Fráter Zoltán magyar

     – Mit csinálna, ha váratlanul megnyerné a Nobel-díjat?
    Megütközve felelte:
     – Miért? Ez olyan lehetetlen? Nem hoznám a bizottságot kellemetlen helyzetbe, mint kartársam, a Shaw. De én nem az irodalmi díjra pályázom, hanem a béke-díjra. Több munkámmal pályázom rá, elsősorban a Krisztus vagy Barabbással. Persze mint igazi pacifista, nem forszírozom a dolgot. Csak veszekedés lenne belőle.
    Kis csönd következett. Félő, hogy mindketten a svéd koronákról álmodoztunk, amelyeket olyan pökhendien utasított vissza G. B. Shaw. Karinthy unta meg a szünetet.
     – No halljuk az utolsó kérdést!
    Már mellének is szegeztem:
     – Szeret interjút adni?
    Megjelent az arcán egy halk, gúnyos grimasz. Csendes hangon válaszolta:
     – Se az interjút nem szeretem, se a nyilvános szereplést. A reklámtól valósággal irtózom. Feltűnés nélkül, titokban szeretnék világhírű lenni.
(s. a.)
Az Est. 1926. december 12. 6.

72-73. oldal, Színházi álarcban

Ő ÉS SZABÓ DEZSŐ

Búcsúzkodunk. Már siet. Haza. A Verpeléti út 2. alá, a második emeletre. Már várják. Fiatal házas. Nemrégen nősült.
    De még megkérdezem:
     – Mi a véleménye az aktuális politikai, társadalmi és irodalmi kérdésekben?
     – Hát megmondom. Mindenekben az a véleményem, hogy homlokegyenest ellenkező a véleményem, mint a Szabó Dezsőé. De ezt csak úgy blindre mondom. Nem mintha a cikkeit el is olvasnám.
    Föl akarom írni mindezt. A noteszemet keresem. Ceruzát kérek tőle. Fölpillantok. Karinthy eltűnt. Talán a szeráfok ragadták el, vagy felugrott egy robogó villamosra.

Szekula Jenő
Hetilap. 1921. 3. sz. 11-12.

49. oldal Utazás Karinthy körül

Ady a Csinszkával való megismerkedést követően nem kedvelte a pesti életet. Érdmindszent és Párizs után már csak Csucsára vágyott, amint tehette, oda utazott. A Veres Pálné utcai lakást mégis megszerette. Örült annak, hogy házuktól nem messze, a 24-es szám alatt (akkori nevén a Zöldfa utcában) Petőfi Sándor lakott valaha.

1. oldal

Még a helyén sincs minden, amikor a régen várt önálló életet megkezdve, már-már bohémroantikára valló nagyvonalúsággal beköltöznek félig kész fészkükbe. „Székünk nincs, de van egy nagy díványunk, azon lakunk – első vacsora otthon – a szamováron főzünk tojást mert a gázhoz nem értünk.”

    A magyar irodalom és a magyar író mai sorsát, improduktivitásának vagy félprodukciójának, az általános külső-belső reménytelenségnek okát a következőképpen látja Karinthy.
     – Szájára ültek az írónak. Az a világrend, amely ellen valamikor forradalmat csináltunk, és amellyel már kompromisszumot akartunk kötni abban a hitben, hogy ennek a forradalomnak helyet adott – a ténylegesen lezajlott és halvaszületett politikai forradalmak után észbe kapott, és most még saját mulatságára sem tűri meg a független gondolatot.

70. oldal Színházi álarcban

    A gondolat expanzív, időben és térben a végtelen felé törekszik – a nyelv intenzív, szűkít. Ebből egészségesebb időkben a művészet feszültsége született meg, mert sz egyensúly fölbomlott, és a magyar nyelv, a világ egyik legszebb nyelve, amelyen boldogokhoz és boldogtalanokhoz lehetett szólni, béklyóvá és bilinccsé vált a gondolat számára. Így aztán egész öntudatlanul idegződött belém, hogy a leírt mondatot önkéntelenül megvizsgálom, vajon fordítható-e.

71. oldal Színházi álarcban

Ácsorgok a megállóban, villamosra várva. Nem jön. Hosszú percek múlnak el, sehol semmi, mintha egyáltalán nem is járna, mintha nem is járt volna sohasem. Átellenben végre bedöcög egy sárga kocsi. Legalább közlekedik, ez is valami. Reménykedem, hogy lassacskán most már az enyém is megérkezik. Jönni jön ugyan, de épp onnan, ahová utazni szeretnék. Aztán még egy, majd megint egy. Éppen okoskodni kezdenék magamban a forgalom természetéről, amikor eszembe jut Karinthy pontos definíciója a villamosról. „Jármű, mely a túlsó oldalon megy, ellenkező irányban.”

7. oldal Duna-part és Városliget - Karinthy Pestje

Egy egész úri osztály nyugalma. A sötét paliszander bútorok csillogásába meleg sötétkék szűrődik, sok kék, Bertuka kedvenc színe. Sötétkék bársonyborítás, néhány jó szőnyeg, egyetlen hímzett párna sem, mütyürke sehol. A fodros tüllfüggöny nekem ugyan sok, de a biedermeier famunka miatt Bertuka elengedhetetlennek tartotta. Az ezüst nem tolakszik a vitrinekben, holott épp elég van a házban. Fölösleges, általában semmiben sincs, inkább bizonyos tatózkodásra hajlás a lakáskép egész felépítésében.

[idézet a könyvben Dénes Zsófia leírásából]

Úgy döntött tehát, hogy lemond a bosszúról, mert a bosszú nem old meg semmit, csak új és új bosszúra, gonoszságra sarkall.
(Szöktetés a szerájból)

11. oldal (Elektra Kiadóház, 2004)

Kétségbeejtő tanácstalanság fogja el az írót, ha – amint a régebbi kritikusok mondták – az életből akar meríteni. Az író, körülnézve a világban, azt látja, hogy az együttélésnek majdnem minden formája csődöt mondott, kompromittálva a múltat és a jövőt, a történelmet és az utópiát. Érdekes, hogy ennek a bizonytalan kornak, papírforma szerint a vers lenne a legkifejezőbb műfaja, ami az anarchia lelki állapotában levő író műfaja. A korszellem azonban soha ennyire daltalan nem volt, mint most. Hacsak nem tekintem költészetnek azt a vitustáncot, amit a kultúrák tetején dühöngő „izmusok” művelnek.

71. oldal Színházi álarcban