Fróna Zsófia

– Ó, hogy az a cifra farkú, megkeseredett, sánta öreganyátok szégyellné el magát!

Mindenkit más nyugtat meg. Az öregasszonyok kötögetnek, én lőni járok.

– Mire kell neked az a disznóölő?
– Nem tudom. Nincs oka, egyszerűen csak kell.

– Bol… bold… – kezdte Megaira, magasba emelve a poharát –, boldog, á, ez az, szóval bolgod születésnapot! – Mennyit szokott inni? – kérdezte Lukasz Tonytól.
– Most ivott életében először – motyogta Tony. – Köszönöm, Meg! – kiáltotta el magát és kissé dülöngélve ő is magasba emelte a poharát. Lukasz a tenyerébe temette az arcát, aztán lemondóan megcsóválta a fejét, de koccintott velük Tony egészségére.

Kicsit nehezebb? – fakadt ki Brenda. – Ennek elment az esze! Attól az ipsétől nem veszünk mi el semmit.
– Ja – helyeselt Brendon.
– Christopher olyan éber, mint egy rohadt bagoly. Ez a küldetés lehetetlen.
– Semmi sem lehetetlen.

Nem az a fajta vagyok, aki csak úgy megfeledkezik a barátairól!

Az én időmben még nem nyúlhattunk a kiállítási tárgyakhoz.

– Engem Alan Davidsonnak hívnak. – Te ezt tudtad? – súgta Megaira Tony fülébe.
– Nagyon megharagszol, ha azt mondom, hogy igen?
– Naná!
– Akkor nem.

– Nagyon szeretném egyszer végre megélni azt a pillanatot, amikor megértelek téged. – Várj türelmesen, öregem

– Ennek a csajnak vajon van önálló gondolata? – tűnődött Brendon. – Tilde kis ölebe. Úgy festenek egymás mellett, mint Stan és Pan, csak nem széltében különböznek, hanem hosszában.