!

Fábri Anna magyar

KatalógusnévFábri Anna
Nem

Könyvei 12

Fábri Anna: A szép tiltott táj felé
Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában
Fábri Anna: Az irodalom magánélete
Fábri Anna: Magánélet Széchenyi István korában
Fábri Anna: Mikszáth Kálmán
Fábri Anna: A művelt és udvarias ember
Fábri Anna: A tökéletes vendég, a tökéletes vendéglátó
Fábri Anna: Mi ez a valósághoz képest?
Fábri Anna: Jókai Mór
Fábri Anna: Ciprus és jegenye

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Hétköznapi élet... Corvina · Magánélet Corvina · Magyar Szabadelvűek Új Mandátum · Arcok és vallomások Szépirodalmi · Kortárs tanulmány Kortárs

Szerkesztései 6

Fábri Anna (szerk.) – Borbíró Fanni (szerk.) – Szarka Eszter (szerk.): A nő és hivatása I.
Fábri Anna – Steinert Ágota (szerk.): A Hét I-II.
Fábri Anna (szerk.): Az élet álom
Fábri Anna (szerk.): A nő és hivatása, II.
Fábri Anna (szerk.): Ferenc
Fábri Anna (szerk.): Anyaság

Antológiák 2

Steinert Ágota (szerk.): Ilona
Hagyomány, közösség, művelődés

Népszerű idézetek

Salgó_Oszkár>!

Ruhája szerint fogadják – esze szerint bocsátják el az embert.

30. oldal (A látogatóöltözet)

Salgó_Oszkár>!

Szónoklatnak akkor van meg a kellő hossza, ha a közönség sajnálja, hogy már végét érte.

63. oldal (Felköszöntők / A háziakra)

Salgó_Oszkár>!

Ha valakit könyv mellett találsz s könyvét nem csukja be jöttödre: ne maradj soká, mert ez annak a jele, hogy szeretne tovább olvasni.

28-29. oldal (A tapintat)

Nienna001 P>!

A divat követése
Az első hazai (német nyelvű) divatlap 1827-ben kerül az olvasók elé. A lap teljes alakos képeken mutatta be a legújabb nyugat-európai ruhadarabokat és kiegészítőket. Másfél évtized múltán már három német nyelvű divatlap versengett a közönség kegyeiért. A legtöbben azonban nem ezek útmutatásait követték, hanem a városi (elsősorban fővárosi) előkelőségek és jómódú polgárok öltözetét, ruhadarabjait másolták. Komoly szerepet játszottak a divat terjesztésében a kelmekereskedők, nem is beszélve az előkelőbb divatárusokról, akik, mint a pesti Messi Klára asszony, német és francia divatképekkel, hirdetésekkel kedveskedett vevőinek. A napi- és hetilapok hirdetései között elsősorban a német nyelvűekben jelentek meg a nyugat-európai divat követésére buzdító felhívások (a férfiaknak szólók a londonihoz, a nőké a párizsihoz és bécsihez igazodtak), a magyar nyelvű sajtó jobbára csak a textilkereskedők és férfiszabók ajánlkozásait közölte. A legtöbben csak mértékkel követték a divat változásait, de a körvonal egészét érinti nagy fordulatokhoz igyekeztek alkalmazkodni. A tubus, majd a homokóra vonalú női ruhák mellőzését csak a nagyon idősek vagy a teljes visszavonultságban élők engedhették meg maguknak. Ha az anyagfelhasználásban nem is, az anyagok és díszítések tekintetében a korszak egyre inkább a takarékosság felé haladt. Divatosak lettek az egyszerű vagy egyszerűséget sugalló ruhaanyagok, míg a paraszti világban néhol (e tekintetben) szinte tombolt a luxus.

30. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1827 · divat
Nienna001 P>!

Szépségeszmények
A női szépség legfőbb jegyei közé sorolták a makulátlan fehér bőrt, amelyre festéket (arcpirosítót) finom és erkölcsös hölgy csak igen diszkréten alkalmazhatott. Az arcfestékektől való tartózkodást a női erény egyik szemmel látható jelének tartották. Ahogy a pirosító vagy szemöldök szénnel vagy korommal való kiemelése közönséges benyomást keltett, a napsütötte arcszín egyenesen parasztosnak számított, éppen ezért a hölgyek egy ügyes szerkezet segítségével a napsütés irányát követő, változatos küllemű, apró napernyőkkel felszerelkezve léptek ki az utcára, vagy indultak sétára a szabadba. Bár idővel (a negyvenes évek derekán) már akadtak olyan férfiak is, akik a természetes élet híveiként a pirospozsgás, jó étvágyú, fűző nélkül járó nők vonzerejét hangsúlyozták, igazán szépnek és divatosnak csak a karcsú, kistermetű hölgyek számítottak, s nagyban emelte a megjelenés finomságát az ápolt kicsiny kéz és láb.

36. oldal

Nienna001 P>!

