!

Frédéric Mistral francia provanszál

Frederi Mistral

1830. szeptember 8. (Maillane, Franciaország) – 1914. március 25. (Maillane, Franciaország)

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Frédéric_Mistral
Életrajz

Könyvei 3

Frederi Mistral: Mirèio
Frédéric Mistral: The Memoirs of Frédéric Mistral
Frédéric Mistral: Mireille / Mirèio

Antológiák 5

Braun Róbert (szerk.): Nobel-díjas írók antológiája
Rába György (szerk.): Verses világjárás
Lakatos István (szerk.): Évezredek eposzai
Kemény Ferenc: Tengertől tengerig
Gábor Andor (szerk.): Mirèio / Roland-ének és kisebb műfordítások I-II.

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

        Ó, rétek illatát lehellő,
        Lomb közt bujkáló, kósza szellő
Csitt! csitt! ne zsongjatok az ifjú pár körül!
        Repüljetek most messze-messze,
        Szerelmes két szív hadd himezze
        Hadd szője álmát, hadd szinezze;
Álmodjék édesen a boldogság felül!

        Patak! völgyecske friss patakja,
        Ó, csendesülj egy pillanatra!…
Kaviccsaid között, járj halkabban, patak!
        Mert most lelküknek tiszta szárnya
        Mint méhe-raj magasra szállva
        Repül, repül egy tűzsugárba…
A csillagok közé, hadd, ó hadd szállanak!

32. oldal, Második ének

Frederi Mistral: Mirèio Provençal költemény / A szerelem éposza 12 énekben

>!
Timár_Krisztina ISP

        Szabad fejük fölvetve büszkén,
        Táncot járnak, egyszerre ütvén
A döngő földre le dobogó lábukat;
        Szélrohamok a tűzbe kapnak,
        A lángok mind magasbra csapnak.
        A sok szép táncoló alaknak
Orcája, homloka piros tűzfényt mutat.

        Az udvart megvilágositva
        Röpköd, csapong ezernyi szikra,
A síró zajba, mint a rőzse lángja ád,
        A síp zengése szól kacagva,
        Mint pinty sötétzöld lombozatba…
        Ó Szent-János! ujongva hatja
Lépésed hangja át a terhes föld-anyát.

        A tűz sírt és a síp sikongott,
        A tamburin zümmögve zsongott,
Kitartón komolyan, miként ha könnyű szél
        A tenger hullámát kihajtja
        Lágy verdeséssel sziklapartra –
        A táncos had magasra tartja
Sarlóját, s fenn cikáz fehéren az acél.

        Kaszás legények hosszu sorja
        Háromszor vígan átugorja
A Szent-János-tüzet, s lányok szórnak bele
        Feltürt-ujjú, fehér karokkal,
        Foghagymát sok teli marokkal,
        Linkát, orbáncfüvet – s dalokkal
Kisérik karban ezt: – „Tekints közünkbe le!

        Szent János, Szent János!" – kiáltják,
        Köröskörül tüzek világát
Mutatja minden-egy halom s domb fényesen;
        Mikéntha csillaghullás volna,
        A szél a lángot felsodorja,
        És füst s vörös fény egybefolyva
Kavarg a Szent felé, az alkony kékjiben.

141-142. oldal

Frederi Mistral: Mirèio Provençal költemény / A szerelem éposza 12 énekben

Kapcsolódó szócikkek: Szent Iván-éj
>!
Timár_Krisztina ISP

        Ha jó a termés, hogyha bőven
        Van áldás kerten és mezőben;
Ha sok szilkébe rőt olaj csorgott elég;
        Ha kint a nép jár-kel sürögve,
        Aratva, markot szedve, kötve,
        S a megrakott szekér döcögve
Megyen be s terhitül csikorg, nyög a kerék;

        Ha birkozóként Bacchus-isten
        Eljő izmossan és mezitlen
S a hegyben táncokat járat tipróival;
        Ha, megtaposva fürge lábtol,
        A hézagos dongáju kádból
        A must a nagy tartóba átfoly,
Hol forr, haboz, pezseg ez áldott szép ital;

        Ha szőke börtönébe készül
        A sárgán égő napsütésrül
Rekettye lombjain fehér selyem bogár;
        Ha szálat, gyorsan szálra téve,
        E művész a fa tetejébe
        Elbúvik könnyű bölcsejébe,
Melynek szövetje, mint a szőtt-font napsugár:

        Hej! akkor van Provenceba vígság!
        Az élet gondját elhajítják;
A finom muskotályt, kakukkfűszagu bort
        Isszák dúsak, isszák szegények!
        Van bő lakmározás, van ének,
        És szép leányok és legények
Táncot járván vigan, rugják fürgén a port.

