Tudástár

>

Korein Andorné Gergely Márta (eredeti neve: Lusztig Márta) (írói álnevei: Borbás György, Kevély Mihály) (Barcs, 1913. március 28. – Budapest, 1973. május 22.) magyar író, ifjúsági író, szerkesztő.

Életpályája

Ady Endre

Lusztig Adolf vendéglős és Neufeld Ilona gyermekeként született. Középiskolai tanulmányait Pécsett kezdte meg, de Ady Endre költészetének propagálása miatt eltávolították onnan. 1931-ben a fővárosba költözött, s az óbudai Goldberger Gyár szövőnője lett. 1934-ben Salakmosó című regényével megnyerte a Mikszáth regénypályázatot. Műveit a Népszava, Magyar Hírlap és az Új Idők közölte. A második világháborút követően az ifjúsági irodalommal foglalkozott. 1949–1956 között a Pajtás, 1956-tól 1968-ig a Kisdobos című gyermekújság szerkesztője volt.

Sírja a Farkasréti temetőben található.

Művei

Brunszvik Teréz

Gergely Márta: A salakmosó
Gergely Márta: Én, Máthé Erzsébet
Gergely Márta: Anyakönyvi kivonat
Gergely Márta: Második nemzedék
Gergely Márta: Miss Nihil
Gergely Márta: Az egyetlen
Gergely Márta: Zebulonból mackó lesz
Gergely Márta: A mi tanítónk
Gergely Márta: Kicsi a bors
Gergely Márta: Az örökös
Gergely Márta: Szöszi
Gergely Márta: A mi lányunk
Gergely Márta: Házasságból elégséges
Gergely Márta: A füstréti Madonna
Gergely Márta: Iskolatársak
Gergely Márta: U-gu
Gergely Márta: Sanyi
Gergely Márta: Sárfényes
Gergely Márta: Többsincs osztály
Gergely Márta: Nehéz egyetem
Gergely Márta: Teréz, a kedves halhatatlan

Gergely Márta: A salakmosó · Gergely Márta: Én, Máthé Erzsébet · Gergely Márta: Anyakönyvi kivonat · Gergely Márta: Második nemzedék · Gergely Márta: Miss Nihil · Gergely Márta: Az egyetlen · Gergely Márta: Zebulonból mackó lesz · Gergely Márta: A mi tanítónk · Gergely Márta: Kicsi a bors · Gergely Márta: Az örökös · Gergely Márta: Szöszi · Gergely Márta: A mi lányunk · Gergely Márta: Házasságból elégséges · Gergely Márta: A füstréti Madonna · Gergely Márta: Iskolatársak · Gergely Márta: U-gu · Gergely Márta: Sanyi · Gergely Márta: Sárfényes · Gergely Márta: Többsincs osztály · Gergely Márta: Nehéz egyetem · Gergely Márta: Teréz, a kedves halhatatlan

