Franz Fühmann német

– Fiam, mindenki ellenünk volt. S végül mégis nekünk lett igazunk. Nos, most kezünkben a hatalom, s meg is tartjuk egy-két évezredig, örökre. A történelem mindig annak ad igazat, akit megillet az igazság. Fiam, minden dolgodban gondolj arra, hogy akié a hatalom, azé az igazság. Aki hatalmas, mindent megtehet. Ez az élet legnagyobb bölcsessége!
(…) Apja befolyásos ember volt, Himmler közvetlen környezetéhez tartozott.

28. oldal (Európa, 1959)

Olvasott Zarathustráról, az utolsó emberekről, ezekről a boldogságra vágyó nyomorúságos teremtményekről, olvasott a kötéltáncosról és a bohócról, aki átugrotta a kötéltáncost, és elolvasta, hogyan bukott le a kötéltáncos a halálba. Szinte látta, amint zuhant és összezúzta magát. És Zarathustra így szólt:
– A veszélyt tetted hivatásoddá, ebben nincs semmi kivetnivaló – most hát hivatásod okozta vesztedet, ezért saját kezemmel kívánlak eltemetni.
Így szólt Zarathustra. Josef igazolva látta legtitkosabb gondolatát. Átvillant rajta: „Zarathustra megérti a veszély mítoszát, a halál mítoszát. Zarathustra megérti a német katonát. A veszélyt tenni hivatássá, csak a veszély kedvéért, ez nagy dolog, német dolog. A Nibelungok a biztos pusztulásba mentek, és ennek tudatában voltak, mégis elmentek a hunok földjére; elbuktak, és haláluk volt a beteljesülésük. És egy ártatlan gyermeknek is fejét vették, s mégis, de nem, éppen ezért voltak hősök… Ártatlan gyermekek lefejezéséhez is hősiesség kell!”

49. oldal (Európa, 1959)

Gyermekkoromban tudtam repülni.

(első mondat)

Egy madár adott esetben többet érhet, mint egy ember. Mert mi is az ember? – Karl ásított, és hangosan böfögött. – Mi is egy ember? – dünnyögte Josef maga elé, továbbfűzve gondolatát: Mi is egy ember? Az ember egy rakás szerencsétlenség… Kap egy ércdarabkát a koponyájába, egy kis gázt a tüdejébe, vagy elmetszik az ereit; s pár nap múlva már csak dög!
– Ne beszélj marhaságokat, jó? – fortyant fel Karl. Mérges volt. – Mi élünk! – szólt harapósan.
– Igen, mi élünk, védekezünk, és nem adjuk meg magunkat! – tódította Josef.

30. oldal (Európa, 1959)

… saját szavai alapján végül is nem az ő legsajátabb egyénisége a lényeg, hanem egyedül és kizárólag az az alaptulajdonságává fejlesztett képessége, hogy önmagában megtestesülve tudja a pártot, és hogy ez a megtestesülés bármikor, bárminemű konkrét meghatározottságában, saját énjeként fejeződjék ki mind vélemény-nyilvánításban, mind magatartásban (és olyankor is, mint azt már tudtam, sőt éppen olyankor, amikor a mai vélemény szögesen szembekerül a tegnapival), ily módon tehát ő, a társadalomtudományok szavával, valami magánvaló volt, pusztán funkció, tisztán egy szerep hordozója, és személyisége éppen abban rejlett, hogy nem volt neki; léte csak jelenlét, szereplét?

161-162. oldal Történet, tükörben

Életemben első ízben töltött el az az érzés, hogy tökéletesen igazam van, mint ahogy például a juharfának is igaza van, hogy a levelei cakkosak és a termése szárnyas, és egészen gyanútlanul úgy véltem, ha nekem valami ilyen természetes, akkor az mindenki másnak is az, elég kimondani.

11. oldal Indián dal

Detektívregények és kalandos történetek mellett, ezek voltak ugyanis kedvenc olvasmányai, Binding novelláit, valamint Hans Carossa regényeit forgatta, és némelykor, ha úgy vélte, hogy senki sem látja, verseket is olvasott.

84. oldal A teremtés

Világnézeti beállítottságát és politikai magatartását a személyi dossziéjában kifogástalannak és fanatikusnak ítélték, árja származását apai részről a XVIII. század fordulójáig, anyai részről a XVII. század közepéig hiánytalanul igazolva volt. Ferdinand W. büszke volt rá, hogy német. A Führerért, a Birodalomért és Európa megmentéséért a bolsevizmustól, amelyet hivatásos bűnözők és munkakerülő, vérszomjas félállatok zsarnokságának képzelt, bármikor készséggel hajlandó lett volna az életét adni, és miután eltöltött tizenhárom évet az iskolapadban, egy évig gátat épített a balti mocsarakban, további félévet hajszolódott homoksivatagokon, hosszú, örökké fényesre sikált, gesztenyeillatú, izzadság-és csizmaviaszszagú folyosókon, majd keresztülrobogott Prágán, Bécsen, Belgrádon, Thesszalonikin és Athénon, immár első bevetése felé tartott.

84-85. oldal A teremtés

„Mi a jó fenét lehessen csinálni!”, ennyi az egész.

196. oldal Tehetetlenség

… néven nem nevezhető szánalom hasított a szívembe. Hirtelen megsejtettem, mennyire szörnyű durvaság és kín és szorongatottság tölti el azt a világot, amelybe belenövekszem…

57. oldal Nagyanyám kiűzetése