39-40. oldal, Harmadik ének

Frederi Mistral: Mirèio Provençal költemény / A szerelem éposza 12 énekben

Kapcsolódó szócikkek: bor
>!
Timár_Krisztina ISP

        „Szép-lyány – beszél a puszta vadja –
        Ha a mi tájékunkra adna
Apád férjhez, bizony nem törnéd így magad.
        A kormoshátu marhacsorda,
        Nálunk a rónákat bebolygja,
        És asszonynak nincs véle dolga,
Mert nem fejik meg ott a vad jószágokat.

        „Jó-ember; ott az únalomtul
        A lány meghal vagy megbolondul."
„Szép-lyány, nem unta el kettesbe senki még."
        „Jó-ember, ott a nap lepörköl,
        S a szomjazó előtt a földből
        A rossz sós-víz buzogva tör föl."
„Szép-lyány! fenyők alatt van hűs árnyék elég."

        „Jó-ember! zöld kigyók sziszegnek
        Árnyékában, fenyőiteknek!"
„Szép-lyány! van annyi gém s flamingó, rózsaszín,
        Azok, ha élelmet keresnek,
        Mindég a zöld kigyókra lesnek,"
        „Jó-ember! mégis távolesnek
Fenyőidtől az én barkóca-lombjaim!"

        „Szép-lyány! mondják: papok s leányok
        Sosem tudják, hol lesz hazájok,
Hol és kinél eszik később a kenyeret.
        – „Ha kit szeretnék, azzal enném,
        Jó-ember, én zokon se venném,
        Ha elkerülnek messze innén,"
„Szép-lyány, akkor szeress, hogy elvihesselek."

        – „Jó-ember, majd szeretni foglak,
        De még előbb a liljomoknak
Szép szőllőfürtje nő s szagos virág terem
        Nyársad holt fáján. És e tájnak
        Dombjai, mik keményen állnak,
        Fehér viaszként szerte-mállnak,
S Li-Bausba el lehet hajózni tengeren."

75-76. oldal, Negyedik ének

Frederi Mistral: Mirèio Provençal költemény / A szerelem éposza 12 énekben

Kapcsolódó szócikkek: udvarlás
>!
Timár_Krisztina ISP

        Zengjen, leányok, hangos ének
        Szüretjén friss szederlevélnek! –
Ha a selyembogár harmadszor alszik el
        A fákon nagy sereg leány van,
        Kik dolgoznak szorgos-vidáman,
        Mint méhraj, mely, regg harmatában,
A réti rozmarin mézcseppit gyűjti fel.

21. oldal, Második ének

Frederi Mistral: Mirèio Provençal költemény / A szerelem éposza 12 énekben

>!
Timár_Krisztina ISP

        A tyúk háromszor kotkodákolt…
        Útjukra halvány fény világolt…
"A tizenharmadik barlang ez, gyermekek,
        Hosszú utunk itt ére véget."
        Hatalmas barlangürbe léptek,
        Hol kandallóban nagy tűz égett.
S annál hét fekete kandur melegedett.

        Hét kandur ült a tűz körébe',
        És kormos szolgafán fölébe
Lógott egy vasfazék. S mit nézni is iszony:
        Két sárkánynak kapúnyi szája
        Folyton kék lángot fúj alája,
        Vince ránézett a banyára
– „Nézd! hát ilyen tüzet használsz?” – "Ilyet bizony!

        Ez jobban ég akárminél is,
        A vad-szőllő rőzséjinél is…"
De Vince csak fejét csóválta s dohogott:
        – "Hm, jobban… de köszönöm szépen
        Nem tréfaság ez semmiképen…"
        A tágas barlang közepében
Egy széles asztal állt, porfirból faragott.

        Sok száz átlátszó törzsü oszlop
        Köröskörül karcsún magoslott,
Oly tiszták, mint a jég, mely az ereszre ül…
        Fölérnek a mély fa-gyökérig.
        Dombok, halmok talpát elérik;
        Ez oszlopok csodás fehérit
Tündérek csíszolák lakásuk díszeül.

117. oldal, Hatodik ének

Frederi Mistral: Mirèio Provençal költemény / A szerelem éposza 12 énekben

Kapcsolódó szócikkek: barlang · boszorkány · boszorkányság