!

George Gordon Noël Byron brit

1788. január 22. (London) – 1824. április 19. (Missolonghi, Görögország, Oszmán Birodalom)

Tudástár · 11 kapcsolódó alkotó

Teljes névGeorge Gordon Noël Byron, Lord of Newstead
Nemférfi

Könyvei 27

George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei
George Gordon Noël Byron: Don Juan
George Gordon Noël Byron: Káin
George Gordon Noël Byron: Byron válogatott művei I-II.
George Gordon Noël Byron: Childe Harold zarándokútja / Childe Harold's Pilgrimage
George Gordon Noël Byron: Naplók, levelek
George Gordon Noël Byron: Mazeppa
George Gordon Noël Byron: Manfred
George Gordon Noël Byron: Beppo / Mazeppa
George Gordon Noël Byron: Childe Harold's Pilgrimage

Kapcsolódó kiadói sorozatok: A világirodalom klasszikusai · Remekírók képes könyvtára Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) · Szerző válogatott művei Európa · Olcsó könyvtár Franklin-Társulat · Kosztolányi válogatott műfordításai Szépirodalmi · Emlékezések Európa · Magyar könyvtár · Az angol líra kincsesháza Európa · Európa Diákkönyvtár Európa · Penguin Classics Penguin

Antológiák 20

Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
George Gordon Noël Byron – Percy Bysshe Shelley – John Keats: Byron, Shelley, Keats versei
Baranyi Ferenc (szerk.): Rád gondolok
Óda a nyugati szélhez
Dornbach Mária – Szász Elizabeth (szerk.): Tavirózsa kisasszony
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Vas István (szerk.): Vallomás
Katona Tamás (szerk.): A szépség lányai

Róla szóló könyvek 11

Tótfalusi István: Byron világa
Hegedüs Géza: Byron
André Maurois: Byron élete
Emil Koeppel: Byron
Jerome McGann: Byron and Romanticism
Thomas Babington Macaulay: Nagy írók
Thomas Babington Macaulay: Byron
Edna O'Brien: Byron in Love
Stephanie Barron: Jane and the Madness of Lord Byron
Boris Ford: From Blake to Byron

Népszerű idézetek

Sli P>!

Soha olyan jó véleménnyel nem voltam a jó írókról, mint azóta, hogy alkalmam van összehasonlítani őket a rosszakkal.

327. oldal, Levelek (Samuel Taylor Coleridge-nak, 1815. október 18.)

Kapcsolódó szócikkek: író
Sli P>!

Nem tévedhetek (legfeljebb ízlésben) olyan könyvet illetőleg, amelyet kiolvasva leteszek és újra felveszek; és nem lehet teljesen rossz az a könyv, amely csak egy, egyetlenegy olvasót is talál, akinek őszintén tetszik.

36. oldal, Napló 1813. december 5.

4 hozzászólás
Sli P>!

Ha mindig olvasni tudnék, sose érezném a társaság hiányát.

51-52. oldal, Napló 1814. február 27.

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
Sli P>!

Attól óvj meg, Uram, akiben megbízok,
Akiben nem bízok meg, azzal magam is elbánok.

505. oldal, Történelmi jegyzetek a Negyedik Énekhez

Kapcsolódó szócikkek: bizalom
Sli P>!

(…) félek, az ember többet hazudik magának, mint bárki másnak (…)

38. oldal, Naplók - 1813. december 6. (Európa, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: hazugság
Sli P>!

Mi a hazugság végre is? Igazság, mely álarcot hord.

II. kötet / 478. oldal, Don Juan (Tizenegyedik ének)

Kapcsolódó szócikkek: hazugság · igazság
Carmilla >!

Kain:
Atyámnak Istene
Jól tette, hogy a végzetes gyümölcsöt
Eltiltá.

Luczifer:
Jobban tesz, ha fát sem ültet.
De rossztól meg nem óv rossz nem tudása.

Második felvonás

Carmilla >!

Nem vagyok platónista, s nem vagyok egyéb sem; de inkább volnék pauliciánus, manicheus, spinozista, pogány, pürrhoniánus vagy Zarathustra híve, semhogy a hetvenkét acsarkodó szekta bármelyikéhez is tartozzam, melyek egymást tépik az Úr szeretetének és egymás gyűlöletének nevében.

