!

Eric Muldoom magyar

1974. február 4. (Nagykanizsa) –

Szilárd_Berke I
161 figyelő · 202 figyelt · 98 értékelés · 1 polc · 6 karc · 0 észlelés
Teljes névBerke Szilárd
NemFérfi

Könyvei 5

Eric Muldoom: Codric
Eric Muldoom: Éjféli erdő
Eric Muldoom: Sötét angyalok
Eric Muldoom: Boszorkánylovag
Allen Newman – Eric Muldoom: Dúvadak

Kapcsolódó sorozatok: Ammerúnia, Codric

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Osiris könyvek

Szerkesztései 4

Eric Muldoom (szerk.): Hittel és vassal
Eric Muldoom (szerk.): Sötételf – Vérkövek
Eric Muldoom (szerk.): Elf vérrel, holdezüsttel
Eric Muldoom (szerk.): Árnyelf

Antológiák 30

Nemes István (szerk.): Káosz és rend
Nemes István (szerk.): Trollvadászok
Nemes István (szerk.): Elf mágia
Nemes István (szerk.): Orktánc
Nemes István (szerk.): Démonok
Nemes István (szerk.): Lidércek
Nemes István (szerk.): Démonhercegnő
Hüse Lajos (szerk.): Nordes – A Cetkoponyás Ház
Hüse Lajos – Nemes István (szerk.): Kondor 2. – Az Aranyváros ostroma
Nemes István (szerk.): Az Alkony Királyai

Népszerű idézetek

>!
fekiyeti79 P

(…) nem mindennap lát az ember sötét elfet rókázni egy repülő hal hátáról a shagyri őserdő felett…

197. oldal, Negyedik rész, A Necrodóm / I.

1 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir

Arra riadtam fel, hogy valami beleharap a lábamba.

(első mondat)

3 hozzászólás
>!
NewL P

Most halálra vált tekintettel bámultak negyedik társukra, az idegenre, aki az éjszaka beköszöntével, a tejszerűen szétterülő köddel érkezett koromfekete paripáján, rozsdaette páncéljában, mint valami kísértő éji szellem.
Meglehet, az is volt talán: ráncoktól barázdált arca sápadt fényben fürdött, dús hajába pókháló és avartörek ragadt, gondozatlan szakálla a mellkasát verdeste. A páncéljára maratott, valaha fényesen csillogó címerdísz réges-rég megfakult már, csizmái minden lépésnél fájdalmasan csikorogtak, kardjának vasmarkolatán századévek hagytak rozsdálló penészfoltokat.
A vértezet alatt talán nem is volt élő hús és bőr, csak lelkének halott, jeges darabjai, mivel körötte megfagyni látszott a levegő, s zúzmara lepte el a fák ágait.
– Nem kell félnetek tőlem! – bizonygatta halk, színtelen hangon a jelenés, miközben helyet foglalt a tűz mellett, s bátorítóan rámosolygott az eltévedt kincsvadászokra. Egy veszett farkas mosolyog így, vagy egy vérszagtól megrészegült vadászeb.

7. oldal, Lovag a ködből (Deltavision, 2013)

>!
fekiyeti79 P

(…) Hogy változtassunk a tarthatatlan helyzeten, először abban maradtunk, hogy a hodon egyáltalán nem evez, csak kormányoz. Ez egy darabig ment is, de a hodon elunta magát és énekelni kezdett. Sose hallottam még nekiereszteni a hangját. Most majd megsüketültem a recsegő baritontól. Kérésünkre felhagyott a dalolással és sértődötten elhallgatott. Alig haladtunk tovább, amikor szórakozásból utánozni kezdte a mocsárban kurjongató madarakat meg egyéb láthatatlan lényeket. Mit mondjak. Istenien utánozta a hangjukat, teljesen élethűen. De amikor az ember fülébe állandóan béka kuruttyol, vagy sivolkó kerreg meg ezeregy énekesmadár trillázik, hamar elmegy az életkedve.

