Farkas Péter magyar
1955. november 15. (Budapest) –
Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Farkas Péter |
---|---|
Nem | férfi |
Könyvei 7
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Irodalmi levelek Irodalmi Levelek
Antológiák 1
Népszerű idézetek
Sziszüphosz tévedett. Le-föl a hegyoldalon, még rendjén lenne. A kő azonban túlzás. A nyugati ember tipikus túlzása. Föltétlenül hős akar lenni, folyton azt képzeli, többre hivatott, ugyanakkor betegesen hajlik a tragikumra. És mire megy mindezzel? A hősiesség csak hősködés, a többre hivatottság ön- és közveszélyes hybris, a hajlam ferde. Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt. Aligha. Sziszüphosz nem ismeri a boldogságot. Egyszerűen ostoba. Rossz isteneket választott, rossz történeteket, rossz mitológiát. Fecsegett, hőbörgött a halállal, színlelt. Legsúlyosabb tévedése azonban az volt, hogy elhitte a büntetést. Azonosult vele, mert nem lépett ki belöle. Nem lépett egyszerűen a kő mellé, és soha vissza többé. Pedig micsoda nagyszerű sétákat tehetett volna lent a völgyben. Szabadon és könnyűn…
113. oldal
Farkas Péter: Törlesztés Kivezetés a Gólemből
I. Johanna királynő, közismertebb nevén Őrült Johanna, anyja, I. Izabella avagy Katolikus Izabella révén Kasztília és León, apja, II. Ferdinánd avagy Katolikus Ferdinánd révén Aragónia, Valencia, Mallorca, Szicília, Nápoly, Navarra uralkodója és Barcelona grófnője, továbbá a Habsburg Szép Fülöppel kötött házassága révén ausztriai főhercegnő, Brabant, Limburg, Luxemburg, Alsó-Lotaringia hercegnéje, Flandria, Hollandia, Zealand, Artois, Hainaut és Burgundia grófnéja, mielőtt elevenen elrothadt vona negyvenhat esztendeig tartó, tordesillasi toronyfogságában, körülbelül hétszáznyolcvanhat napot bolyongott Burgos, Torquemada, Hornillos, Tórtoles, Arcos és Tordesillas között, a huszonnyolc esztendős korában tragikus hirtelenséggel meghalt férje, Szép Fülöp holttestét őrző koporsóval, amelyet az írásos történelmi források alapján legalább egyszer, a legenda szerint többször is felnyittatott.
(első mondat)
A testük szabadságolta őket, nem követelőzött sem bennük, sem körülöttük semmi. Az öregember szeretett ilyenkor szemben ülni a fénnyel. Leeresztett szemhéján átsütött a nap, testét belülről kikente a melegség. A gondolat egyenletes, iránymentes áramlás volt, nem nyomta le a nyelv, a beidegződött hadova.
99. oldal
Soha nem hallott még ilyen dallamot. A fuvolás nem volt mestere hangszerének, játéka azonban gyakorlott zenészre vallott. Ami megragadta Johanna figyelmét, az a dallamvezetés rendkívülisége volt, ahogy a hangsorok elsiklottak minden olyan melódia mellett, amit az ember hagyományos körülmények között zenének nevezhetne. A muzsikás nyilván a saját gondolatvilágát szólaltatta meg, vagy ha másét, azt a játék közben úgy igazította a magáéhoz, hogy mire a dallam végére ért, minden külső gondolat feloldódott a sajátjában. A legmeghökkentőbb az volt a játékában, hogy egy éppen kibontott dallamot mindig akkor ejtett el, amikor a hallás már éppen hozzásimult volna, és ezután mindig teljességgel váratlan irányba szökkent tovább, úgy, hogy a hallgatónak mindig újra elölről kellett kezdenie a már megkezdettnek vélt utat, és ez mindaddig ismétlődött, amíg az érzékek végképp összezavarodtak, és az ember úgy érezte, menten megtébolyul. E zűrzavar ellenére mégis minden egyes hangot, de még a hangok közötti csöndet is átszőtte a szomorúság, a panasz és a fájdalom.
17
Johannát előbb a tat árbocához kötötték, később azonban, az első viharlöket csillapultával bevarrták egy börtömlőbe. A zsákot telefújták levegővel, és ráírták: Johanna, kasztíliai infánsnő. Ha a vihar második, még gyilkosabbnak mutatkozó rohama elsöpörné a hajót, talán a tömlőt a közeli szárazföldig sodorják a hullámok. Johanna fölhúzott, összeszorított combjai közé nyomta a kezét, állát a szegycsontjához préselte, és ordítani akart, de csak a néma üvöltés peckelte ki a száját. És akkor hirtelen megnyugodott, és oly erős áradás öntötte el a testét, mintha a húsában folytatódott volna a tenger. Ez az ár azonban nem lehúzta, hanem éppen ellenkezőleg, tolta, emelte, mintegy kínálta a testet egy fölötte álló erőnek, amely lágyan és melegen beburkolta. Eszmélete teste mellé csúszott, és nem törődött többé a sorssal, hogy a csattogó, süvöltő tömlő halálának vagy születésének lesz-e a háza.
33
Az öregember nap mint nap egyre kevesebbet észlelt a környezetéből, és minél kevesebbet észlelt belőle, annál közelebb érezte magát a létezéshez. mert mennyi ezer apró részlet szétszórta a figyelmét, a kevesebb viszont össze-,összegyűjtötte. nem értette a jóakarók fontoskodását, akik helyette ragaszkodnak teljesen hasztalan tárgyak közelségéhez, és megütközve, mondhatni kifejezetten ellenségesen reagáltak arra, ha eltávolította magától az úgymond mindennapi életét megkönnyítő hasznos segédeszközök egyikét.
16-17. oldal
Ő viszont gyermek akart lenni, súlytalan áramlás, a legeslegmélyebb elemében is minden szilárd anyagtól mentes, ellenállás nélküli terjedés, a bőrben, a húsban, a járatokban, önmagában és a másikban, ezért kínálta föl, adta oda magát a másiknak, mászott bele, és gyűrte magába, mert talán ha minden nyílását megnyitja és vízzé lesz, fölúszhat hozzá, magába szívhatja, a férfi azonban nem értett semmit.
48. oldal