Francis Hodgsonnak (Newstead Abbey, 1811. szeptember 3.) - 219. oldal

Evione>!

Byron: Ahogy itt jár-kél

I.
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya:
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

II.
Egy sugár még, egy árnyat el, –
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.

III.
S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot és szivet,
melyben tiszta a szerelem.

George Gordon Noël Byron

Lunemorte P>!

Shelley:
Himnusz egy értelem szépségéhez

Egy láthatatlan Erő roppant árnya
leng köztünk láthatatlanul- akár
a nyári szél, amely csapongva száll,
verdesvén a világot kósza szárnya –
s mint ormok fenyvei mögé szórt hold sugára,
kósza fényével úgy követ
emberi arcot és szívet;
mint hang és szín, ha alkonyúl a táj,
mint csillagtépte fellegek,
mint zene, amely ellebeg –
mint ami annál édesebb,
szépségében minél rejtélyesebb.
Szépség szelleme, ki önnön színeddel
szentelsz be mindent, eszmét s alakot,
amire sütsz – hová tűnsz? mért hagyod,
hogy még zordabb legyen itt e kietlen
siralom-völgye, hol élnünk kell kivetetten?
Kérdd, mért nem sző a nap örök
szivárványt a folyó fölött;
mért huny ki, ami egyszer ragyogott;
homályt e földre mért igéz
álom, rém, halál, születés,
mért, hogy az ember ily vadul
szeret s gyűlöl, remél s kétségbe fúl?
Bölcs és költő ottfentről soha még e
kérdéseire választ nem kapott –
ezért marad Menny, Szellem, Démonok
csak hiú buzgalmuk örök meséje,
gyarló szavak: a lét kétes, múló esélye
nem tágít varázsukra sem
attól, mit fül hall, lát a szem.
Csak fényed, mely ormot ködből kibont,
s zene, mit éji szél lop a
néma hangszer húrjaiba,
vagy víztükrön holdfény lehet
az élet dúlt álmára enyhület.
Remény, Szerelem, Önérzet, akár
a felhők, jön és máris illanó.
Halhatatlan lenne s mindenható
az ember, ha, nagy idegen! Te már
szívében örökös székhelyet tartanál.
Vonzalmak követe, te fény
és árny, a szeretők szemén,
te – ember eszméletét felszitó,
mint hunyó lángot a sötét!
Ne menj, mint árnyad jött elébb,
másként lesz oly rideg-reális,
mint félelem s élet volt, a halál is.
Már kisfiúként odvas romokon,
csillagzó erdők s hallgatag szobák
során üztem a szellemek szavát,
hogy tán lehet majd vélük szólanom,
mákonyos neveket ízlelve ajkamon:
de meg nem hallgattak, elém
se tűntek, míg merengve én
a sorson, élvén édes évadát
a szélnek, mely szárnyára kap
feslő virágot, madarat –
árnyad egyszerre rám esett;
ó, felsikoltó, vad önkívület!
Megfogadtam, hogy neked szentelem
minden erőmet, s mondd, nem állom-e?
Őket hívom, mint már oly sokszor, e
kísérteteket most is, siketen
kongó sírjukból, kik, megosztván szertelen
vívódásaimat, s a kéjt,
velem tölték az irigy éjt –
tudják, szívemnek nem volt öröme
a remény nélkül, hogy kiváltod
a szolgaságból e világot,
hogy te, ó rettentő varázs
kimondod, amit nem mondhat ki más.
Dél múltával derültebb s ünnepibb
lesz a nap is – van olyan harmónia
az őszben, s egének oly csillaga,
mely nyáron át nem látszik s hallatik,
mintha nem lehetne s nem is lett volna itt!
Tedd hát, hogy ez a hatalom,
mely sóvár ifjúságomon
rám hullt, mint a természet igaza,
töltse be teljes életét
annak, ki érted égten ég,
s kit, szép Szellem, bűvöd tanít
merni, s szeretni minden emberit.
Somlyó György fordítása

129-132. oldal