Tudástár

>

Gerhart Hauptmann (Obersalzbrunn, (ma Szczawno-Zdrój) 1862. november 15. – Jagniatkow, 1946. június 6.) irodalmi Nobel-díjas német drámaíró, a német naturalizmus „legnagyobb neve”.

Élete

Thomas Mann

Gerhart Hauptmann Sziléziában született egy porosz hoteltulajdonos fiaként. Nagybátyja nevelte fel, szigorú pietista szellemben. 1880-ban szobrászatot kezdett tanulni, de tanulmányait nem fejezte be. 1885-ben, huszonkét évesen nősült először, felesége a szép és gazdag Marie Thienemann lett. Felesége vagyona lehetővé tette a független életet, így Berlinben politikai, teológiai és irodalmi téren folytatta tanulmányait. 1901-ben elköltözött feleségétől és Margarete Marschalk színésznővel élt, akit 1904-es válása után feleségül vett. A fasizmus hatalomra jutása után Hauptmannt több írótársa, így Thomas Mann is hívta külföldre, de ő otthon maradt, és egyesek szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert.

Johannes R. Becher

Hauptmannt a világháború után nem vonták felelősségre azért, hogy Németországban maradt, és a nácik felhasználták propagandacélokra. Politikai értetlenségének legeklatánsabb példája, hogy ezután Johannes R. Becher hívására az NDK irodalmát is nekiállt „újjászervezni”, de ebben korai halála megakadályozta.

Pályafutása

Arno Holz

Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenaufgang
Gerhart Hauptmann: Die Weber

Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenaufgang · Gerhart Hauptmann: Die Weber

Első drámája, a Vor Sonnenaufgang (1889), amely egy német parasztcsalád életét ábrázolta, a bemutatón óriási siker és botrány lett. Hauptmann az Arno Holz-féle következetes naturalizmus híve maradt ezután is, ebben a stílusban írta Das Friedenfest (1890), valamint Einsame Menschen (Magányos emberek, 1890) című darabjait. Ezek még részben Ibsen-utánérzések. Die Weber (A takácsok) című 1892-es drámája szintén botránnyal ötvözte a sikert. Hauptmann ugyanebben az évben a naturalista komédiával is megpróbálkozott: College Crampton (1892). Die Biberpelz (A bunda, 1893) kitűnő tolvajkomédia, a nagynémet eszme kigúnyolása. Hanneles Himmelfahrt (Hannele mennybemenetele, 1894) álomköltemény kis szimbolista beütéssel. Az 1896-ban írt Geyer Flórián (1896) naturalista hangvételű történelmi dráma. Szimbolista-neoromantikus mesedrámáját, a Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896) címűt első házasságának csődje ihlette. Egyik legjobb naturalista drámája a Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898).

Lukács György

Gerhart Hauptmann: Der arme Heinrich

Gerhart Hauptmann: Der arme Heinrich

Lukács György szerint Hauptmann pályája ezután egyértelműen felfelé tartott a Michael Kramer (1900), Rose Bernd (1903) és Gabriel Schillings Flucht (1905-06) egy sor kitűnő realista darab. Ebben az időszakban már egyre több volt az újromantikus, szimbolista, neoklasszicista dráma is, például a Schluck und Jau (1900), Der arme Heinrich (1902), Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906).

Halász Előd

Gerhart Hauptmann: Die Ratten

Gerhart Hauptmann: Die Ratten

Ezt követően Hauptmann már néha kapkodott, a darabok színvonala több elemzője (Egon Friedell, Halász Előd) szerint is egyenetlenné vált. Hauptmann pályájának zenitje az 1911-es Die Ratten (A patkányok). Ezután kapta meg az 1912-es irodalmi Nobel-díjat.

Az első világháború alatt Hauptmann hazafiként érzett, de saját kis világába zárkózott, ekkoriban csomó véres, de pár évszázaddal azelőtt, vagy a mitológiai időkben játszódó klasszicizáló darabot írt: Magnus Garbe (1914, 2. változat: 1942), Der weisse Heiland (1912-17), Winterballade (1917), Indipohdi (1915-18, megjelent: 1920). Az 1920-as évek elején Németországban a Hauptmann-kultusz egyre nagyobb méreteket öltött, de a művek minősége romlott. A 20-as évek színdarabterméséből kiemelkedik a Dorothea Angermann (1926). 1928-ra fejezte be Till Eulenspiegel című eposzát, ami Halász Előd véleménye szerint a háború utáni európai világvégehangulatot tükrözi.

Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenuntergang

Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenuntergang

Utolsó nagy műve az 1932-es Vor Sonnenuntergang (Naplemente előtt): az öregedő férfi és a húszéves lány szerelmét a férfi korrupt környezete hiúsítja meg, öngyilkosságba kergetve az öregembert.

Johann Wolfgang Goethe

A következő évek drámái: Die goldene Harfe (1933), Ulrich von Lichtenstein (1939), Die Tochter der Kathedrale nem a legsikeresebbek. A második világháború alatt írta a Goethe-ihlette Atriden-Tetralogie-t (1941-44), amely alatta maradt egyéb műveinek.

Művei

Drámái

Hauptmann negyvenöt darabot írt, nagyjából ez teszi ki munkásságának felét. Ezek közül nyolcat-tízet még ma is helyenként játszanak. Általában az első világháború előtti darabjait tartják a legjobbaknak.

Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenaufgang
Gerhart Hauptmann: Die Weber
Gerhart Hauptmann: Elga
Gerhart Hauptmann: Der arme Heinrich
Gerhart Hauptmann: Die Ratten
Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt
Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenuntergang

Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenaufgang · Gerhart Hauptmann: Die Weber · Gerhart Hauptmann: Elga · Gerhart Hauptmann: Der arme Heinrich · Gerhart Hauptmann: Die Ratten · Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt · Gerhart Hauptmann: Vor Sonnenuntergang

  • Vor Sonnenaufgang (1889)
  • Das Friedenfest (1890)
  • Einsame Menschen (1890)
  • Die Weber (A takácsok, 1892)
  • Kollege Crampton, 1892)
  • Der Biberpelz (A bunda, 1893)
  • Hanneles Himmelfahrt (Hannele mennybemenetele, 1894)
  • Geyer Flórián (1896)
  • Elga (1896)
  • Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896)
  • Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898)
  • Schluck und Jau (1900)
  • Michael Kramer (1900)
  • Der rote Hahn (1901)
  • Der arme Heinrich (1902)
  • Rose Bernd (1903)
  • Gabriel Schilings Flucht (1905-06)
  • Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906)
  • Die Jungfer von Bischofsberg (1907)
  • Kaiser Karls Geisel (1908)
  • Griselda (1909)
  • Peter Brauer (1910)
  • Die Ratten (A patkányok, 1911)
  • Der Bogen des Odysseus (1907-12, megjelent 1914)
  • Festspiel in deutschen Reimen (1913)
  • Magnus Garbe (1914)
  • Winterballade (1917)
  • Der weiße Heiland (1912-17)
  • Indipohdi (1915-18, megjelent 1920)
  • Herbert Engelmann (1921-26, befejezetlen)
  • Veland (1925)
  • Naplemente előtt (Vor Sonnenuntergang, 1932)
  • Die goldene Harfe (1933)
  • Hamlet in Wittenberg (1935)
  • Ulrich von Lichtenstein (1939)
  • Die Tochter der Kathedrale (1939)
  • Atriden-Tetralogie (1941-44)
    • Iphigenia in Delphi (1941)
    • Iphigenia in Aulis (1944)
    • Elektra (1944, megjelent 1947)
    • Agamemnons Tod (1944, megjelent 1948)

Regényei

Gerhart Hauptmann: Atlantis

Gerhart Hauptmann: Atlantis

  • Der Narr in Christo Emanuel Quint (1910)
  • Atlantis (1912)
  • Phantom (1923)
  • Wanda, der Dämon (1926)
  • Die Insel der grossen Mutter (1928)
  • Um Volk und Geist (1932)
  • Im Wirbel der Berufung (1936)
  • Der Abenteuer meiner Jugend (1937)

Novellái

  • Bahnwähter Thiel (1888)
  • Die Ketzer von Soana (1924)
  • Marginalien (töredékek: 1887-1927)
  • Sonnen (1938)
  • Der Schuss im Park (1939)

Verses regényei, eposzai

  • Promethidenlos (1885)
  • Anna (1921)
  • Die blaue Blume (1924)
  • Till Eulenspiegel (1927)
  • Mary (1936)
  • Der grosse Traum (1912-1942)

