Javaslat Magyar Ország jövő politicai szervezetét illetőleg – tekintettel a nemzetiségi kérdés megoldására. Szerk: Gerő András; Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 1994
  • Modern Hungarian Society in the Making. The Unfinished Experience. CEU Press, Budapest – London – New York, 1995
  • Kilenc sors. Huszadik századi politikusportrék. Műcsarnok – Dorottya Galéria, Budapest, 1995
  • Volt egyszer egy Magyarország. A századvég és a századelő világa. Társszerzők: Jalsovszky Katalin és Tomsics Emőke; Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1996
  • Once upon a time in Hungary. The world of the late 19th and early 20th century. Co-authors: Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke; Hungarian National Museum, Budapest, 1996
  • Budapest, 1896. A város egy éve. Szerk.: Gerő András; Budapesti Negyed Alapítvány, Budapest, 1996
  • Utódok kora. Történeti tanulmányok, esszék. ÚMK, Budapest, 1996
  • Lovasnemzet. Fényképek ember és ló kapcsolatáról a legújabb kori Magyarországon. Műcsarnok, Budapest, 1996
  • The Hungarian Parliament (1867-1918). A Mirage of Power. Columbia University Press, New York, 1997
  • Budapest. A History from its Beginnings to 1998. Co-editor: János Poór; Columbia University Press, New York, 1997
  • Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. Társszerző: Pető Iván; Tegnap és Ma Alapítvány, Budapest, 1997
  • Az államosított forradalom. 1848 centenáriuma. Szerk: Gerő András; ÚMK, Budapest, 1998)
  • Unfinished Socialism. Pictures from the Kádár Era. Co-author: Iván Pető; CEU Press, Budapest – New York, 1999
  • Die ungarischen Liberalen. Szerk.: Gerő András; ÚMK, Budapest, 1999
  • Hungarian Liberals. Szerk: Gerő András; ÚMK, Budapest, 1999
  • Emperor Francis Joseph, King of the Hungarians. Columbia University Press, New York, 2001
  • A XX. század ujjlenyomata. Szerk.: Gerő András; Városháza, Budapest, 2001
  • Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2000-ben – Anti-Semitic Discourse in Hungary in 2000. Társszerkesztő: Varga László és Vince Mátyás; B'nai B'rith, Budapest, 2000
  • Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2001-ben – Anti-Semitic Discourse in Hungary in 2001. Társszerkesztő: Varga László és Vince Mátyás; B'nai B'rith, Budapest, 2001
  • Egy polgár naplója, 1998–2002. Helikon, Budapest, 2002
  • Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2002–2003-ban – Anti-Semitic Discourse in Hungary in 2002–2003. Társszerkesztő: Dési János, Szeszlér Tibor, Varga László; B'nai B'rith, Budapest, 2004
  • Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX–XX. századi történetéből; Eötvös Kiadó–PolgArt, Budapest, 2004
  • A zsidó szempont. PolgArt, Budapest, 2005
  • Imagined History. Chapters from Nineteenth and Twentieth Century Hungarian Symbolic Politics. Columbia University Press, New York, 2006
  • Antiszemita közbeszéd Magyarországon 2004–2005-ben – Anti-Semitic Discourse in Hungary in 2004–2005. Társszerkesztő: Dési János, Monori Áron, Szeszlér Tibor, Varga László; B'nai B'rith, Budapest, 2006
  • A Csárdáskirálynő. Egy monarchikum története; társszerző: Gajdó Tamás és Hargitai Dorottya; Habsburg Történeti Intézet–Pannonica, Budapest, 2006
  • Magyar illuzionizmus. ÚMK, Budapest, 2006
  • A Monarchia kora – ma. Szerk.: Gerő András; ÚMK, Budapest, 2007
  • Hungarian illusionism. Columbia University Press, Budapest, 2008
  • Térerő. A Kossuth tér története. ÚMK, Budapest, 2008
  • Egy közép-európai birodalom. Az Osztrák–Magyar Monarchia (1867–1918). Szerk.: Gáspár Zsuzsa; Officina '96, Budapest, 2008
  • Österreich–Ungarn. Der Habsburgerreich von 1867 bis 1918. Red.: Zsuzsa Gáspár. Ueberreuter, Wien, 2008
