Eva García Sáenz de Urturi baszk spanyol

Nincs szánalmasabb, mint amikor egy nyomozó nem látja a megoldást, ami kiböki a szemét.

Hátborzongató érzés volt belegondolni, hogy a fájdalom összehozza az embereket, talán még az örömnél is jobban, mert az utóbbiról, amilyen javíthatatlanul hálátlanok vagyunk, hamar elfeledkezünk.

435. oldal

A valóság keményebb ütést mért rám, mint egy bokszkesztyű.

A temető egyik leghíresebb sírfelirata mellett haladtam el: „Az az igazság, hogy nem ezt akartam.”
„Ki akarná ezt, pajtás, ki akarná?”, kérdeztem némán a sírlakót.

246. oldal

A félelem a legrosszabbat hozza elő az emberekből, és egy ponton túl senki sem ártatlan.

122. oldal

Az emlékezet időnként egészen triviális helyeken helyez el rajszögeket, hogy örökre megjelölje a fontos pillanatokat, akkor is, ha az „örökre” túl hosszú időnek tűnik számára.

314-315. oldal

Négy nap és három éjszaka elég volt neki ahhoz, hogy összetörje a szívemet, azt a szegény, nyomorult húscsomót, ami addig szinte érintetlen volt, és nem nagyon akadtak rajta nyalogatnivaló sebek. Elrabolta, babusgatta, megvárta, amíg csendben és izgatottan az övé nem lesz, majd leköpte, mert… Máig nem tudom, miért.

18. oldal

Kapcsold ki magadon az empátiagombot, különben nem alszol ma este.

Az ember gyakran nem látja, mi van az orra előtt. Fel kell benne buknia, hogy észrevegye.

109. oldal

A tévések lerohanták a barátaimat a kameráikkal.

(első mondat)