Feldmár András magyar
1940. október 28. (Budapest) –
Katalógusnév | Feldmár András |
---|---|
Nem | férfi |
Honlap | feldmarintezet.hu |
Könyvei 32
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Nyitott Akadémia · Mesterkurzus · Az élet dolgai
Antológiák 1
Felolvasásai 1
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
Mindenkinek teljes mértékben joga van hozzá, hogy bolond legyen.
46. oldal
Ha ránézek valakire, és tudom, hogy nem szeret, akkor el kell menni, és keresni kell valakit, aki szeret. Nem pedig akarni, hogy ő szeressen. Egy életen át élhetek valakivel, aki nem szeret, mert dolgozom azon, hogy szeressen, mert akarom, hogy szeressen. Hülyeség. Még akkor is, ha az anyám vagy az apám.
147. oldal
Ha nem voltatok még depressziósok, akkor nem tanultatok semmit. Minél inkább depressziósok vagytok, annál biztosabb, hogy akkor éppen tanultok valamit.
VII. tétel
Szerintem a depressziónak a legnagyobb oka az, hogy valaki egy szép napon rájön arra, hogy egész életében szerepeket játszott. Halvány gőze sincs arról, hogy ő tulajdonképpen ki valójában, de nem akar többé szerepet játszani, és nem tudja, hogy akkor mit csináljon. Ez a depresszió. Nem kémiai dolog, egzisztenciális dolog.
33. oldal
Azt hiszem, hogy a szégyen valamiféle jel volt akkoriban, amikor még értettük egymás testét. Aki elpirult, olyan volt, mint a piros lámpa. Ez azt jelentette, hogy stop, túl sokat kérsz tőlem. Amikor az emberek még értették ezeket a jeleket, akkor abban a pillanatban, amikor valaki elpirult, nem szégyenítették meg még azért is, mert elpirult. A pirulásban benne van az, hogy valami bajom van, azért pirulok el. Amikor egy apa, egy anya vagy egy tanár olyasmit kért egy gyerektől, amit nem lett volna szabad kérnie, a gyerek elpirult, és erre a szülő vagy a tanár azt mondta, hogy bocsánat. Ma nem mondják azt, hogy bocsánat. Vagy nem sokan mondják azt, hogy bocsánat.
17. oldal
Tehát szerintem hazaérni azt jelenti, hogy az ember talál egy társaságot, legalább egy másik embert, aki mellett szabadabbnak érzi magát, mint ha egyedül lenne. Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek.
41. oldal
Van olyan páciensem, aki sokat panaszkodik. Azt mondom neki, hogy menjen el egy kis házikóba valahova, ahol mondjuk tíz kilometeres körzetben nincs senki. Ne vigyen magával semmit, se rádiót, se televíziót, se könyvet. Tíz-tizenkét napra legyen önmagával. Írhat, énekelhet, sétálhat, csinálhat, amit akar, de legyen önmagával. És vigyen magával valamit, amivel megölheti magát, vagy egy pisztolyt, vagy mérget, vagy kést, zsilettpengét, amit akar. És határozza el, ha meg akar halni, hogyha az élet tényleg olyan rossz, akkor ne jöjjön vissza, ölje meg magát ott. De ha visszajön, akkor ne panaszkodjék többé.
Van öngyilkosság előtti és öngyilkosság utáni karakter. Akik még sosem gondoltak valóban arra, hogy megölhetik magukat, azok az emberek, akik mindig panaszkodnak. Aki már rájött arra, hogy megölheti magát bármikor, amikor csak akarja, annak nincs miről panaszkodnia. Azok panaszkodnak, akik azt hiszik, hogy a föld egy börtön, ők elítéltek, itt kell életfogytiglan lenniük, és nincs kiút.
51-52. oldal
[…] a depresszió néha az a reménytelenség, amikor az ember attól fél, hogy előbb fog meghalni, mint hogy valaha is önmaga lehetne.
102. oldal