Gál György Sándor magyar

Küldjék ide az igazi magyarság nagyköveteit: Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát, Babits Mihályt, Kodály Zoltánt… és küldjék ide a magyar színészet legjobbjait: Csortos Gyulát, Bajor Gizit, Honthy Hannát! Ezek meghódítják majd a Felvidék embereit. De csak ők. Csendőrökből, politikusokból nem kérünk.

469. oldal

A dudva nem kíméli a legszebb virágágyat sem. Az ostobaság felbukkan a legderekabb testületben is.

22. oldal

Békét nem lehet teremteni az emberek között, mert az élet komisz törvénye, hogy ami boldogít valakit – az boldogtalanná tesz egy másikat.

625. oldal

A kritikának semmi sem volt eléggé éles, eléggé harcos, sőt: osztályharcos. Elvárták a keringőtől, hogy gyászzene legyen a kapitalizmus sírja felett, a tangótól, hogy harcos emlékeket keltsen Madrid védőivel kapcsolatban, a foxtrottól, hogy gúnyirat legyen az imperializmus ellen.

586. oldal

AZ OPERETT LEGYEN OLYAN, MINT HONTHY HANNA. KÖNNYEDÉN SZELLEMES, CSÍPŐS, BÁJOSAN FANYAR, DALTELI, SZÉP, SZÍNES, SZÁRNYALÓ. AZ OPERETT CSAK HADD LEGYEN OPERETT. AZ A SZÉP BENNE. NE VÁLLALJA MAGÁRA A DRÁMAIRODALMUNK VÁLLÁT IS ELÉGGÉ NYOMÓ SZÜRKE HÉTKÖZNAPISÁGOT.

609. oldal

Ez nem jól kezdődik, Ernőkém. Ha maga a fiatalságomról beszél, akkor az öregségemre gondol.

443. oldal

Vajon biztos vagy benne, kedves olvasó, hogy a jelenlegi szívtipró énekesek (és énekesnők) fényképei ötven esztendő múltán, valahol a XXI. század első évtizedeiben osztatlan sikert aratnak majd? A hangjukról nem is beszélve.

229. oldal

Ahogy múltak az évek, Ferenc mindinkább elfordult az improvizálástól. Mind egyszerűbb lett, mind puritánabb, mind hűségesebb a mesterművek eredeti anyagához. És igyekezett puritánságra szoktatni hallgatóságát is. Ahol mutatványos bravúrt vártak tőle, ott a kihirdetett, sőt: kinyomtatott műsor ellenére Beethovent játszott, vagy Bachot, mert nemcsak gyönyörködtetni akarta az embereket, hanem föl is emelni. […]
A szakemberek – barátok és ellenfelek egyaránt – kezében, kézformájában, ujjai, illetőleg az ujjközök különös növésében keresték titkát. Kiderült, hogy kezének se mérete, se formája nem üt el az átlagos ember kezétől. Voltak rosszhiszemű bírálói is, akik azt hitték, ifjúi szépségében, elbűvölő eleganciájában, fejedelmi tartásában rejlik sikere. Később – igaz, jó néhány évtized múltán – kiderült, hogy az öreg Liszt kissé rokkantan s végképp kiöregedve az ifjú zenefejedelem tartásából – még nagyobb sikert arat, mint az a fiatalember, akit a világ rajongása kísért életútján. Nem, a titkot semminő külsőséggel nem lehetett megközelíteni. Sokan memóriáját emlegették: úgyszólván az egész világirodalmat tudta kívülről; mások kaméleonadottságát: bárminő stílusba beleéli magát, mindig azt az érzést keltve, hogy most, e pillanatban nyújtja a leghitelesebbet, a legigazabbat. […]
A titka az volt, hogy semminő titkot nem rejtegetett. Keze gyorsabb, biztosabb s talán erősebb volt, mint bárki másé – de sosem jutott eszébe, hogy a muzsika csupán a kéz és a hangszer találkozásából születik. Nem hangjegyeket játszott – hanem vallomásra kényszerítette a holt kottafejeket. Nem nyugodott addig, míg a hangjegyek burka alatt meg nem találta a mélyebb mondanivalót – hogyan gondolkodott, hogyan érzett, hogyan szenvedett és hogyan lelkesült Bach, Mozart, Beethoven, Chopin, hogyan énekelt, mikor az emberiség vérző, nagy dolgairól akart vallani: életről, halálról, és a megfoghatatlanról, amit hívő ember Istennek nevez…

384. oldal

– Önnek itt nincs keresnivalója. Ma ön az egyetlen magyar ember, aki jelent valamit a nagyvilágban. Ha velünk pusztul ön is, és mi tagadás, erre megvan minden reményünk – vagy inkább reménytelenségünk –, csak azt értük el vele, hogy lehullott az egyetlen csillag, amely Európa egén a magyar szellemet-lelket képviselte. Én önnek nem tanácsot adok, hanem egyenesen utasítást. A pap, az idősebb férfi és a magyar ember nevében, aki itt élte le életét, s aki itt is akar meghalni: menjen! Minden habozás nélkül! A rosszhiszemű emberek, vagy ahogy manapság hívják őket: a spekulánsok aranykincsüket menekítik ki a biztosabb külföldre. Én egy egész nemzet nevében mondom önnek: ma ön a magyar szellem egyetlen nemzetközi aranykincse. Kötelessége, a legmagasztosabb spekuláció nevében, hogy ezt az aranyat ott tezaurálja, ahol semminő bántódás nem érheti.

474. oldal

– Nekem nincs nevem. Én a magyar nép vagyok. Egy jó művész ne adja össze magát holmi csepűrágókkal, akik egy zsidó bankárcsalád gazságaival mérgezik a nemzet lelkületét.

413. oldal