Georg Trakl osztrák

Bágyadtan

Egy álom-szülte Éden rothadása
lengi körül e fáradt, bús szívet,
mely édesből is undort szítt magába,
s elvérzik durva kínok közepett.

Táncok halódó taktusát dobogja
kétely borús zenéje hallatán,
s hervad remények csillag-koszorúja
Istene-foszlott oltár asztalán.

Illatszerek s boroknak mámorától
tart téged ébren szégyen csömöre –
benne a tegnap torz visszfénye vádol –
s felőröl gyászos, szürke lét köve.

171. oldal

A hollók

Fekete zugához a délnek
rikácsoló hollóraj repül.
Árnyuk kószál szarvas körül,
s olykor komorlón pihenni térnek.

Sebet ütnek a barna csenden,
alatta tarló, révülő,
mint sejtelem-gyötörte nő,
és néha hangjuk érce reccsen

egy bűzt árasztó dög felett,
és hirtelen Északra vág át
a raj, s felisszák tollak gyászát
vágyakban reszkető szelek.

21. oldal

…de néha felderül a lélek,
hogyha régi emberekre és sötétarany tavaszokra gondol.

NAPOS DÉLUTÁN

Mélykékben ring egy ág velem.
A szédült, őszi lomb-kuszaság
közt részeg lepkék csapnak át.
Visszhangzik a fejsze a törzseken.

Piros bogyókat morzsol a szám,
levelek közt fény és árny libeg.
Hulló aranypor sistereg
a barna talajra óraszám.

Rigó nevet fel hangosan,
és szédülten csap át meg át
fölöttem az őszi lomb-kuszaság –
gyümölcs hull fénylőn, súlyosan.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

249. oldal

Bomlott hajú bomolt leány
sír rácsos ablakok megett.
Szállnak halott szerelmesek
édes csodáknak mély taván.

24. oldal, Éji románc c. vers

Halottak napja

Kis férfiak, kis nők, gyászos sereglet,
ma kék s piros virágokkal fedik
kriptáikat, hol félszeg gyertya reszket.
Halálnak hódoló báb mindenik.

Ó! félelem s alázat köntösében
mint árnyak, állnak bokrok éj-zugán.
Meg-nem-született jaj sír őszi szélben,
tébolygón indul mécses mécs után.

Szerelmes sóhaj susog a bokorban,
anya és gyermek teste ott enyész.
Az élők-járta körtánc oly valótlan,
s csodává oszlón est-szellőbe vész.

Oly kósza éltük: csupa könny meg átok.
Asszonyok poklát, kínját szánd, Uram,
s e reménytelen halotti sirámot.
Csillagra lép egy lélek társtalan.

36. oldal

Kék tükörből a nővér karcsú alakja lépett elő, s a fiú halottként zuhant a sötétségbe. Éjjel vörös gyümölcsként nyílt meg a szája, s a csillagok ragyogtak szótlan bánata fölött. Álmai betöltötték az ősi atyai házat. Este szívesen kószált az omladozó temetőben, vagy nézegette a homályló halottas kamrában a hullákat, szép kezükön az enyészet zöld foltjait.

104. oldal, Álom és éjbeomlás c. próza

Kéklőn dereng a tavasz; lélegző fák alatt
sötét lény tart az estbe, pusztulásba,
fülelve rigók lágy panaszára.
Némán sarjad az éj, vérző vad,
s lassan a dombra hanyatlik.

Némán szállt le fekete vadonból a kék vad,
a lélek,
hogy éj lett, mohafokokon hószínű forrás.

Éji lélek

A szívem este

Denevérek sikkanása hallik az estben.
A réten két hollószín mén szökell.
Zizeg a rőt juharfa.
A vándor előtt felbukkan a kis útszéli kocsma.
Csodamód ízlik az újbor s a dió.
Csodás mámorosan tévelyegni alkonyi erdőn.
Fekete gallyak közt fájdalmas hangok zengenek át.
Harmat cseppen az arcra.

35. oldal