Friedrich Hebbel német
1813. március 18. (Wesselburen, Németország) – 1863. december 13. (Bécs)
Tudástár · 6 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Hebbel, Friedrich |
---|---|
Nem | férfi |
Könyvei 6
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) · Világirodalmi kiskönyvtár · Felfedezett klasszikusok Nemzeti Tankönyvkiadó · Tevan könyvtár Tevan
Antológiák 14
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Ha kik magukban járnak,
Egymásra rátalálnak,
A világ célhoz ért.
21. oldal, Friedrich Hebbel: Két vándor (részlet) (Magvető, 2020) · Friedrich Hebbel
FRIEDRICH HEBBEL:
A PUSZTAI FIÚ
A fiú álmodja, a mestere
a pusztán át pénzt küld vele;
rabló öli meg fele útján,
noha nem járt késve, se lustán.
Hideg leli még, de az ágy fölött
gazdája áll: „Öltözz, kölyök!”
S takaróra hajítja az erszényt,
kérdvén, mi fogott ki merszén?
„Megölnek az úton, gazduram,
jaj, mért kel a nap oly vérpirosan!”
„Másnak csakolyan ma kelőben,
föl hát, vagy inalsz, de előlem!”
„Jaj, gazdám, ismétled magad,
ugyanaz az arcod, szemed, szavad,
már kapsz is – „ a bothoz, mondaná;
nem mondja, előbb csap a bot le rá.
„Gazdám, jaj, eressz utamra hát,
búcsúzsavam add anyámnak át!
Mondd, hogyha sehol se lel meg,
keressen a fűzfa mellett!”
Mögötte a város! Előtte áll
a ködös, kísérteti, puszta táj!
Süvöltöz a szél afelett épp:
„Mérföldet lépni szeretnék!”
Köröskörül csak a néma csend,
nem láthat a szem sehol itt elevent,
csak éh madarát ködös égnek,
míg fölnyársalja a férget.
Pásztorkalyibához ér, ahol
az öreg pásztor éppen kihajol,
bátrabb a fiú szive tüstént,
noha el nem hagyja az ösvényt.
„Ó, pásztor, jámbor vagy, tudom azt;
lásd, élire raktam e négy garast,
add mellém hát a legényed,
míg a faluszélig elérek.
Jó sört ihat érte, ha néki adom,
a legközelebbi vasárnapon:
nagy pénzt viszek oly szorongva,
álmomban a vesztem okozta!”
A pásztor a nyurga legénynek int,
ki épp botját faragja, a amint
előlép, borzalommal
telik el a fiúcska azonnal.
„Ó, nem, nem, pásztorgazda, nem!
Jobb hogyha ez itt nem jön velem!”
A nyurga a vénre pofát vág:
„Sajnálja a négy garasát, ládd!”
A fiú odadobja: „Tiéd! Vigyed!”
S háborgó szívvel odább siet.
Már látja, a fűzfa amott áll,
s hátára csap ekkor a bojtár.
„Vigyázz, kidőlsz, kíméld magad!
Ej, lassan a testtel, még pulya vagy,
ez a pénz se csekély tehernek,
ki tiltja vajon lepihenned?
Jöjj hát, és ott, ama fűz alatt
meséld el ijesztő álmodat;
álmodtam – kutya legyek hát,
ha az álmunk össze nem vág!”
Jól megmarkolja kezét, habár
ellent a fiú többé nem áll;
a lomb tele furcsa nesszel,
oly búsan csobban a csermely.
„No mit álmodtál?” – „Egy férfi jött” –
„Én voltam-e? Nézz meg jól, kölyök,
engem láttál te az éjjel!
Hogy volt tovább, no meséld el!”
„Kést rántott!” – „Ilyet, mint az enyém?”
„Jaj, jaj, olyat!” – „Aztán?” – „Szúrt felém” –
„Itt szúrta keresztül a gégéd?
Mért is kínozlak én még!”
S ha a többit kérditek, felel
két madár, mely ott ül közel;
hollót nem ijeszt el akármi,
a galamb nem bírt tovaszállni!
A hollótól megtudható,
mit tett a gonosz, s vele mit a bakó;
a galamb elmondja, a gyermek
hogy kért jajgatva kegyelmet.
Kálnoky László fordítása
74–77. oldal, Második kötet, Az emberiség határa – 18–19. század (Európa, 1977) · Friedrich Hebbel