!

Erdős Virág magyar

1968. február 27. (Budapest) –

Tudástár · 5 kapcsolódó alkotó · 1 film

Honlaperdosvirag.hu

Képek 2

Könyvei 18

Erdős Virág: Ezt is el
Erdős Virág: A Trabantfejű Nő
Erdős Virág: Hősöm
Erdős Virág: Világító testek
Erdős Virág: Eurüdiké
Erdős Virág: Hátrahagyott versek
Erdős Virág: Ötven plusz
Erdős Virág: Négyeshatos
Erdős Virág: Másmilyen mesék
Erdős Virág: Adjon az Isten

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Novellárium Magvető · JAK-füzetek · A Színház folyóirat drámamellékletei · A mi Budapestünk

Illusztrálásai 2

Erdős Virág: Négyeshatos
Erdős Virág: Adjon az Isten

Antológiák 19

Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát
Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): Írott kövem dobom a mélybe
Kele Dóra (szerk.): InstaVers
Kepes András (szerk.): Könyvjelző – Kepes András válogatása fiatal magyar írók novelláiból
Szeretlek, anya!
Szlukovényi Katalin (szerk.): Diridongó
Szegő János (szerk.): Szép versek 2019
Lackfi János (szerk.): Aranysityak
Szegő János (szerk.): Szép versek 2017

Róla szóló könyvek 1

Vámos Miklós: Kedves kollégák I-II.

Népszerű alkotóértékelések

Eta IP>!

Erdős Virág

Nagyon szeretem Virág verseit – amennyit, persze, ismerek belőlük. Engem erejében, hangnemében Attilára emlékeztet, de nem mint epigon, éppen ellenkezőleg, nagyon is saját a hangja. Ennél nagyobb dicséretet nem tudok mondani róla.

RitaMoly P>!

Erdős Virág

Már meg nem mondom, hogy először írott vagy Kollár-Klemencz formában találkoztam a verseivel, de mostanra valahogy élményileg szétválaszthatatlan a kettő (vö. sírva vigad a magyar). Nagyon a politikai végéről fogtam meg a dolgot, úgyhogy nekem Erdős Virágról mindig egy megafonba kiabáló szociológus jut eszembe, aki azért ennyire dühös, mert bántja az igazságérzetét, amit maga körül lát (és ezt az egészet teljesen pozitív értelemben mondom). Én csak szimplán dühös vagyok, jó látni, ha valaki ezt kreatív mederbe tudja terelni. Szeretem a stílusát, rendkívül dallamosak a versei, aztán a végén pofonként jön a csattanó, amikor az olvasó szembesül a Kis Magyar Rögvalósággal – és ez egyszerre igaz társadalmi meg párkapcsolati versekre is.

Gáborr_Nagy>!

Erdős Virág

Mindig van remény
azaz
Legmerészebb álmaink is megvalósíthatóak

beírtam a gugliba
(képek)
Erdős Virág
naked
láttam sok
érdekeset
de semmi
lényegeset

Zoltán_Nádor>!

Erdős Virág

Egy régi, de szerintem izgalmas interjú.

Erdős Virággal Györe Gabriella beszélget
Nem a saját életünket éljük
Litera-beszélgetés
Az ELTE esztétika szakán, Lengyel Péter szemináriumára írtad az első novelládat. Hogyan alakult az irodalommal való kapcsolatod?