A díszmagyar
Nagy feltűnést keltett, hogy a főrendűek nemzeti díszruhában jelentek meg V. Ferdinánd koronázási ünnepségén. Ettől a dátumtól számítják a díszmagyarnak nevezett viselet elterjedését, amely nemcsak erőteljes historizáló jellegével tüntetett, hanem költséges voltával is. (A magyar gárdakapitány díszöltözete például 4000 forintba, egész évi fizetésébe került.) Ezekben a ragyogó öltözékekben együtt mutatkozott meg az elmúlt századok díszruháinak ihletése, valamint a hazafias érzelmű és ambíciójú ruhakészítők ötletessége. A női öltözet felsőrésze többnyire szűk, testhezálló mellényszerűruhadarabból (pruszlik) és buggyos, fehér ingvállból állt, a szoknya hímzéssel díszített nehéz selyemanyagokból készült, a hozzávaló tüllkötény (és fátylat) pedig arany- vagy ezüstszálakból varrott virágok, indák szőtték át. A férfiak legalább ekkora pompát fejtettek ki: arannyal-ezüsttel zsinórozott színes bársonydolmányukra szőrmével szegett mentét borítottak, s mindehhez testhez simuló nadrágot és finom bőrből készült sarkantyús csizmát viseltek. Öltözéküket díszgombkészlet, ékkövekkel kirakott öv, kard- és mentekötő, sarkantyú, továbbá sas. vagy kócsagtollas süvegforgó tette teljessé. A férfi és női díszruhák egyaránt színpompásak voltak, és szemkápráztatóan csillogtak rajtuk a régi családi ékszerek, násfák, gyöngyök, gyémántforgók.

31. oldal

Nienna001 P>!

„A Balaton-fürdő avult: itt-ott az idő vasfogának maradványai gyalulatlan deszkákkal pótoltattak ki, melyeknek szálkái a s az emelt fővel szemfüleskedő szögek az ember lábával néha igenis intim találkozásba jönnek; amellett lyuk elég van egyik fürdőszobából a másikba; igaz is, hozzá kell szoktatni az élet vastagabb oldalaihoz, minek is az a nyavigás szemérmeskedés. […] A hölgyvendégeknek tán fürdőszolgának is jobban illenék másvalaki, mint egy tenyeres-talpas hajdúlegény.”(Kossuth Lajos: Caleidoscop. Pesti Hírlap, 1842. július 24.)

46. oldal

Nienna001 P>!

Ahogy a két magyar haza gyógyvizeiről értekező Török József leszögezte, a füredi szénsavas savanyúvizek használata sikeres lehetett mindazon esetekben, amelyben a fő feladat „az erősítés, az életminőség felmagasztalása volt, összekötve a pangások, dugulások szelíd feldolgozásával”. Sokáig csak ivókúrára használták, és azt tartották, hogy fürdeni is csak gyógyvízben érdemes, idővel azonban a balatoni fürdőzésnek is gyógyító hatást tulajdonítottak. Elsősorban kedélybetegeknek és görvélykórban szenvedőknek ajánlották a tengeri fürdők helyettesítésére. A tavi fürdőzők számára kisebb-nagyobb fürdőházakat építettek, amelyekben egy vagy több kis kamrácskát (kabint) alakítottak ki, s belőlük lépcső vezetett le egy kosárba (vagy mint némelyek írták, ketrecbe): ebben lehetett lubickolni vagy üldögélni a vízben elhelyezett padon. -a kosarak felfüggesztését a vízállásnak megfelelően szabályozták. A fürdőházakat úgy építették meg, hogy elsősorban a Tihanyi-félsziget tűnjön a fürdőzők szemébe, idilli nyugalmukat azonban nemegyszer zavarta meg kocsisok lármás hada, akik lovaikat itatták és úsztatták a tó vízében. A fürdőidényben évről évre mind többen érkeztek Balatonfüredre. A fürdőtelepen egyre több és szebb ház épült, s szinte mindegyik a vendéglátás céljait szolgálta. Voltak családok, amelyek saját nyaralóházat birtokoltak, a vendégek többsége azonban bérelt szobákban töltötte a szezont; az új fürdőházban, a gyógyhely legszebb épületében már fürdőfülkék is rendelkezésükre álltak. Kórház, posta, boltok, vendéglők és éttermek egész sora, köztük egy kóser vendéglő is növelte az idelátogatók kényelmét és ellátását. A vendégek a délelőttöket az ivókúthoz vezető sétányon töltötték, gyógyvizet fogyasztva sétálgattak vagy karos padokon üldögéltek, térzenét hallgattak, esténként pedig vagy az 1831-ben felépült kőszínházban múlatták az időt, vagy báloztak, illetve a vízen „lámpásos hajócskákból” csodálták a gyakori tűzijátékokat.

46. oldal

Bolondkandúr>!

Ekkor, 1824-ben a latin a közélet szinte minden területén felette állt a magyarnak (ahogy a különféle nemzetiségek nyelveinek is), az államnyelv szerepét töltötte be. A törvényhozás (az országgyűlési tanácskozások) nyelve ugyanúgy a latin volt, mint a jogalkotásé vagy a felsőbb bíróságok előtt folyó pereké. Az egyetemen latin nyelven, latin könyvek alapján tanultak, az orvosi oktatásban például még 1840 körül is megoszlott a professzorok véleménye a magyar oktatási nyelv bevezetéséről: a többség elutasította az indítványt, amely hamarosan törvénnyé lett. Az egyébként hazafias érzelmű fizikus (a dinamót és a szikvízfröccsöt feltaláló) Jedlik Ányos szerint például a latinról való lemondás elszakítja a magyarságot a művelt nemzetektől, ezért a jó megoldás: latinul és magyarul is oktatni.

40. oldal (Ki beszél(t) itt latnul?)

Fábri Anna: Mi ez a valósághoz képest? Kérdések és válaszok Jókai, Mikszáth és Krúdy olvasása közben

Salgó_Oszkár>!

Egyenesen megalázó, s ma már nem is szokásos, a postán küldött névjegy, bal alsó sarkában a p. c. betűkkel, ami a francia pour condoléance rövidítése akar lenni. Ennek a franciáskodásnak erős sznob illata van. Mintha a küldő a francia tudományát és párizsi leheletű előkelőségét akarná fitogtatni…

23. oldal (Rövidítések a névjegyen)