Galsai Pongrác magyar
1927. október 31. (Pécs) – 1988. április 22. (Budapest)
Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó
| Nem | férfi |
|---|---|
| Életrajz | |
Könyvei 20
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Rakéta Regénytár Magvető · Arcok és vallomások Szépirodalmi
Szerkesztései 2
Fordításai 2
Antológiák 4
Népszerű idézetek
– Nívós hipochonder, kérlek, ma már a rákot nem szorgalmazza. Annyi betegség közül választhatsz. Szemfenékbevérzés, mellékvese-lob, ceruzaszéklet, tüdőpölyh. nekem például tüdőpölyhöm van.
– Az micsoda?
– Amikor a tüdő szemmel nem látható, mikroszkopikus pölyhökben kopni kezd, és kilégzéskor a szájon át lassan eltávozik. A végén teljesen nyoma vész. Amerikai betegség. Tehát jobb házakból való.
37. oldal (Magvető, 1987)
Nem Isten teremtette meg az embert saját képére és hasonlatosságára, hanem az ember teremtette meg Istent a maga alakja és természete szerint.
Fölruházva jó néhány ellenszenves tulajdonsággal is.
A legfőbb Szeretet, Jóság, Bölcsesség, Igazságosság mindenre inkább méltó, mint a szeretetünkre. Ha betoppanna hozzám, ijedtemben térdet-fejet hajtanék. Ahogy illik. De nem tudnék a szív melegével nézni rá. Nem szívesen fogadnám be öröklakónak a házamba. Ez az isteni Személyiség önimádó, részrehajló, kegyetlen, undokul magabiztos, komikusan hiú és riasztóan zsarnoki. A személyi kultusz ősképlete. Elvárja, sőt megköveteli teremtményeitől, hogy hódoljanak neki. Szemrebbenés nélkül hallgatja végig a litániákat, amelyeknek egyetlen mondatától pirulnia kellene. A csúszómászókat kitünteti, a lázadókat büntetéssel sújtja. Önmaga szolgájává és áldozatává teszi az embert. Gyönyörködik műve szépségében, gyarlóságait pedig a maga által kreált emberi lelkiismeretre hárítja. Szeszélyesen méri ki az erényt és a bűnt. Ötletszerűen osztogatja kegyeit. Bizonyos egyedeket előnyökkel tüntet ki, majd megjutalmazza bennük a saját nagylelkűségét. Míg másokat megfoszt ajándékaitól, s fukarságát az áldozatain torolja meg. legfőbb érdemnek az akaraterőt tekinti, amely rosszra csábító hajlamainkat legyőzi, de az önuralom mértékét is maga szabja meg. Ennek tudatában mond ítéletet. Mintha egy botrány értelmi szerzője bíróként lépne fel. S ha végül a nagy ölelkezéskor majd mindent jóvátesz, rendbe hoz, eligazít? Ha utolsó szava a tévedéseit másoknak megbocsátó Szeretet szava lesz? Akkor mivégre űzne velünk apokaliptikus játékot? Hiábavaló bűntudatot, gyötrelmeket, téveszméket okozó játékának perverzitását e kései jóvátétel nem menti meg. A világ berendezését emberi logikával figyelve, istennek lenne legtöbb oka a szégyenre.
A keresztények, zsidók, pogányok istenei mind hasonlítanak ehhez a képlethez.
Isten tehát csak úgy létezhet, ahogyan sosem tudjuk elképzelni.
194. oldal (Magvető, 1987)
Hiába, emberi elménk a halál utáni állapotot is leggyakrabban a testi mivoltában képzeli el. S ilyetén fantáziátlansága – főként, ha fantáziálni kezd – sokszor megmosolyogtató. Nemegyszer röhejes is.
