!

Fenyvesi Orsolya magyar

Nem
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Fenyvesi_Orsolya

Könyvei 3

Fenyvesi Orsolya: Ostrom
Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai
Fenyvesi Orsolya: A látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez

Fordításai 21

Rob Harrell: Zarf élete – Támadnak a vérmenyétek
Anne Carson: Vörös önéletrajza
Marianne Dubuc: Spuri Gyuri, a postás egér
David Solomons: Szuperhős lett a bátyám!
Marie Morey: Mákszem királylány
Abby Hanlon: Dory fantáziája elszabadul
Marie Morey: Csibész vitéz
Abby Hanlon: Dory és a fekete bárány
Fred Ehrlich: Olyan nincs, hogy a víziló házat építsen!
Abby Hanlon: Dory végre igazi barátra talál

Antológiák 1

Szegő János (szerk.): Szép versek 2018

Népszerű idézetek

>!
tengshilun IP

A szemlélődő élet

Tükörszilánk az utcán,
míg az ágyban heverészek.
Nem mozdulok, nem mozdítasz el.

A térképek, amiket kislányként rajzoltam,
nem vezettek sehova.
Tükörszilánkban az utca,
nem megyek sehova.
Néha arra gondolok, hogy tűz van.
Ez a szív tiszta.

19. oldal

1 hozzászólás
>!
virezma P

Hogyan fázhatok ilyen közel a Naphoz?

A fákon a rügyek a levegő akaratos
megvalósulásai. Az ég inni kér,
és mert nem adhatok neki, testem
cserben hagy. Megérte-e megszületni,
ha semmi sem elég valóságos?
Az elme virágzik a csupasz fákon,

és szemléli részvét nélkül, hogy remeg
a kéz, a láb, hogyan ütődnek a bőrhöz
az erek, mintha átszakíthatnák.
Nézem a testem,
ahogy küszködik a félelemmel,
és nem tudom szeretni, csak nézem
a bénulásig magára hagyott testet,
ahogy a buszról bizonytalan léptekkel földet érve
egy ágyat keres, amiben meztelenre vetkőzve
hozzám simulna,
és nem aludna el soha.

27. oldal

>!
tengshilun IP

Ébredés

Ahogy puhán lélegeztél,
– életed tágult egyre,
mellkasod ringatott –
olyan torzulások emlékévé vált a tér,
amit a minket megtartó szoba

letagadott, olyan csalódások
– görbék, ingerült, ernyedő falak –
idejévé, amit a minket ölelő tér
elfelejtett, így történt

hogy a te álmodó lélegzetedben,
mint dióhéj, amit kibeleztek,
csónakot formált a tőlünk idegen,
minekt megőrző anyag
– tárgyaink és otthonunk –

és elhajóztunk messze,
kieveztünk az ablakon.

68. oldal

>!
virezma P

Üvegtesti homály

Akárhová nyílik egy ajtó,
amint megpillantottam, már kiléptem rajta.

Felnézek a csillagokra,
mert azt gondolom, ismerem őket.
Gondoltam azt is, hogy a magány nekem való.
De már elnevezték mindet.
Hasonló csontozattal, hússal, izmokkal, bőrrel:
ugyanebben a testben
megnevezték már konstellációkat
és bennük felejtették a saját történeteimet.

Ezer és ezer éve. De amint elsőként láttak
helyettem, több millió évvel ezelőtt volt,
és ki tudja, még nincs-e?
Ugyanazt a keserűséget érzem,
amit az erőszakos halál gondolata ébreszt
bennem, mielőtt becsukom a szemem.

25. oldal (Üvegtesti homály)

>!
_selene_ IP

A halál gondolata nem más: alaprajz,
amikor a tervek és vágyak elhalványulnak.

40. oldal, Google street view

>!
tengshilun IP

Teremtéstörténet

Amikor a test legfontosabb tulajdonsága
a szenvedély, a Föld húsa
átalakul
mindazzá, amit látunk.

13. oldal

>!
Perly 

Tesla nem létezett

Kívülről ismertem szavaid árnyékát,
a testedbe visszatérő lélegzetet,
a történeteket, amiket felolvastak nekem.
Kértél: higgyem el, hogy létezel,
ne akarjam látni, legyek elég bátor
becsukni a szemem.
Megjelentél mégis a kertemben,
és tudtam, hogy ha kilépek az ajtón,
ugyanabban a fényben állok majd, mint odabent.
Csak verset írni jöttél – ezt egy faragott száj mondatta veled –,
de engem akartál megírni, hogy ne féltselek többé:
nem esik bajod nélkülem.
Mintha a vers utat írna magadtól egészen hozzád,
mert itt éltél, de halandóvá váltál, amint elköltöztél.
És ahogy a kertben ültünk, az ujjlenyomattól karcos
napfényben, ami búcsúzott, egy kislány
lépett elénk, testén játékos sebekkel,
a trambulinra mutatott, és mielőtt magasra nőtt,
megkérdezte: Nem baj, ha ugrálok, ugye?

70. oldal

>!
_selene_ IP

Amit mondasz, fény nélkül is látom,
hogy sietnek a tó legmélyére a felhők,
mintha csak vízből lennének,
és nem tekintetből, ami kimondta őket.

61. oldal, Élő közvetítés

>!
_selene_ IP

Egy másik város egyetlen szobájában aludtam
és nappal utcákat álmodtam az utcákon járva
– azt hittem, senki sem tudja, hol vagyok.
Egy este az ágyam mellett egy csokor rózsa fogadott.

Menekülni próbáltam, de nem volt hova:
az utcák csak az utcákon léteztek,
és te, aki a csokrot küldted, oda hívtál, ahol voltam.
Örömöt akartál szerezni, de emlékezetedbe idézted

saját magamat. És a rózsák felkapaszkodtak.
Húsvörös jelenné duzzasztották a szobát,
hogy maradjak, mint az alvók, akiket nem bántottak
soha. Egy kastély nőtt a mellkasomban.

Beszéd helyett lélegeztem, és végtelen
történetekké vált testem, de mire elmeséltem volna
mindet, már tudtam, hogy az idő beszélne
helyettem. Ahogy izmaim elernyedtek,

elfelejtettem az összes mesét, ami megfogant bennem.
Hagytam, hogy szeress. A rózsákat hazahoztam
repülőgéppel a városba, aminek egyik szobájában sem
talállak téged, csak történeteket, amiket mások írtak,

hogy megőrizzék őket.

69. oldal, Az utazó rózsák

>!
Perly 

A papírhasadék

Az arc valakié.
Valaki arca áthullott
a Föld keresztmetszetén,
a papír könnyűségével.
A papírokat megperzselte.
Ami előtte égett, most hófehéren
árasztotta
az üres eredetet.

Ami földet ért,
felszárítkozott.
Csak ami barlangba zuhant,
hasadt emberré,
hogy megtöltsék az üres lapokat.

12. oldal