!

Friedrich Hebbel német

1813. március 18. (Wesselburen, Németország) – 1863. december 13. (Bécs)

Tudástár · 6 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévHebbel, Friedrich
Nemférfi

Könyvei 6

Friedrich Hebbel: Judit
Friedrich Hebbel: Tragédiák
Friedrich Hebbel: Mária Magdolna
Friedrich Hebbel: Agnes Bernauer
Friedrich Hebbel: Maria Magdalena
Friedrich Hebbel: Maria Magdalene und andere Dramen

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) · Világirodalmi kiskönyvtár · Felfedezett klasszikusok Nemzeti Tankönyvkiadó · Tevan könyvtár Tevan

Antológiák 14

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Halász Előd – Domokos Mátyás (szerk.): Klasszikus német költők I–II.
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Kormos István (szerk.): Szerelmes kalendárium
XIX. századi német drámák
Baranyi Ferenc (szerk.): A szív szonettjei
Steinert Ágota (szerk.): Ágnes
Salyámosy Miklós (szerk.): Kultusz és áldozat
Tóth István (szerk.): Talált kincs

Róla szóló könyvek 1

Lukács György: Világirodalom I-II.

Népszerű idézetek

borbolya3>!

Ha kik magukban járnak,
Egymásra rátalálnak,
A világ célhoz ért.

21. oldal, Friedrich Hebbel: Két vándor (részlet) (Magvető, 2020) · Friedrich Hebbel

3 hozzászólás
Nazanszkij>!

FRIEDRICH HEBBEL:
A PUSZTAI FIÚ

A fiú álmodja, a mestere
a pusztán át pénzt küld vele;
rabló öli meg fele útján,
noha nem járt késve, se lustán.

Hideg leli még, de az ágy fölött
gazdája áll: „Öltözz, kölyök!”
S takaróra hajítja az erszényt,
kérdvén, mi fogott ki merszén?

„Megölnek az úton, gazduram,
jaj, mért kel a nap oly vérpirosan!”
„Másnak csakolyan ma kelőben,
föl hát, vagy inalsz, de előlem!”

„Jaj, gazdám, ismétled magad,
ugyanaz az arcod, szemed, szavad,
már kapsz is – „ a bothoz, mondaná;
nem mondja, előbb csap a bot le rá.

„Gazdám, jaj, eressz utamra hát,
búcsúzsavam add anyámnak át!
Mondd, hogyha sehol se lel meg,
keressen a fűzfa mellett!”

Mögötte a város! Előtte áll
a ködös, kísérteti, puszta táj!
Süvöltöz a szél afelett épp:
„Mérföldet lépni szeretnék!”

Köröskörül csak a néma csend,
nem láthat a szem sehol itt elevent,
csak éh madarát ködös égnek,
míg fölnyársalja a férget.

Pásztorkalyibához ér, ahol
az öreg pásztor éppen kihajol,
bátrabb a fiú szive tüstént,
noha el nem hagyja az ösvényt.

„Ó, pásztor, jámbor vagy, tudom azt;
lásd, élire raktam e négy garast,
add mellém hát a legényed,
míg a faluszélig elérek.

Jó sört ihat érte, ha néki adom,
a legközelebbi vasárnapon:
nagy pénzt viszek oly szorongva,
álmomban a vesztem okozta!”

A pásztor a nyurga legénynek int,
ki épp botját faragja, a amint
előlép, borzalommal
telik el a fiúcska azonnal.

„Ó, nem, nem, pásztorgazda, nem!
Jobb hogyha ez itt nem jön velem!”
A nyurga a vénre pofát vág:
„Sajnálja a négy garasát, ládd!”

A fiú odadobja: „Tiéd! Vigyed!”
S háborgó szívvel odább siet.
Már látja, a fűzfa amott áll,
s hátára csap ekkor a bojtár.

„Vigyázz, kidőlsz, kíméld magad!
Ej, lassan a testtel, még pulya vagy,
ez a pénz se csekély tehernek,
ki tiltja vajon lepihenned?

Jöjj hát, és ott, ama fűz alatt
meséld el ijesztő álmodat;
álmodtam – kutya legyek hát,
ha az álmunk össze nem vág!”

Jól megmarkolja kezét, habár
ellent a fiú többé nem áll;
a lomb tele furcsa nesszel,
oly búsan csobban a csermely.

„No mit álmodtál?” – „Egy férfi jött” –
„Én voltam-e? Nézz meg jól, kölyök,
engem láttál te az éjjel!
Hogy volt tovább, no meséld el!”

„Kést rántott!” – „Ilyet, mint az enyém?”
„Jaj, jaj, olyat!” – „Aztán?” – „Szúrt felém” –
„Itt szúrta keresztül a gégéd?
Mért is kínozlak én még!”

S ha a többit kérditek, felel
két madár, mely ott ül közel;
hollót nem ijeszt el akármi,
a galamb nem bírt tovaszállni!

A hollótól megtudható,
mit tett a gonosz, s vele mit a bakó;
a galamb elmondja, a gyermek
hogy kért jajgatva kegyelmet.

Kálnoky László fordítása

74–77. oldal, Második kötet, Az emberiség határa – 18–19. század (Európa, 1977) · Friedrich Hebbel