Eléneklik fölöttem a „Circumdederunt me”-t, s én lelki szemeimmel kikacsintok a szemfedő alól, végigvizslatnom a gyásznépet. Már azzal a többletelőnnyel, hogy a gondolatokban is olvasni tudok. A feleségem, mondjuk, rendesen bőg. Ez megnyugtat. De a fiam miért gondol közben, ha csak pillanatra is, Winnetou hőstetteire? Ez fölháborít. Aztán leeresztenek a földbe. S ott szépen berendezkedem. Enni, inni, olvasni nem lehet, lélegzetvételre nincs szükség. Rendben van. A testem oszlik-foszlik, meg se érzem, fizikai gyötrelem kizárva. De mi lesz decemberben? Meddig húzódik a talajmenti fagy? Milyen mélységbe nyúl le a tél jégkarma? Ez egyszeriben aggasztani kezd. Majd negyven-ötven év múlva, ha nyughelyemet meg nem hosszabbítják, a csontverembe dobnak. Csak a törmelékeimet, persze. De ott vajon kikkel keveredem? – folytatom az aggódást. – Kinek a medencecsontja érintkezik a koponyámmal? Ha egy fiatal lányé, mázlim van. De kis szerencsétlenséggel valami agg táblabíró is rajtam pihentetheti a lábszárcsontját. Időtlen időkig.
48. oldal (Magvető, 1987)
– Az öregség szörnyű dolog – mondta Nagy Lajos. – S tudja, mi a legszomorúbb? Az öregember olyasminek is örül, amit fiatalkorban észre sem vett. Ha egy bolti kiszolgálónő rámosolyog, vagy nem fájdul meg a feje a napfénytől, vagy nem szédül el, amikor lenyesi a lábujjáról a körmöket… Csak a szegények örülnek így egy-egy karéj penészes kenyérnek. Az öregség a legnagyobb nyomor. Mert semmilyen forradalommal nem lehet megszüntetni.
77. oldal
Az az igazság, hogy tizenhét évesek voltunk, már érett kamaszemberek, de a világ még éretlen volt körülöttünk, nagyon messzire terveztük a jövőnket, de nem tudtuk, mit hoz a holnap vagy akár a következő óra; örültünk az életnek, az óraketyegésnek, a szélnek, az ifjúság mandulaillatú ondószagának; úgy éreztük, hogy szabadok vagyunk, amit a későbbi fiatalok nem éreztek ilyen gátlástalanul, s minél többet beszéltek a szabadságról, annál kevésbé; mámorosak voltunk a gondolattól, hogy bármi megtörténhet velünk, de ha nem történik semmi, úgy is jó; jókedvre derített a lehetőség, hogy ha tetszik, megfricskázhatjuk a szembejövő valóságos belső titkos tanácsos orrát, hiszen a rangja értékével már maga sem volt tisztában, egyáltalán, hogy valóságos-e, miért belső, miért titkos, és ha titkos, kinek kell tanácsot adnia, olyan tanácstalan volt…
7-8. oldal
„Egy pap lehetőleg ne nősüljön – mondta apám tréfás kedvében. – Képzeld el, hogy eltörlik a cölibátust, s a pápa is megházasodik. Feleségül vesz egy olyan tűzrőlpattant, sűrű vérű kreol olasz nőt. Ő lenne a pápáné. A Szentatya neje, XII. Piusné. Aztán egyszer csak megjelenne a pápa anyósa a Vatikánban, és panaszkodni kezdene a vejére. Ez a Pius, ez a Pius! Megkeseríti a lányom életét…”
Egy magánzó élete és halála
Abody nem szereti a kisadagokat. A kiporciózást. Még az érzelmekben sem. Kedveli a sok családot, gyereket, jó barátot, macskát, a háromszoros adag vonzalmakat, és még jókora púp habokat is rá, továbbá a különféle műfajokat, az irodalomtörténeti tanulmánytól a konferansziészövegig, serlegben, pohárban vagy tölcsérben, de akkor rakják meg alaposan… Eruptívan földúsított érzelmeket ad, s amit nyújtott, természetesen vissza is akarja kapni. Csak hát az emberek többsége gyomorbeteg. A tripla adagokat nem képes megemészteni. S hogy még viszonozza is, a saját tartalékából?
247. oldal