!

Gerard Manley Hopkins brit

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Gerard_Manley_Hopkins

Képek 1

Könyvei 2

Thomas Hardy – Gerard Manley Hopkins: Thomas Hardy és Gerard Manley Hopkins versei
Gerard Manley Hopkins: As kingfishers catch fire

Antológiák 6

Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Adamik Lajos (szerk.): Szívlakoma
Ferencz Győző (szerk.): Hang szólít
Falus Róbert – Szilágyi Péter (szerk.): A múzsák dicsérete
Paul Driver (szerk.): Victorian Poetry
Carol Ann Duffy (szerk.): To the Moon

Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

A hazajáró

Hogy itt kísértek éjente, hogyan
Mondjam el néki vajon?
S amerre űzi a képzelete,
Követem mind az uton?-
Pár lábnyira tőle csak ott körözök,
Ahogy hajdankoron,
S csak hallgatom, ha szól hozzám –
Viszonozni nem tudom.

Míg viszonozhattam, ő nem szólt:
Mondhattam úgy vajon,
Mennyire vele tartanék!
Oly ritkán volt uton.
Most sokat utazik, és elvinne –
Nem így hajdankoron.
Bár szól hűséges árnyamhoz,
Nem láthatja, tudom.

Álomvilágokon át követem,
Sejthette ezt vajon?
Hogy jár ijedős nyulak járta helyen,
Éji varjú-uton?
Padok átjáróin, a multakon át,
Társ, árny-hajdankoron,
De bármi közel már, bármi barát.
Szólítani nem tudom.

Jó kísértet vagyok. Ó, bár tudná!
Közlitek véle vajon?
Csak felsóhajt, sietek hozzá,
A magányos uton.
Hadd tudja: szerelem óvja őt,
Hű, mint hajdankoron;
Hogy érdemes legyen élnie,
Érdemes rá, tudom.

67-68. oldal

>!
Lunemorte MP

És láttuk a jámbor barmokat:
mind a szalma közt kucorog.
És senkinek kétsége nem maradt,
hogy letérdeltek ott.

15. oldal, A barmok, részlet

>!
Lunemorte MP

Örökség

A családi arc vagyok;
a hús romol – élek én,
viszek át vonást, nyomot
az időknek éjjelén,
feledésen itt-amott
általszökellek én.

Az évek-formálta jegy, mely
mint hang, szem s arcvonás
túléli az egyes embert
– ez vagyok, semmi más;
emberben örök, amellyel
nem bír az elmúlás.

Tótfalusi István fordítása

42. oldal

>!
Lunemorte MP

Vagy holt szerelmem álom-ajka, míg
éji koboldok hercege
éppen a földbe ásna be,
reámhagyná jelül hű szerelemcsókjait.

12. oldal, Jelkereső,részlet

>!
Lunemorte MP

Semleges árnyalatok

Álltunk, tó partján, téli napon,
Sápadt fény hullt, isten-veretett;
Éhes televényen a holt levelek:
Kőrisről szürke halom.

Néztél rám, mint aki rég tovatűnt
Évek titkán bolygatja szemét;
Pár szó járt köztünk: ily veszteség
Attól több, hogy szeretünk.

Holt mosollyá dermedt ajkad:
Meghalni volt ereje még;
Fintorba forrt keserüség –
Felcsapó vészmadarak.

Ma, keservre, tudom már: ront s hiteget
Minden szerelem – s így tér vissza
Tűnt arcod, a megvert fény, egy fa,
Tópart, szürkés levelek.

49. oldal

>!
Lunemorte MP

De sejtést súg az éj: nem volna jobb
az annyira vágyottat el se nyerned?

49. oldal, Irtózás, részlet

>!
Lunemorte MP

Mely Roppant Idiótaság
(Teremt a semmiből,
De támaszként kidől)
Alkotott minket, vak sors áldozatát?

Vagy szülőnk egy Automata,
Közönnyel, kínoké?…
Létünk isten-fejé,
Mely fentről hal el, s nincs már szeme, nincs agya?

14. oldal, A természet faggatózása, részlet