Már egész kiskoromban elhatároztam, hogy író leszek, de ezzel aztán el is volt intézve. Jóformán a kisujjamat se mozdítottam egészen az egyetem utolsó évéig, amikor is beiratkoztam erre a bizonyos „Írói műhely” címen futó szemináriumra. Ez később „szalon” formájában még évekig működött, összejártunk, felolvastuk az írásainkat, és elmondtuk egymásnak, hogy miket gondolunk. Egész biztos jópáran vagyunk, akik innen datáljuk a pályánk kezdetét, és ha végignézünk az akkori névsoron, tényleg sokan vannak közülünk, akik azóta is szorgalmasan írnak. Oda járt például Nagy Gabi, Bence Ottó, Csejdy András, Hazai Attila, Hamvai Kornél, Dudás Attila, Péterfy Gergely és mások. Ezt a kört kisebb-nagyobb átfedésekkel – az akkor indult Törökfürdő című folyóirat apropójából – „Törökfürdő-nemzedékként” is számon szokták tartani, elkülönítendő a minket követő „Sárkányfű-nemzedék”-től. Holott a mi „generációs öntudatunk” valójában nemigen terjedt túl azon, hogy valamennyire kötődtünk Lengyel Péter személyéhez, publikáltunk a Törökfürdőben és szerepeltünk a ’94-es Táncrend című antológiában. Ez a rövid közös előtörténet viszont éppen elegendő volt ahhoz, hogy az ember ne nagyon toporogjon többet a kelleténél, és a megfelelő pillanatban legyen bátorsága elindulni a maga útján. Még védett közeg volt, de már nyilvános fórum, épp annyira volt inspiráló, mint amennyire megengedő, úgyhogy azt hiszem, abszolút szerencsésnek mondhatom magam, hogy annak idején szegről végre ide tartoztam én is. Ha nincs a Törökfürdő, talán minden másképp alakul. Életem első novellája, az Özön is ide, a Lengyel Péter-féle szemináriumra íródott, amolyan kötelező penzumként. Ez aztán nem sokkal később megjelent a régi, Németh Gábor-Dérczy Péter-féle Magyar Naplóban, majd jött a Táncrend, aztán egy Korniss Péter fotóművésszel közös kötet, az Udvarok, aztán egy JAK-kötet, a Belső udvar, majd 2000-ben az első Magvetős kötet, a Lenni jó.

A Lenni jó kötetben elsősorban prózáid sorakoznak. Számos kritika utalt arra írásaiddal kapcsolatban, hogy nagyon ritmizált, rímes prózát írsz. Egy interjúdban azt nyilatkoztad, hogy téged valamelyest zavar is a versekkel való erős rokonsága az írásaidnak. Te, mint szerző, tudtál volna ezen változtatni, ha akarsz. Ennek ellenére valóban zavar az időnként versek rímtechnikáját alkalmazó stílus?

Az a helyzet, hogy én elég keveset írok, viszont aránytalanul sokat dolgozom egy-egy íráson. Hogy a korai írásaim időnként óhatatlanul is belecsúsztak valamiféle kényszeres ritmikusságba, ennek talán az lehet a magyarázata, hogy akkoriban még megvolt az a fixa ideám, miszerint egy szöveg kidolgozottságának legfelső foka a zeneiség. Mintha a prózaszöveg számára a rím és a ritmus, magyarán a versszerűség valamiféle végső jóváhagyást, legitimációt és egyben megkérdőjelezhetetlenséget jelentene. Ha egy mondat rímel és ritmusa van, akkor azt a mondatot nem lehet „másként mondani”. Ergó, gondoltam én, annak a mondatnak „igaza van”. Ma már persze tudom, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. Persze most is képes vagyok napokig elkalapálgatni egy félmondaton, de most már sokkal inkább azt tapasztalom, hogy épp a „keresetlenség illúziója” az, amiért alkalomadtán a legkeményebben meg kell küzdeni. Addig szaggatni, csupaszítani és „deheroizálni” egy mondatot, amíg az a maga szimpla magától-értetődöttségében megmutatkozik. Változatlanul valami „végső evidenciát” keresek, és most is úgy gondolom, hogy ehhez meg kell találni a megfelelő formát, de ehhez nem „díszíteni” és „rakosgatni” kell, hanem „elvonni” és „helyre zökkenteni”, ha érted mire gondolok. A tökéletes és ütős mondatok soha sem „esnek jól” a fülnek, nem „muzsikálnak”, csak úgy „vannak” bele a világba, sokkal inkább „kopogósak”, mint zeneiek, furcsa mód: még a versekben is. Ezért a végső, eszköztelen egyszerűségért viszont tényleg nagyon meg kell dolgozni, ráadásul úgy, hogy még véletlenül se látszódjék az igyekezet.

Legutóbbi, negyedik kötetedben, a Másmilyen mesékben az élőbeszéd számos fordulatát beleépíted az írásokba: reklámszövegeket, kliséket, szólásokat dolgozol össze prózanyelvében. Nem ezek ellensúlyozására törekszel, mikor a formát átritmizálod?

