Faludy György magyar
1910. szeptember 22. (Budapest) – 2006. szeptember 1. (Budapest)
Teljes név | Leimdörfer György Bernát József |
---|---|
Katalógusnév | Faludy György |
Nem | férfi |
DIA | pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/faludy-gyorgy |
Képek 4
Könyvei 38
Kapcsolódó sorozatok: Pokolbeli napjaim · My Happy Days in Hell angol · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Faludy · Illusztrált klasszikusok Cartaphilus · Faludy tárlata Glória · Helikon Zsebkönyvek Helikon
Szerkesztései 4
Fordításai 47
Antológiák 21
Róla szóló könyvek 4
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
1955-ben nagyon ritka volt a taxi Budapest utcáin. Feleségemmel a Városliget mögött laktunk, és egy alkalommal a Pasaréti úton vendégeskedtünk. Jóval éjfél után vágtunk neki a hetvenöt perces útnak. Mindketten gyengék voltunk még: Zsuzska pesti, én a recski éhezéstől, és az utána következő hónapok sovány kosztjától és fáradalmaitól. Néhány hónappal korábban, közvetlenül Andris születése előtt Zsuzskával, aki már érezte a szülési fájdalmakat, gyalog mentünk be a kórházba két kilométerre, mert nem volt pénzünk villamosra. Ekkor azonban pénzünk már volt, mert a Szépirodalmi Kiadónál börtönből szabadult barátom, Szász Béla került vezető pozícióba és adott mindkettőnknek fordítani valót; de erőt még mindig nem sikerült gyűjtenünk.
A fogaskerekű állomásánál, legnagyobb csodálkozásunkra, üres taxi várakozott. Mégsem csodálkoztam, mikor a nyitott ablakhoz mentem és a vezető fejét rázta: „Nem látja, hogy el vagyok foglalva?” Könyvet olvasott. A könyv alakjáról rögtön láttam, mit olvas. „És legalább érdekes a könyv?” – tudakoltam. – „Elsőrangú” – felelte. – „Örömmel hallom”, – állapítottam meg. „Minek örül?” – kérdezte kellemetlenkedő hangon. – „Mert ezt a könyvet én írtam” – feleltem szórakozottan. Nem akarta elhinni, úgyhogy elő kellett vennem a személyi igazolványomat. Erre hátranyúlt és kinyitotta a taxi ajtaját. Mikor kiszállítunk és fizetni akartam, nemet intett és gázt adott a kocsijának.
24. oldal Villon Kiadó, Budapest, 2003.
A Père Lachaise temetővel szemközti, csúnya kis bisztróban telepedtünk le. Az volt a neve, hogy „Jobb, mint a túloldalon”
28. oldal
Megeshet, hogy a delfinek elhagyják holnap a vizet
22. oldal, Árkhílokhosz: Töredékek (Jambusok a 660. június 27-i napfogyatkozásról) - részlet
Faludy György: Test és lélek 96% A világlíra 1400 gyöngyszeme – Faludy György műfordításai
Tanuld meg ezt a versemet
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tiéd, kölcsönveszik,
Hegyeshalomnál elszedik,
A közkönyvtárban elvesztik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég-
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv sem lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet ,akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó-
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet.
Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz ,hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed ,
az embert leöld s megegyed-
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elhagyott,
mihelyest a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.
Az is lehet , hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még ,míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reám
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet!
Tanuld meg ezt a versemet! (Toronto, 1980)
BALLADA A SENKI FIÁRÓL
Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.
Polgári nevén Tóth Gézának hívták; szemtől szembe Géza bácsinak szólítottuk, de háta mögött mindenki Északkeleti Betörésnek mondta. Az öregúr a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Letartóztatását és csúfnevét annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett meteorológiai jelentésben másnapra „lágy nyugati szellőket” ígért, a következő két napra pedig „északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését” jósolta. Ha jósolta, kétségtelenül így volt, mert az öregúr millibár fokokban, szélsebességben és hasonlókban nem ismer tréfát. A következő napon elvitte az ÁVO, „a meteorológiai jelentésbe csempészett imperialista propaganda- és kémtevékenység” címén. Czebe Valér vezérkari százados, aki a katonapolitikai osztályon dolgozott, s akit rögtön Géza bácsi után tartóztattak le, azt állította, hogy a nevezett két napon, a fagyos légrétegekkel együtt, egy-egy szovjet hadosztály érkezett Magyarországra. E kínos koincidencia okozta, nézete szerint, Géza bácsi vesztét; de azért óvakodott, hogy e feltevését – mely az öreget végső kétségbeesésbe kergette volna – közölje vele.
327. oldal (Recsk)
Minden, amit magamról s a világról
tudtam, néki, csak néki mondtam el,
felszedtem volna lábnyomát a sárból
s a holdat néki loptam volna el
(A testamentum xxv.)
A május elsejei felvonulás, melyet egyik régi barátommal néztem végig a Vorosilov útnak átkeresztelt Stefánia út széléről, sem volt vidítóbb. Nagy tömeg jött vörös zászlók alatt, táblákkal, melyeken Marx, Engels, Lenin és Sztálin felnagyított képeit hozták, meg a szovjet generálisokét. A menetben a szavalókórusok a köztársaságot éltették és halált követeltek a fasisztákra.
– Sokan vannak – fordultam kísérőmhöz.
– Az Olasz fasorban néztem a menetet, amikor Szálasit tették meg államfőnek a nácik – felelte. – Azok is sokan voltak. Legalább ilyen sokan.
– Igen – nyugtattam magamat, félhangosan. – De ezek mások.
– Nem – felelte barátom határozottan. – Ugyanazok az emberek.
183. oldal (Egyesült Államok - Magyarország)
Erdei ösvény helyett aluljáró,
benzinbűz, nem virágok illata,
szilikon kebel-dagasztó, vibrátor,
nem a női mell rózsás csillaga,-
ne őrjöngj mégsem. Ritka lett a mámor,
de eléred, ha nagyon keresed.
Maradj távol a végső orgiától.
Az öröm puha, gyenge kerevet.
Inkább figyeljed a lebukó holdat
ahogy majd, mint te, könnyű ködbe olvad.
Kultúra nélkül örök a hiány.
Észt, szellemet keress, ne adatot.
Olvass, bolyongj, szeress. Nagyon kívánj
boldognak lenni. Én is az vagyok.
68. oldal, 1980