G. Beke Margit magyar

Kivágta a szívet, aztán nyársra tűzte, és lassan forgatta a tűz felett. Kevés idő múlva, amint azt a közönséges pecsenyék sütésénél teszik, alája tartotta ujját, és a rácseppent levet lenyalta, hogy lássa, átsült-e már.
Abban a szempillantásban, hogy a sárkány szíve vérének egy cseppje a nyelvére került, különös dolog történt vele. Megértette a madarak szavát.

125. oldal, A Völsung-monda (Móra, 1975)

[…] elveszlek feleségül! – tört ki belőle az elfojtott szerelem tüze, és a hatalmas mellében viharzó vágy olyan erősen feszítette bordáit, hogy vasinge kettérepedt.

153. oldal, A Völsung-monda (Móra, 1975)

Az istenek és emberek ura részeg volt már a szerelemtől, és most az italtól is megrészegült – az italtól és a zengő daltól, szárnyas szavaktól, amelyek szívében születtek, és ajkára kívánkoztak. Hármas mámorában a feledés kócsagmadara terjesztette fölébe szárnyát

64. oldal Ódin mézsöre

Vagy félnapi járás után egy várat pillantottak meg – köves pusztaság szélén állott, és éktelen magas volt, egészen a hátuk közepéig kellett hajtaniuk a fejüket, hogy a teteje felett el tudjanak nézni.

25. oldal Thor és a Világszéli király

Ez a Kigyónyelv, úgy tudta csűrni-csavarni a szót és váltogatni a mézest a mérgessel, hogy azt hitette el, amit akart.

32. oldal

Talán nem kíváncsi a jövőjére? Ingemund azt felelte, hogy minden napnak elég a maga gondja.

74. oldal

Mit tehettek? Igyekeztek feledni a rosszat és élni a megmaradt jókkal.

Manavidan, az ezermester

Mert az igaz barátságot végképp félbe nem szakasztja semminemű viszontagság, mint ahogy az aranyon nem fog a rozsda.

A cualngei bikarablás

A szerencse sokszor az érdemetlent pártolja, és veszni hagyja a jók ügyét, de az idő kiforogja az igazságot.

26. oldal

De még valamit megtudtam ezekben a napokban, és az csak nyomasztó, csak szégyenletes: hogy nem változunk! A legiszonyúbb lehetőségek árnyékában is a régi, hétköznapi magunkat görgetjük tovább. Nem törődünk egymással se többet, se másként, mint eddig. Az első, második napon még mintha megmozdult volna bennünk valami új. Lakótársainkban sorstársainkat láttuk, és igyekeztünk úgy viselkedni, hogy ezt ők is érezzék. Bennem is volt a félelem mögött valami várakozás. Azt hittem, a többi is így van. De aztán berendezkedtünk ebben az előkelő börtönben, megszoktuk, és lassan elsüllyedtünk a hétköznapokban.

127