Genthon István

Ovidius soha fel nem tudott melegíteni. Csak az orra látszik ki a mitológia iszapjából, istenek és istennők bugyborékolnak belőle minden különösebb indok nélkül. Tacitus önfegyelme impozáns, de jobb szeretném, ha inkább érdekes lenne. Suetonius viszont rendkívül érdekes, egészen a pletykaújságok alantas színvonaláig. Martialis szájas kötekedése legalább őszinte és zamatos. Tacitus összes műveiből nem tudom meg, hogy a szenátorok milyen sarut hordtak, Martialisból mindent meg lehet tudni, ami a napi élettel kapcsolatos, még azt is, hogy egyes pékek illetlen alakú süteményeket árultak. Ez nem irodalmi szempont, elismerem, de a zsarnokok e feltétel nélküli és bárgyú kultuszának korában már dacból is jobban érdekel az a szalonnás bab, amit a zsoldosok ettek, mint a konzulok remekül szerkesztett orációi.

54. oldal

– Jegyezd meg jól: az articsóka római növény, Róma városához van kötve. Másutt is tenyésztik, de az nem az igazi. Másutt akkora csak, mint a tulipán, zöldes pikkelyei lilában játszanak. Lötyög, nincs elég feszes húsa, nem ér semmit.
– A római carciofo – ez az olasz neve – akkora, mint egy férfi ökle. Zöld és kemény, a nedvek szinte feszítik. Nincsenek tüskéi, a pikkelyek szorosan simulnak gömb-testéhez. Öröm nézni, dús és tömör. Róma közvetlen környékén élnek…
[…]
Barátom unhatta széles körű ismereteimet az articsóka terén, így megirgalmaztam neki, és csak kétféle elkészítési módját közöltem vele.
– Articsóka római módra. Hogy a növény törzsét kettévágják-e avagy sem, részletkérdés. Törzsét finom fűszerekkel töltik, melyek között a pórias fokhagyma is helyet foglal. Forró olajban párolják. Ez hasonlít a legjobban a jól főtt spárga állapotára.
Nunc veniam ad fortissimum. Carciofo zsidó módra. Mint a romaneszk dialektus becézi, alla giudia. Az articsókát minden hozzátét nélkül forró olajban sütik ki, míg zörgővé nem válik, mint a párizsi utcán árult pommes frites. Ez az articsóka megdicsőülése.

24-25. oldal

A Műemlékek Országos Bizottságának tisztviselői 1938 nyarán hosszabb tanulmányutat rendeztek a Nyírségbe, hogy annak aránylag kevéssé ismert építészeti, képző- és iparművészeti emlékeit számbavegyék. Magyarország művészeti topográfiája még nem készült el, bár a rendszeres munka, amelyet a bizottság évek óta folytat, meglehetősen előrehaladt. Addig is, míg valamennyi emlékünkről tiszta és lehetőségig teljes képet nyerhetünk, ilyféle felderítő utaknak nagyon nagy a jelentősége.

3. oldal, Előszó (Merkantil, 1939)

Jettatore mindenütt van a világon, de létezésüket Itália tudatosította. Többnyire férfi (azaz nem jettatrice), szúrós szemű s nem mindennapi típus. Már nevének említését is kerülni kell, de ha muszáj, ajánlatos közben vasat érinteni, akár csak a kulcscsomót a zsebben. Egy nagyrangú olasz köztisztviselőtől, Gerarchától tanultam Velencében, hogy az ártalmas hatás ellen legbiztosabb a kabát hajtókája alatt felfüggesztett koralltüskét hordani s azt simogatni.
A jettatore bajt okoz, bár nem biztos, hogy akarja azt. Nyájasan köszön egy szép parkban. Az ember utána néz, s bokáig belelép a váratlan pocsolyába. Szó esik, elég vigyázatlanul, róla, s egy veréb máris megtisztelte kalapunkat. Ha jettatore hivatalos ebédre, az inas elejti a levesestálat, a házigazda félrenyeli a vörösbort, s szörnyű köhögések közt permetezi meg vele a tiszta abroszt, a háziasszony pedig a legpuhább vajastésztába beletöri egyik fogát. Bajt hozó lény, akitől mindenki reszket.

12-13. oldal

Valaha Rómában laktak magyarok, hosszú ideig, s szívüket lassan por futotta be. A hazai nótázás már nem segített, zsírt hozattak és paprikát, pörköltet főztek galuskával. Az emésztés perceiben hirtelenül az egész örök város láthatóvá vált. Borzalmas élmény:
Az Aracoeli-templom sima homlokzatán színes szűrminták nyüzsögtek.
A Kapitolium párkányán bűvös szavak jelentek meg lángbetűkkel: Szegedi halászcsárda.
Nero lomha tornya mérgesen elzöldült és kinyúlt, mint a hegyes-erős paprika.
Marcus Aurelius mint insurgens, lováról leszállva fokossal verte fejbe az első karabinierit, kit szembe talált.

63. oldal

A középrészen sok finom plasztikus dísz, bent freskók, pazar klasszicizáló ión oszlopfejek, melyeknek rokonai még a távoli Esztergomban is megtalálhatók. Furcsa, hogy némelyek kárhoztatják azokat, kik Nyugatról hazahoznak valamit a honi fészekbe. A középkor nagy stílusai internacionálisabbak voltak, mint a maiak, mégis, senki sem reszketett emiatt a nemzeti jellegért. Tuscania és Esztergom közt századannyi a különbség, mint Manet és Szinyei Merse Pál vásznai közt, s az esztergomi királyi kápolna ennek ellenére éppoly kitűnő és magyar, mint a Majális.

67-68. oldal