!

Farkas Árpád erdélyi magyar magyar

1944. április 3. (Siménfalva) –

NemFérfi
Honlaphttp://farkasarpad.adatbank.transindex.ro/
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Árpád_(író)

Könyvei 13

Farkas Árpád: A szivárgásban
Farkas Árpád: Alagutak a hóban
Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok
Farkas Árpád: Jegenyekör
Farkas Árpád: Bolhalakodalom
Farkas Árpád: Másnapos ének
Farkas Árpád: A befalazott szószék
Farkas Árpád: Válogatott versek
Farkas Árpád: Asszonyidő
Farkas Árpád: Határátkelés

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Forrás

Szerkesztései 1

Farkas Árpád (szerk.): Szeretni tehozzád szegődtem

Fordításai 5

Marin Sorescu: Papírorkán
Ion Vinea: Árnyékok malma
Ion Bănuţă: A sátán könnye
Ana Blandiana: Valaki engem álmodik
Adrian Popescu: Világ porán át

Illusztrálásai 1

Kende János – Sipos Péter: A magyar történelem nagy alakjai 13.

Antológiák 3

Lukács László (szerk.): Innen és túl
Hegedős Mária (szerk.): Körkép 90
Borbély Sándor – Pomogáts Béla (szerk.): Ötágú síp

Róla szóló könyvek 2

Cs. Nagy Ibolya: Farkas Árpád
Gálfalvi György: Marad a láz?

Népszerű idézetek

>!
madárka

Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.

Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.

Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.

Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.

Havazás lennék, lengő áldó
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.

Dúdoló

>!
Maya

A HÉT TÖRPE

Egymásra rakva
virágok, kések;
megyek az ősznek,
megyek a télnek.
Félholtra álmodott,
őrizett jonhom
késeknek érzem
virágnak mondom.

Semmiből építnem,
mértékkel hinnem –
hét törpe éber
az idegeimben.
Ácsolják mosolyom,
düheim pányván,
szikrázik szívemben
hét pici csákány.

Sebaj, ha kitetszik:
göcög az ének,
foga fehérje
Hófehérkének…
Kimarjult szemmel
ne kéne látnom
kincsekkel való
elároklásom!

Dolgos tüdőmet
többel, jobbal,
szálló madarat
sippal, dobbal,
késeket virágok,
virágot a kések…
Megyek az ősznek,
megyek a télnek.
(1980)

10 hozzászólás
>!
sophie P

ESZMÉLET

Én azt hiszem, egy hajnalon
egész az erdőig sétálnak fel
a kaszálókról mind a fák.
Ha már az ember is megroppan tőle,
hogyan bírhatnák éppen ők
a farkasordító magányt?

Voltam úgy: kongó
konzervdobozként tengtem,
s dobáltak huzatos terek.
Ha villamoson asszonymellhez
ért a testem,
megperzselte az ingemet;
s mivel még hittem:
minden
rajtam kívüleső dolog megaláz,
kiült arcomon a zörgő,
szalmasárga láz.

S lám, hiába kong tokos
makacsság a törvények között,
kikönyökölnek belőlem
a legemberibb ösztönök;
balhit szétmálik,
meghal az önzés,
s vele porlik el a kín.
Nem nőhetek fel céltalan
a roskatag magányon,
miként a körmök nőnek meg
a holtak ujjain –

S míg megalvadna testemben a vér,
kell legyen szavam, mert
lehet:
        nem néztétek meg jól
        a parti fűzeket,
        a vízrehajló sokszáz
        csókos csobbanást,
        sem azt, hogy mért sírnak
        a szélben
a kaszálókon mind a fák…

61. oldal

>!
madárka

Voltam ki voltam
Szószaporító korban
Írógép-billegető.

Ének

>!
madárka

Tüzeim tisztulnak: már záporban
is égek, van egy szerelmem,
kicsit emberré tett, s mert
véle sem csalnám meg ezt
az emberséget: tiszta maradok,
mint esőben a csók –

Húszévesen

1 hozzászólás
>!
Manni

mily esetlenül állok
mosolyod forgácsában térdig.

Intim

>!
sophie P

MIKOR AZ ÖREGEMBEREK MOSAKODNAK,

százados esők csorognak alá fonnyadt tenyérpárnáikról, csillognak az arc vízmosásos árkaiban, úgy mosdanak az öregemberek, szétterpesztett lábbal, keresztelőjánosok méltóságával a cínezett mosdótál fölé hajolva, úgy mos- danak, mintha utoljára mosakodnának, törülközőt sem kötnek már derekukra, spriccolja a víz a nadrágot, nem számít, a kimért és alapos szappanozó-dörzsölő moz-
dulat megmunkál minden bőrfelületet, pórusokat zaklat: ráérős, meregető és nyújtózkodó mozdulatokkal mos- danak az öregemberek, apró szusszanásaiktól porzik a víz, s visszahulló függönye mögül felsejlenek három- negyed százados hajoló mozdulataik, botot emeltek a földről, forrásból itták a vizet tenyérrel merve, az Irtisz vagy a Tisza partján hajoltak így a patak fölé, bokornak támasztva a bajonétos puskát, mikor bukdácsolva, ügető hajolgatással kergettek ellenséget vagy épp előle futottak, fölperzselve a földet, és szagolva, törölve magukról a vért; úgy mosakodnak az öregemberek, mintha háromnegyed század szennyét kellene magukról lemosniuk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban; már csak vasárnap reggel mosakodnak így az öregek, már csak temetések előtt, mikor utolsó útjukra kell kísérniük a vissza nem térő társat, úgy mosakodnak, bizony, az öregemberek, mintha utoljára mosakodnának, mintha szennytelen ragyogással szeretnének bekerülni a tiszta búzát termő anyaföldbe, melyet szétporladó testük lassan megillet. Mikor az öregemberek mosakodnak, hatalmas tisztaság- szomjjal hajlik a zöld vizek fölé a Huszadik Század.

73. oldal

>!
Papírtigris

Ének

Élni kell, ugye,
gyönyörüm!
kötélen repked az ing.
Ropog a levegő köröttünk:
Nőnek a gyermekeink.

Ők írják dalunk is maholnap;
Megfagy az ing odakint.
Karjával integet ő –
Voltam ki voltam
Szószaporító korban
Írógép-billegető.

Élni kell, ugye, gyönyörűm,
Szigorú télben az ing.
Ropog a levegő köröttünk.
Nőnek a gyermekeink.

>!
madárka

Hagyjatok percre kisdeddé gömbölyödnöm,
csurranjon szám szélén gyöngyöző nyál,
szabadjon az éjbe gyanútlan belebőgnöm,
mint ki nem is sejti, miért rúgkapál.

Ágyhozkötötten

>!
madárka

A tisztaságnak, lehet, ez az ára.
Penge-eső hull; hulljon, hagyom.
Salétromként kicsapódik a szerelem
és megköt
esőmarta falként beomló homlokomon

Éles eső