Magyarul

Hauptmann Gellért: Hannele
Gerhart Hauptmann: Alakok
Gerhart Hauptmann: És Pippa táncol!
Gerhard Hauptmann: Crampton mester
Gerhart Hauptmann: Atlantis
Gerhart Hauptmann: A soanai eretnek
Gerhart Hauptmann: Görög tavasz
Gerhart Hauptmann: Fantóm
Gerhart Hauptmann: A démon
Gerhart Hauptmann: Drámák

Hauptmann Gellért: Hannele · Gerhart Hauptmann: Alakok · Gerhart Hauptmann: És Pippa táncol! · Gerhard Hauptmann: Crampton mester · Gerhart Hauptmann: Atlantis · Gerhart Hauptmann: A soanai eretnek · Gerhart Hauptmann: Görög tavasz · Gerhart Hauptmann: Fantóm · Gerhart Hauptmann: A démon · Gerhart Hauptmann: Drámák

  • A takácsok. Színmű; ford. Komor Gyula; Szilágyi, Bp., 1895
  • Hannele. Álomköltemény két részben; ford. Telekes Béla; Franklin, Bp., 1898
  • Henschel fuvaros. Dráma; ford. Molnár Ferenc; Vass, Bp., 1899
  • Hannele mennybemenetele. Álomkép; ford. Faragó Jenő, Jób Dániel; Pallas Ny., Bp., 1901
  • Alakok. Regény; ford. Hajdu Miklós; Magyar Hírlap, Bp., 1903
  • Bernd Róza. Színmű; ford. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1904 (Fővárosi színházak műsora)
  • A bunda. Tolvajkomédia; ford. Sebők Zsigmond; Lampel, Bp., 1909
  • Az elsüllyedt harang. Mesedráma; ford. Lenkei Henrik; Lampel, Bp., 1909
  • Elga. Színmű; ford. Németh Andor; Athenaeum, Bp., 1911 (Modern könyvtár)
  • És Pippa táncol!; ford. Németh Andor; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár)
  • Crampton mester; ford. Bálint Lajos; Tevan, Békéscsaba, 1917 (Tevan-könyvtár)
  • Atlantis; ford. Somlyó Zoltán, Sztrokay Kálmán; Koszorú, Bp., 1919
  • Thiel pályaőr / A soanai eretnek; ford. Schöpflin Aladár; Franklin, Bp., 192? (Külföldi regényírók)
  • A soanai eretnek; ford. Gyöngyösi János; Tevan, Békéscsaba, 1920
  • Görög tavasz; ford. Bánóczi László; Világirodalom, Bp., 1922 (Világirodalom könyvtár. Új sorozat)
  • Fantóm; ford. Turóczi József; Genius, Bp., 1923 (Új termés)
  • Az elmerült harang; ford. Áprily Lajos; in: Vers vagy te is. Antológia és új versek; bev. Kuncz Aladár; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvér, 1926 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. I. sorozat)
  • A démon. Regény; ford. Dormándi László; Pantheon, Bp., 1928 (A kiválasztottak)
  • Márkus László: Ágis tragédiája / Gerhard Hauptmann: És Pippa táncol. Rege; ford. Harsányi Kálmán; Globus Ny., Bp., 1936 (Krónika. a Nemzeti Színház műsorkísérő füzetei)
  • A bunda. Tolvajkomédia; ford. Gábor Andor; Szikra, Bp., 1947 (Mindenki színháza)
  • Drámák; vál., bev. Vajda György Mihály, ford. Déry Tibor et al.; Európa, Bp., 1962 (A világirodalom klasszikusai)
  • A takácsok. Színmű; ford. Vajthó László; Irodalmi, Bukarest, 1968
  • A soanai eretnek; ford. Szabó Ede; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1972
  • A patkányok; in: Csorba Győző: Drámafordítások; szerk. Szirtes Gábor; Pro Pannonia, Pécs, 1998 (Pannónia könyvek; Irodalmunk forrásai)
  • A bunda. Tolvajkomédia 2 részben; Sebők Zsigmond ford. alapján; Nemzeti Színház, Bp., 2007 (Nemzeti Színház színműtár)