  • The Austro-Hungarian Dual Monarchy (1867–1918). Ed.: Zsuzsa Gáspár. New Holland Publishers, London, Cape Town, Sidney, 2008
  • Se nő, se zsidó. Előítéletek találkozása a századforduló Monarchiájában. ÚMK, Budapest, 2009
  • The Austro-Hungarian Monarchy Revisited. Szerk. Gerő András; Columbia University Press, New York, 2009
  • Public Space in Budapest. The History of Kossuth Square. Columbia University Press, New York, 2009
  • Neither Woman nor Jew. The Confluence of Prejudices in the Monarchy at the Turn of the Century. Columbia University Press, New York, 2010
  • Civilizációs kiáltvány. ÚMK, Budapest, 2010
  • Dualizmusok. A Monarchia Magyarországa. ÚMK, Budapest, 2010
  • Éljen a magyar! ÚMK, Budapest, 2010
  • Habsburg Történeti Intézet, 2003–2010/Institute of Habsburg History 2003-2010. Szerk. Gerő András, Tormássy Zsuzsanna; Habsburg Történeti Intézet, Budapest, 2010
  • Eseteim az Alkotmánnyal. ÚMK, Budapest, 2011
  • Rakousko-uherska monarchie. Habsburská říše 1867-1918 slovem i obrazem. Nakladatelstvi Slovart, Praha, 2011
  • Individualista történet. Gerő András beszélgetései Mihancsik Zsófiával. ÚMK, Budapest, 2012
  • Szétszakított múlt. Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2012
  • Nemzeti történelemkönyv. Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2013
  • Magyar másik. Értelmezések és reprezentációk. Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány , Budapest, 2014
  • Kompromisszumok a közép-európai politikai kultúrában. A Habsburg Történeti Intézet és a Budapesti Andrássy Egyetem Közép-Európa Tanulmányok Fakultásának 2012-es konferenciája. Szerk. Gerő András; Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2014
  • Merénylettől hadüzenetig. A béke utolsó hónapja a Monarchia Magyarországán (1914. június 28. – 1914. július 28.) Szerk. Gerő András; Habsburg Történeti Intézet – Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, Budapest, 2014
  • A Hungarian National History Book. Public Foundation for the Research of Central and East European History and Society, Budapest, 2015.
  • A polgári átalakulásért. Emlékkötet Szabad György tiszteletére; szerk. Gerő András; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2016
  • Ferenc József és a magyarok; 3. átdolgozott, bőv. kiad.; Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2016
  • Az elsöprő kisebbség. Népképviselet a Monarchia Magyarországán; Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2017
  • Mária Terézia, a magyarok királynője (1740-1780); társszerkesztő: Nagy Beatrix; Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2018
  • A béke első hónapja Magyarországon (1918. november 3.–december 3.); a bevezető tanulmányt írta és a kötetet szerkesztette: Gerő András; Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2018
  • Hit, illúziókkal; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2019
  • Mozaik. Magyar Jelenidő és történelem; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2020
  • The Hungarian Other. Jewish Interpretations and Representations;. Public Foundation for Research on Central and Eastern European History and Society, Budapest, 2021
  • Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2021
  • Liberális látószög; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Budapest, 2022

Díjai, kitüntetései

  • A történelemtudományok kandidátusa (1987)
  • A Magyar Tudományos Akadémia doktora (2006)
  • Budapestért díj (2006)
  • Széchenyi-díj (2008)
  • A Szent György Rend – a Habsburg-Lotaringiai-ház európai Rendjének tiszteletbeli lovagja (2017)

További információk