Erich Wustmann német

Finn erdőjáróval lépést tartani nem kis feladat. Kíméletlenül haladnak előre s természetesnek tartják, hogy az idegen is tartson ki mellettük. Ha nem bírja, akkor valami hiba van.

59. oldal

– […] Tulajdonképpen a nagyobb sportversenyeken mindig medvét kellene a futók után szalajtani, hogy jobb legyen az eredmény.
– De az akkor nem volna sport, Heika!
– Nem, sportról az én esetemben nemigen lehetett szó – mondta Heika helyeslően.

66. oldal

Mialatt Heika a pipáját tömte, bólogatva jegyezte meg:
– Mi, emberek, néha csodálatosan elrontunk dolgokat.

17. oldal

Ha Németországban az ember nyolcvan kilométert utazik, városokon és sok falun megy át. Itt azonban ilyen távolságon csupán néhány település van két-három, esetleg tíz házzal, sőt néha csak néhány kunyhóval. Ha azt mondja a telepes, hogy a szomszédom beteg, akkor tizenöt kilométeres távolságra gondol. […]
– Hol lakik az öreg medvevadász? – kérdeztem Mikkótól.
– Nem messze. Talán nyolcvan kilométer a busszal s azután negyven kilométer befelé az erdőbe.
Valóban, nem különösképpen messze.

176. oldal

Kipihent rénszarvasokkal szánkózni nagy gyönyörűség, de kiváló ügyességet kíván, mert az állatok félvadak s eleinte rettentően tombolnak. Előfordulhat, hogy állat, szánkó és ember vad gomolyagba keveredik, s nem tudni, melyikük kerül ki belőle győztesen.

116. oldal

Vérvörösen feküdt az éjféli nap a tundra északi peremén. Bágyadt ragyogása átlengett mindenen, ott ült a felhők szegélyén és a földön, a nyírfák koronáján és a láp vizein. A nappalt nem az éjszaka váltotta fel, hanem valami lágy derengés. Ebben az órában mintha elaludt volna az egész tájék. Nem hallatszott madárfütty, pedig a tundrán nyaranta csapatostul rajzottak a madarak.

18. oldal