Fekete Vince magyar romániai magyar
1965. április 7. (Kézdivásárhely) –
Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Fekete Vince |
---|---|
Nem | férfi |
Honlap | hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_Vince |
Könyvei 17
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Időmérték Magvető · Mesevonat · Conflux Pont
Szerkesztései 8
Fordításai 1
Antológiák 18
Róla szóló könyvek 1
Népszerű idézetek
Vajon hová lett anyám emlékezete? Kiürítették
az összes szobákat, a konyhát, a kamrát.
Eltűntek addigi élete tárgyai. Ruhái a
szekrényekből, kamrájának kellékei, a
függönyök a szobákból, a bútorok, székek,
az asztalok. Kongó, üres helyiségek mindenfelé.
Csak a szagok, illatok maradtak meg, az anyagok
suhanása éjjel, a szájpadlás örömei, az ízek, a hallás,
ahogy zizeg az együtt ültetett körtefa a tornác előtt,
a szinte az egész látóterét betöltő szövevényes
erezet, ahogy tekintetével kiválaszt egy pontot,
és az ablakon át követi az ágak vonalát, az egész
labirintusrendszer, amit bejár a szemével, a padló
ismerős csikordulása, a reccsenés (hallod, apád!),
ahogy belép az ajtón, a szekrény szaga, a bejárati
vaskapu csattanása (jön valaki!), az érintés, a bőr
emlékezete, te vagy, fiam? A felszín alatt rég
elmerült gyermekkor, miként vízzel elárasztott
falu körvonalai, szétmálló falak, lépcsők, kövek,
téglák. Kitárt ajtajú, egymásba nyíló szobák és
dombok és rejtett mélyedések. Idomok, víz alatti
kérgek, amelyekkel a külvilág számára észlelhetetlen
frekvenciatartományokban kommunikál. Hang és
visszhang, tátongó falak és süket, hótt süket tófenék.
(Szövevényes erezet)
Valahol otthon lenni, abban az időben,
abban a saját időben, kinyújtott,
elnyújtott időben, ami nincs, csak volt, de
mégis azt szeretnéd, hogy legyen, mert szorít,
présel Ez az idő, és
félő, hogy már a kötőszavak sem lesznek, mire
hazaérsz, hova haza?, abba a múltba, az övébe,
a tiedbe, a gyerekkorodéba, ahol ott van még
nagyanyád, a kicsikonyhában sürgölődik,
nagyapád küszködik a hatalmas kövekkel,
vésők hangja, fémek pengése, kalapács
ütemes keccegése, ott van fiatal anyád és
apád is, gép kattan, mindketten ünnepesben,
a szomszéd udvarán, ahová átcsalogatta őket
áradságos út, fájdalmas, háborús elindulás,
hova érkezel?,
mert fáradságos megérkezni is, aztán ideig
megint nemelmenni, otthon lenni abban
a faluban, abban az iskolaszagban, a
petróleummal, fűrészporos gázzal felsöpört,
olajfestékkel lemázolt gyermekkorodban –
a fényképész –
hol vagy, lélek, merre lettél, hol talállak, hol
a te üdvösséged, kérdezem, mert hiányzik
belőlem a jelen, az itteni jelen, csak múlt van,
mint anyámban is, aki hosszadalmas út után vár,
mindig vár a már csak látogatóra, a már csak
vendégre, erre az ismerős idegenségre, és azt
kérdi, boldog vagy, fiam?
(Ringlispíl), 1.
Két világ között jövünk-megyünk az elképesztő
honvágyban, két világ között vágyunk vissza innen
oda, vagy valahova, még ha beleőrülünk, akkor is,
hogy valamiképpen eltompítsuk, hogy lecsavarjunk
a hangerőből, elnémítsuk ezeket a felénk kapkodó
képeket, hangokat, amelyek már csak képzeletünkben
léteznek.
(Amikor, és amikor…), 3.
(Újracsatlakozás)
A hálózat kiszűr bizonyos
dolgokat, kiszűr,
kirostál, kivág, cenzúráz;
a nyers, a durva nem
megy például, felveszem,
beszélünk, de eltűnik, visszajön
a hang, alagutakba futunk
be, jel nélküli, jelek
nélküli térbe; pár szó, néhány
mondat, és megszakad, eltűnik,
majd visszajön megint;
zakatol a vonat, csattog
az alagútban, sötét
lesz, majd világos, nappal,
éjszaka, majd újra eltűnik
minden; fehérből sodorja
sorsunk, fehérből, feketéből
sodorja az idő, fehérből,
feketéből és színes fonalból
is, az emlékek színeseiből, mesél,
nem kell beszéljünk ahhoz,
hogy beszéljünk, mesél
minden, ami volt, mesél
a jövő, tudjuk-e,
értjük-e,
érezzük-e?
Zsófika
Tegnap délben Zsombi lefoglalta
Zsófikát. Odalopózkodtunk
Tamással mögéjük, s én
hallgatóztam. Tudom, hogy
nem illik hallgatózni,
de tudni akartam,
hogy hogy vannak a
dolgok.
Zsombi kérte Zsófikát,
hogy szeresse őt. De
Zsófika nem szólt
egy szót sem.
És így tovább
Feslik, kipattan,
megérik, elsárgul, el-
fonnyad, lehull, fes…