Gergely Ágnes magyar

Fulladást a megíratlan vers okoz. A nagy vers, ha megírják, a lélegzetvétel drámája.

67. oldal

Egy idő múlva férjhez mentem a színházi főkönyvelőhöz, Rezsőnek vagy Dezsőnek hívták, nem emlékszem.

16-17. oldal

A kelet-európai versekben minden reszket, remeg, dermed, zsibbad, levegő után kapkod, fuldoklik, az egész lírátok egy nagy tébécé, negyvenfokos lázban gyémántos csipkefátyol, lángoló Tejút, patkójuk fölsziporkáz!

134. oldal

Spleen

Nők, férfiak szállnak a villamosra.
Unalmas ez már.
Szállna föl már valaki más is!
Mondjuk, egy rozmár.

9. oldal, Ecetfa ágak

– Mit érzett, amikor az első fordítását publikálta?
– Azt, hogy megkondulnak a harangok és leszakad az ég.
– És most? A második, a harmadik megjelenés után? Mit érez?
– Semmit – mondtam. – Tudom, hogy nem történik semmi.
– A maga nemzedéke téved – pattogott Kassák, és fölkelt az asztal mellől. – Mondja meg a magyar irodalomnak, hogy ne verseket írjanak, hanem költeményeket. Mondja meg a magyar művészeknek, hogy ne képeket fessenek, hanem festményeket. Maga ne menjen a bulvárszerzők után. Mindig azt kell érezni, hogy megkondulnak a harangok és leszakad az ég. Függetlenül attól, hogy mi történik.

13. oldal

Nagyszabású költő élhet hisztérikusan; nem írhat hisztérikusan.

172. oldal

Teljesedjék be a sorsunk: elmondom neked ezt a történetet. Az éjjel egy gladiátorral álmodtam. Ide teszem az álmot a történet elejére. Tudod, bátorítanom kell magamat.
A gladiátor fölnéz. A magasban, emeletnyi vagy csillagnyi távolságra innét csak egy kezet látni, a kéz egyetlen ujját, az ujjmozdulatot. Fölfelé vagy lefelé? A hüvelykujj lassúdva mozdul. Eljön a rettegett pillanat, amikor már mindegy. Az ég tiszta, élesen látszik a látóhatár. Még nincs fönn a hold. A nép üvölt. A nép mindig üvölt. A kegyelem feltétele az volt, leteríti-e az oroszlánt. A vadállat kinyúlva fekszik mellette. Nem mondta neki: recipe ferrum, a vadak nem tudnak latinul. Megfeneklett az idő. Fáradtság tölti el, időn kívüli hála. Most már minden jöhet. Bevárja itt a csillagokat.
Álmomban fenn ültem a tribünön. Nem üvöltöttem. Semmi közöm ahhoz, ami történik. De ha nincs közöm hozzá, miért fáj?

Az aréna

7. oldal

A gyűlölet olyan, mint a színvakság. Színvaknak hiába mondod, hogy a fák zöldek. A gyűlölet mindig ki akarja irtani az erdőt.

132. oldal, Őrizetlenek

Szürke és nyomasztó, mint az ostoba vitapartner, akinek pozíció-előnye van.

93. oldal, 2. fejezet (Szépirodalmi, 1973)

Kutyából szalonnát csinálni mindig csábító pedagógiai feladat. A nők általában megpróbálják.