135. oldal, Harmadik rész - A gyötrelem mocsara / IV.

2 hozzászólás
>!
Shanara

Az Erdőjáró Nép szikkadt-vénséges szószólója – hosszú haja a ló hátára vetett díszes takarót verdesi – bár csúnyán megtréfálja korával a várromot környező komor tölgyeket, hátasát még mindig nyereg nélkül üli meg. Tartása, szemének villanása hatalomban eltöltött századévekről tanúskodik, akárcsak a kezében szorongatott csontfehér – csúcsában sólyom alakjára megformázott – hosszúbot, rangjának és tudásának jelképe. A Sólyomszárny legöregebbje – aunh'at –, bölcs a bölcsek között, hatalmas a hatalmasok között.
Varázsló.

319-320. oldal - A Varjú története (Delta Vision, 2013.)

>!
NewL P

Egyáltalán nem érzett semmit sem. Kivéve a bűzt.
Elfintorodott, körbejártatta tekintetét a környező hullákon, majd önmagát vizsgálgatta. A színeket nem volt képes megkülönböztetni; csupán fehér és fekete színárnyalatokban látta a világot, viszont különösen élesen.
A teste hűvös és nyirkos tapintású volt, és teljesen érzéketlen: a mellkasán kéttenyérnyi széles nyílt seb tátongott, amibe beletúrt az ujjaival. Fájdalomra számított, de csalódnia kellett. Halott hús…
Ekkor megmozdult benne valami, mélyen, legbelül. Így is jónéhány percébe telt, mire öntudata foszlányaival felfogta az irtózatos valóság súlyát. Él, holott a teste halott! Halott. Halottabb már nem is lehetne.
Nem kezdett el őrjöngeni, ordítani. Sírt, a szeme mégis száraz maradt. Úgy tűnt képtelen erre is, mint ahogy levegőt sem bírt venni. Egy hullának minek is, kacagta fülébe valahonnan egy képzeletbeli hang, mire térdre zuhant. Hosszan rázta a száraz, könnytelen zokogás.
Amikor görnyedt testtartásából felemelkedett, éles vonású arca már rezzenetlen volt. Szobormerev, mindenfajta érzelemtől mentes. Idegen akarat munkálkodott már a fejében. A gondolatai letisztultak, kikristályosodtak.

37. oldal, Fekete Óriások (Deltavision, 2013)

>!
Pirimari

Nem a Káoszt szolgálom, Yhebé. sem a Rendet, sem az Egyensúlyt. – A lord megbocsátóan elmosolyodott. – Az én uram felette áll mindegyiknek. Én csak úgy hívom: a Változás. Ez a legtalálóbb név. Mindent elpusztít ugyanis, ami az útjába kerül. De miután mindent lerombolt maga mögött, mindet újra felépít; csak másként. a kezdet kezdetén ő volt a Mindenség; de nevezhetjük akár Őskáosznak is. Belőle születtek a világok. Most a világok megértek a változásra. Az Őskáosz visszaveszi mindazt, amit adott és valami újat hoz létre a régi helyett.

187. oldal

>!
Allanon

A fejünk felett sötét nászban ölelkeztek a fák; szerelmük neszezését borzongató északi szél tolmácsolta, vadul rázva a susogó lombokat.

>!
Allanon

Hátrapislantottam a városközpont felé. A Csonttornyot már rég magunk mögött hagytuk. Nem sok minden látszik belőle, csak valami homályos tömeg egy dombon, ami lehetne akár egy fekete, vádló ujj is, ami a fellegek felé mutat.

>!
Allanon

Hullazabálók. Quatuszák. Így hívják őket.
Azért nem ismert rájuk rögtön, mer annak a szörnyetegnek, amellyel megküzdött, zsákszerű, földet súroló pocakja volt, tele vérrel, ezek pedig karcsúnak, szinte már soványnak tűntek.