  • A salakmosó (regény, 1934)
  • Én, Máthé Erzsébet (regény, 1935)
  • Szolgálni jobb (regény, 1936)
  • Igazi, jó reklám (regény, 1937)
  • Pillanatnyi elmezavar (regény, 1937)
  • A szerelem gyermeke (regény, 1937)
  • Tízéves találkozó (regény, 1937)
  • "Elveszett egy drótszőrű" (regény, 1938)
  • A házasság nem főnyeremény (regény, 1938)
  • Koller úr válni akar (regény, 1938)
  • Nem minden a diploma (regény, 1938)
  • Téves kapcsolás (regény, 1938)
  • Vígan megyünk tönkre (regény, 1938)
  • Amit szabad Jupiternek (regény, 1939)
  • Apám barátnője (regény, 1939)
  • Éva betörőt fog (regény, 1939)
  • Ember és úriember (regény, 1939)
  • Gólyamese (regény, 1939)
  • A gyilkosság árnyékában (regény, 1939)
  • A gyilkosságra születni kell (regény, 1939)
  • A megvásárolt ember (regény, 1939)
  • Őstehetség kerestetik (regény, 1939)
  • Szmokingban, mezítláb (regény, 1939)
  • Anyakönyvi kivonat (regény, 1940)
  • Beismerő vallomás (regény, 1940)
  • Csak egy kislány (regény, 1940)
  • A házmester beleszól (regény, 1940)
  • Kettő szoba, hall (regény, 1940)
  • A megbízható ember (regény, 1940)
  • Milliós örökség (regény, 1940)
  • Rossz pénz nem vész el (regény, 1940)
  • Vasúti ismeretség (regény, 1940)
  • Amiről nem szokás beszélni (regény, 1941)
  • Az egyetlen tanú (regény, 1941)
  • Az egyiknek sikerül (regény, 1941)
  • Egyikünk fölösleges (regény, 1941)
  • Félvér (regény, 1941)
  • Földi paradicsom (regény, 1941)
  • Jót akartam (regény, 1941)
  • Magyarázni nem lehet (regény, 1941)
  • Második nemzedék (regény, 1941)
  • Miska és Mihály (regény, 1941)
  • Vér nem válik vízzé (regény, 1941)
  • 3 hamis tanú (regény, 1942)
  • A szélhámos fia (regény, 1942)
  • Az utolsó alkalom (regény, 1942)
  • Az amerikai nagynéni (regény, 1942)
  • Haragszom rád! (regény, 1943)
  • Kassai gyors (regény, 1943)
  • Miss Nihil (regény, 1943)
  • A műtét sikerült (regény, 1943)
  • Öt év próbaidő (regény, 1943)
  • Szemtől-szembe (regény, 1943)
  • Pénteken kezdődött (regény, 1943)
  • Az egyetlen (regény, 1944)
  • Apja lánya (kisregény, 1946)
  • Meteor (regény, 1948)
  • Zebulonból mackó lesz. Mackó bácsi legújabb utazása (mese, 1948)
  • Karácsonyi segély (regény, 1950)
  • Ne ölj (elbeszélés, 1950)
  • Pattintó Antal (kisregény, 1950)
  • Gyárváros, előre (ifjúsági regény, 1950)
  • A mi tanítónk (ifjúsági regény, 1951)
  • Úttörőbarátság (színmű, 1952)
  • Elisa Branco kiáltása (elbeszélés, 1953)
  • Kicsi a bors (ifjúsági regény, 1956)
  • Az örökös (regény, 1957)
  • Szöszi (ifjúsági regény, 1958)
  • A mi lányunk (ifjúsági regény, 1959)
  • Házasságból elégséges (regény, 1960)
  • A füstréti Madonna (regény, 1962)
  • Iskolatársak (ifjúsági regény, 1963)
  • U-gu (gyermekregény, 1963)
  • Sanyi (ifjúsági regény, 1966)
  • Sárfényes (regény, 1966)
  • Többsincs osztály (regény, 1968)
  • Nehéz egyetem (regény, 1969)
  • Teréz, a kedves halhatatlan (Brunszvik Teréz életregénye, 1972)

Díjai, elismerései

  • Mikszáth-díj (1934)
  • Magyar Népköztársasági Érdemérem (1951)
  • József Attila-díj (1951, 1958)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1971)

További információk

Kenyeres Ágnes · Berei Andor

  • Fényképe a Sulinet Tudásbázisában
  • Fotók az europeana.eu oldalon
  • Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2001.
  • Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Szerk. Fonó Györgyné, Kis Tamás. Bp., Kossuth, 1969.
  • Kortárs magyar írók kislexikona 1959–1988. Főszerk. Fazakas István. Budapest: Magvető. 1989. ISBN 963-14-1604-6
  • Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z) Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3  
  • Magyar filmlexikon I–II. Szerk. Veress József. Budapest: Magyar Nemzeti Filmarchívum. 2005. ISBN 963-7147-45-4
  • Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963–1965.  
  • Révai új lexikona VIII. (Gal–Gyi) Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2001. ISBN 963-901-517-2  
  • Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy) Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. ISBN 963-547-414-8  
  • Új magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6804-7  
  • Új magyar lexikon III. (G–J) Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága Budapest: Akadémiai. 1960.