Falus Róbert magyar

Hérakleitosz igazságát bizonyítják a természettudományok: a világ nem kaotikus halmaz – még akkor sem ha a felületes személet számára annak látszik –, hanem kozmosz, rend.
Ezt a rendet az anyag(ok) szerkezete és viselkedései törvényei határozzák meg. Még az olykor szembetűnő határozatlanságoknak, véletleneknek is megvannak a maguk okai, amelyeket az eredetileg vizsgált összefüggéseken túlmenő, további részletekben kell kutatni, soha nem feledkezve meg a kölcsönhatások szerepéről.

57. oldal

Hérakleitoszt idézem:
Ezt a világrendet (kozmoszt) mindeneknek ugyanazonát, sem isten , sem ember nem teremtette, hanem mindig volt és van és lesz, örökkön élő tűz, mértékek (metronok) szerint kapva lángra és mértékek szerint lobbanva el.(30.töredék)

30. oldal

Dionysos ünnepe
Véget ért az attikai szünet. Kipréselték a szőlőt, lefejtették a bort – s úgy tűnt, mintha magának Dionysosnak, a szőlőtermesztés istenének vére folyna el kádakban és hordókban. Kopaszon, kifosztva meredeztek a venyigék, álomba merült az egész természet. De néhány hét múlva már kibujtak az első rügyek a fákon és bokrokon, zöldbe borult a határ; bimbók fakadtak a messzi földön híres rózsatöveken, s az olajfák édes-fojtó illata a tenger felől beáramló sós pára ízével olvadt össze. Mintha meghalt volna a természet s a termést ápoló isten, de máris új életre kelne. Így megy ez évről évre, új sarjadás követi a régi halálát, munkába szólítva a parasztokat. A termés isteneinek kultusza jóval a civilizáció előtti időkre nyúlik vissza. A földből élő nép istenként imádta magát a földet, a vizeket, erdőket, félő rajongással szemlélt minden természeti tüneményt. Áldozatokkal, mágikus szertartásokkal igyekezett megnyerni a természet kegyét, melyet úrnak érzett élete fölött. Később az elemeket s a jelenségeket mint emberformájú isteneket imádta, melyeket ő alkotott magának, a maga képmására és hasonlatosságára.

Úgy burjánoztak el Rómában a költők, mint tavasszal a virágok – jegyzi meg egy későbbi komédiaíró a második pun háborút követő évtizedekről.

Plautus

A színház – de egyáltalán, az irodalom – körüli csaták hátterében az uralkodó osztályon belüli érdekellentétek húzódtak meg. Róma történelmét persze a hadszíntereken, a szenátusban meg a népgyűlésen döntötték el,
de a komédia színpadán is új módon csaptak össze az erők, a nép érdekeit és hangját is megszólaltatva.

Plautus