Geoffrey Regan

Az illetékesek 1815-ben nyilvánosságra hoztak egy érdekes adatot: bár Nagy-Britannia lakosságán belül 7000 főre jutott akkor egy elmebeteg, a haditengerészet azonos mutatója lényegesen magasabb volt, ott ugyanis minden 1000 emberből egy volt az őrült.

138. oldal

„Víz alatti fegyverek? Alattomos, becstelen, angol emberhez méltatlan eszköznek minősítem őket. Soha semmi hasznukat nem fogja látni senki a hadviselésben, és azt is megmondom, miért – azon vagyok, hogy rávegyem az Első Lordot, jelentse be, hogy háború esetén minden tengeralattjárót kalózhajóként szándékszunk kezelni. A személyzetüket fel fogjuk akasztani.”

Az Admiralitás számvevője, 1914

A brit Admiralitás még mindig ragaszkodott ahhoz az elavult felfogáshoz, hogy a háború valamiféle nemzetközi sportverseny, amelyben a németeknek „a szabályok” – a britek szabályai – szerint illene játszaniuk […].

249. oldal

AZ ÖLANDI CSATA (1676)

[…] a vállalkozás pedig balszerencsés incidensek sorából állt. Először is a két zászlóshajónak, a Kronának és a Svardnak, nyolc órába telt, mire sikerült felhúzniuk a horgonyt. Amíg a flotta többi része erre várt, a Jupiter összeütközött a Postiljonnal, de olyan súlyosan, hogy az utóbbi kénytelen volt javításokra visszatérni támaszpontjára. Néhány nappal később a Krona elveszítette a horgonyát. Stenbock leengedett egy másikat, amíg az elsőt kereste, csak arról feledkezett el, hogy a flotta többi hajójának indulást parancsolt, és ezt a parancsot nem vonta vissza. A flotta tehát kivitorlázott a nyílt vízre, és ott maradt egész nap, azon töprengve, hogy ugyan hová lett a főparancsnok? Szélvihar kerekedett, mire az Elefánt nekiment a Merkuriusnak, sőt, kicsit később a Drake-nak is, és mindkettőt megfosztotta árbocaitól. További hajókat is sikerült így vagy úgy ronccsá törni, a Jupiter pedig kapitánya döntése alapján – parancs nélkül – hazaindult.

213. oldal

A csendes-óceáni hadszíntéren a Buffalók pilótái jól tudták, hogy ha Zérókra is lehetett számítani a bevetés során, akkor nekik csak az odaútra szólt a jegyük.

88. oldal

A XIX. szárad folyamán az Admiralitás a hajótervezés és -építés minden műszaki újítását igyekezett gáncsolni [pl. gőzhajók]. Azt hitték, ha így tesznek, megkapaszkodhatnak a Nelson által Trafalgarnál kivívott előnyben. Ennek az lett a következménye, hogy számos technikai újítással a francia, olasz vagy amerikai tervezők rukkoltak ki, Nagy-Britannia pedig – veszélyesen – lemaradt, és a „divat követőjévé” vált.

231. oldal

„A tengerész adagja 28,5 unciát tett ki, a hessenié 32,96 unciát, a krími harcosé pedig mindössze 23,52-t. Pedig a sózott hús tápértéke jóval kisebb, s ráadásul a Krímben sokaknak egyáltalán nem is bírta a szervezete, így eldobták, és puszta kétszersültön meg rumon próbáltak megélni. Kész csoda, hogy egyáltalán akadtak túlélők. Még egy átlagos skót börtönben is, ahol pedig az elítéltek nem voltak kitéve az időjárás viszontagságainak, 25,15 uncia volt az adag, és tartalmazott kenyeret, zöldséget, halat és tejet is.”

174. oldal, 6. fejezet, Meztelenül a csatába

„Mindenki csak az evéssel, az élet élvezetével, a pénzkereséssel és a hatalmasokról és erősekről szóló szellemességek terjesztésével foglalkozik. Akit megölnek az egy barom…. Aki a csapatokat látja el kartoncipőkkel, azt egyfajta…. hősnek tartják.”

223. oldal, 8. fejezet, A politikusok felelőtlensége

Az első világháború kezdetekor mindenki azt hitte, hogy a rendelkezésre álló emberanyag olyan bőséges, hogy bármilyen veszteség pótolható. 1917-re nyugaton már minden hadban álló fél tudta, hogy ez nem így van.

7. oldal

Amikor a katonai szakértelem hiányáról írok, a tisztesség úgy kívánja, hogy már az elején leszögezzem: egy pillanatig sem szeretném azt sugalmazni, hogy bármely parancsnok úgy indul csatába, hogy szántszándékkal veszíteni akar.

(első mondat)

A küszöbön álló csatában a spanyolok defetizmusa vált Dewey legfontosabb szövetségesévé. Montojon annyira biztosra vette saját vereségét, hogy két példátlan döntést hozott. Először is Cavite előtt horgonyozta le a flottáját, nem pedig a manilai erődök ágyúinak védelmében, nehogy az eltévedő amerikai gránátok a városra hulljanak, és ott szükségtelen veszteséget okozzanak a polgári lakosságnak. Az emberiesség gesztusának ez igazán dicséretes, de katonai intézkedésként egyszerűen hihetetlen! Caviténél a spanyolok mindössze 8 partvédő ágyút irányozhattak Dewes hajóira, szemben a Manilában rendelkezésre álló 39-cel. Ráadásul Montojo a saját tengerészei körében is minimálisra akarta csökkenteni a veszteséget, ezért választotta a sekély vizet horgonyzó helyéül, mert így ha egy hajója elsüllyedt, a hajótörötteknek volt esélyük kivergődni a partra. A történelem ezenkívül valószínűleg nem ismer még egy esetet, amikor egy harcra készülő flotta parancsnoka ilyen alapon választott helyet a hajóinak!

Csata a Manilai-öbölben (1898)