!

Felix Salten osztrák

Josefine Mutzenbacher

1869. szeptember 6. (Pest-Buda) – 1945. október 8. (Zürich)

Tudástár · 7 kapcsolódó alkotó · 4 film

Teljes névSiegmund Salzmann

Képek 1

Könyvei 25

Felix Salten: Bambi
Felix Salten: Bambi gyermekei
Felix Salten: Perri
Felix Salten: Renni
Josefine Mutzenbacher: Egy kis bécsi kurva emlékezései
Felix Salten: Hopsz és társa
Felix Salten: Bambi / Bambi gyermekei
Josefine Mutzenbacher: Az én 365 szeretőm
Felix Salten: Művészek feleségei
Josefine Mutzenbacher: Pepi lányom

Kapcsolódó sorozatok: Bambi · Egy kis bécsi kurva emlékezései · Bambi német · Bambi angol · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Olvasni jó! Könyvmolyképző · Klasszikusok kisebbeknek Ciceró · Magyar könyvtár Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) · Tabu.erotika PolgART


Népszerű alkotóértékelések

Lahara IP>!

Felix Salten

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Vannak, akik azt mondják, hogy Salten könyvei, a Bambi és a Hopsz és társa voltak gyermekkora legszörnyűbb könyvei. Mert nem az a tündi-bündi hepiendes állatmese, hanem valóságos. Ez engem sosem zavart. Egészen kis koromtól hallgattam mesekazettán a Bambit és a Bambi gyermekeit, és nem álltam meg a fejlődésben csak, mert jön Ő, és lelövöldözi az állatokat, őzet, fácánt, rókát, nyulat. Igen, a nyulat is, Bambi barátját. Jaj, most mi lesz. És az sem zavart, hogy a róka elvitte Gurrit, a suta gidát, és még azt sem tartottam fölöttébb kegyetlennek, hogy az erdész ugyanott tartja az őzgidát és az uhut. Vagy, hogy egyáltalán mit keres ott az uhu. Nagyon szerettem azt a három könyvet, amit olvastam tőle. A mókusosat is.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ronnie>!

– Élni – jelentette ki Gurri kicsit komolyan, kicsit tréfásan –, élni, ez a legszebb dolog.

232. oldal

3 hozzászólás
ritusss P>!

A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki. Legszélsőbb ágán két levél kuksolt egymás mellett.
– Már nem úgy van, mint régen – mondta az egyik levél a másiknak.
– Nem – ismételte a másik. – Ma éjjel is annyian elmentek közülünk… Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.
– Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor – mondta az első. – Amikor még meleg volt, és a Nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.
– Most a Nap csak ritkán süt – sóhajtott a második levél –, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.
– Vajon igaz-e – kérdezte az első –, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újra mások, és mindig újra?
– Biztosan igaz – suttogta a másik. – El se tudom képzelni… Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.
– És aztán olyan szomorúak leszünk tőle – tette hozzá az első.Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:
– Miért kell elmennünk?
A második kérdezte:
– Mi lesz velünk, ha lehullunk?
– Lehanyatlunk…
– Mi van ott lenn?
Az első felelte:
– Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt… De senki se tudja.
A második kérdezte:
– Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?
Az első ismételte:
– Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:
– Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.
– Hagyd csak – felelte a másik. – Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.
– Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról – mondta az első levél.
A másik felelte:
– Nem…, hagyjuk…, de… mi másról beszélhetnénk?… – Hallgatott, és kis szünet után folytatta: – Vajon ki megy el közülünk elsőnek?
– Ezzel még ráérünk – csillapította az első. – Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a Nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat… És az enyhe, pompás éjszakák…
– Most iszonyatosak az éjjelek – panaszkodott a másik –, és nem akarnak véget érni.
– Nem szabad panaszkodnunk – mondta az első szelíden –, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.
– Ugye, nagyon megváltoztam? – érdeklődött a másik levél félénken, de sürgetőn.
– Szó sincs róla – erősítette az első. – Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más…
– Ugyan, ne tréfálj! – vágta el szavát a másik.
– De igazán úgy van – ismételte az első buzgón –, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!
– Köszönöm – suttogta a másik levél meghatottan. – Nem hiszek neked…, legalábbis nem egészen…, de köszönöm, hogy olyan jó vagy…, te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.
– Hallgass! – mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.
Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.
Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.
– Ó…, most… – mondta a második levél – én… – Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.
Itt volt a tél.

53-55. oldal (Móra,1998)

Kapcsolódó szócikkek: fa · falevél · öregedés · ősz
5 hozzászólás
Ronnie>!

– Nézd csak – kiáltott Bambi –, itt egy kis fű ugrik! Nézd…, milyen nagyot ugrik!
– Az nem fű – magyarázta az anya –, az szöcske.
– Miért ugrik akkorát? – kérdezte Bambi.
– Mert mi erre jártunk… – felelte az anya –, fél.
– Ó! – Bambi a szöcske felé fordult, mely egy margaréta fehér tányérjára telepedett. – Ó! – mondta udvariasan. – Ne féljen, mi nem bántjuk. Igazán.

20. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bambi
Ronnie>!

– Nem tudsz egyedül lenni? Szégyelld magad!

52. oldal

Ronnie>!

Abban az órában, amely most rám vár, mindenki egyedül van. Élj boldogul, fiam…, nagyon szerettelek…

189. oldal

csillagka P>!

A sűrű közepén született, az erdő egyik rejtett zugában, amely nyitottnak látszott, holott minden oldalról lomb fedezte.

(első mondat)

bratan P>!

Az Öreg Herceg megtanította arra, hogy egyedül kell lenni. Rengeteg sok bölcsességre tanította, és sok titkot tárt fel előtte. De valamennyi tanítása közül ez volt a legfontosabb: egyedül kell maradni, ha meg akarod érteni az életet, ha el akarod érni a bölcsességet, egyedül kell maradni.

117. oldal, Roland kiadás

Katalin_Lutor>!

Úgy érezte, mintha a nappal közepén lezuhant volna az éjszaka a mennyből.

Babó_Buca P>!

Sokszor mondjuk: nem bírom tovább, és mégis kibírjuk, mert hiszen magunkban tudjuk, hogy el kell viselnünk, és elviseljük! Nem is tudjuk, mennyi mindent kibírunk!

160. oldal (Holló és Társa, 2001)

Jagika P>!

– És mi lesz velünk, ha lehullunk…?

84. oldal (Móra, 1957)