Franz Grillparzer osztrák

Téged kerestelek, és magamra találtam!

108. oldal (Ötödik felvonás, hatodik jelenet)

És te, ki ily magasan állsz valóban,
mint vethettél szemet az ifjura,
ki név és hír nélkül homályban élt?
S értéke nem több, mint e lantnak: tisztelik,
mert a te kezed érintette meg.

14. oldal (Első felvonás, harmadik jelenet)

Te nem ismered még a mérhetetlent,
mely fel- s aláhullámzik a szivemben.
Ó, szerelmem, vigyázz, ha ráborul
áradó szivem a tiédre, benne
sose találjon űrt!

13. oldal (Első felvonás, harmadik jelenet)

Csak őt lássam meg, a nők koronáját!

16. oldal (Első felvonás, harmadik jelenet)

A lemenő nap sugarai megaranyozták a szendomiri vajdaság bájos völgyének lankáit. Búcsúcsókot leheltek a völgy keleti oldalán egy hatalmas, sok ablakos kolostor falaira, mikor két lovas jelent meg, csekély kísérettel, szemben a dombsor peremén és meghallva a vecsernyére hivó harangot, rövid gondolkozás után beügetett a völgybe, egyenesen a kolostornak. A kései vendégek ruházata elárulta, hogy idegenek. Tollas barettjük, sötét mellvértjük, szűk nadrágjuk és hosszú csizmáik miatt nem lehetett őket lengyeleknek tartani. Nem is voltak azok. Németek voltak, a kiket a német császár küldött a harczias Szobieszki János udvarába Itt érte őket az est és éjjeli szállást kerestek a kolostorban.