Nem hiszem, hogy bármit is ellensúlyozni kéne. Nem tartozom azok közé, akik kapásból hanyatt vágódnak, ha a minket körülvevő „való világot” a maga nyelvi, tárgyi sajátosságaival együtt viszontlátják az irodalomban. Egyes állítások szerint még nem volt olyan disznó, aki elájult volna, mikor meglátta a moslékos vályút, úgyhogy azt hiszem a részünkről is meglehetősen nagy képmutatás lenne, ha valamiféle finnyás, entellektüel arisztokratizmus jegyében öklendezni kezdenénk attól, amit egyébként nap mint nap, tele szájjal „fogyasztunk”. Mindnyájan. Te is, én is. Egyikünk a Spar-pontjait számolgatja, másikunk az eladott példányszámokat, nem nagy különbség. Hol piacgazdaság van, ott piacgazdaság van, és ahol piacgazdaság van, ott reklám van, és szómágia, és permanens verbális agresszió, hogy mást ne mondjak, és mi magunk éppúgy szemek vagyunk a láncban, mint a történelem során bármikor. Elég nagy butaság lenne erről nem venni tudomást. Még nagyobb butaság lenne persze belenyugodni. A Másmilyen mesék körülbelül erről szól. Hogy így van ez. De hogy ne legyen így.

Mennyire érzed emblematikusnak ezeket az elcsépelt szófordulatokat?

Nagyon. A legfontosabb, hogy ezek a bizonyos „elcsépelt szófordulatok”, ahogy Te nevezed őket, nálam nem egyszerűen az ornamentika részei, azaz nem pusztán arról van szó, hogy „modern nyelvi környezetbe” helyezem a történeteimet, és ezen túl fogalmazok meg bizonyos állításokat, hanem maga a nyelvhasználat az, amin keresztül állítok valamit, azaz amit a magam szerény de lehetőleg szuggesztív módján fel szeretnék mutatni. Ezalatt elsősorban azt a vicces és egyben szánalmas zavarodottságot és esetlenül igyekvő konformizmust értem, amivel a ránk zúduló világot megpróbáljuk a magunk számára nyelvileg megragadni. Mondjuk, mondjuk, miközben már régóta „nem találunk szavakat magunkra”, rakosgatjuk az elemeket, de az istennek se akar összeállni. Mindez persze azért van, mert valahogy nem a miénk. Készen kapjuk, mint az égvilágon mindent magunk körül. Az ízlésünket, a véleményünket, az életünket. A legszomorúbb persze ez. Hogy akármilyen furán hangzik is, de egész egyszerűen nem a saját életünket éljük. Ide lettünk téve, tessék, ez vagy te, ez az életed, ez itt a fogkeféd, ezek a kedvenc csengőhangjaid, hajrá. Használd. Ne éld, ne variáld, ne nagyon piszkálj bele, csak használd. Persze van még bennünk valami halvány, zsigeri vágyakozás, valami régi, gyerekkori lendület, hogy valamiképp mégiscsak a saját képünkre alakítsuk, de se erőnk, se bátorságunk, sem pedig tényleges ambícióink nincsenek már rá, hogy ezt az egyébként is minden tekintetben „rendszeridegen” vállalkozást végig is vigyük. Úgyhogy ez van. Ülünk a bokorban és hülyeségeket beszélünk.

Hogyan jött a mese, mint forma, hogy ezeket dolgozod át?

Akkoriban még létezett az Alibi című, félévente megjelenő tematikus antológia-sorozat, aminek az „evés-ivás” számába kértek tőlem egy írást. Ekkor született a Kisgömböc című első mesém, ami később a kötet ötletét adta. Amúgy is jópár szövegem tekinthető parafrázisnak, a Bibliát például mániákusan újraírom azóta is. Nekem mindig segít, ha van előttem egy konvencionálisan elfogadott szerkezet, amin szimbolikusan is „végre lehet hajtani” azt a bizonyos módszeres és kíméletlen „dekonstrukciót”, amit számomra maga az írás jelent. Lebontani a meglévő struktúrát, feloldani a téves beidegződéseket, és – akármilyen nagyképűen hangzik is, de – valamiképp feltárni a dolgok valós szerkezetét: szerintem körülbelül ez az irodalom dolga. Ott és akkor történetesen a mese mint olyan volt az a tradicionális felépítmény, amit mindenáron és nagy erőkkel fel akartam dúlni. Az a „szilárd pont”, amitől el lehetett (volna) lökni magamat. A világot persze (valami rejtélyes oknál fogva) végül mégsem sikerült kifordítanom a sarkaiból, ezt azóta is bánom.

Említetted, hogy keveset, nehezen írsz. Mégis kihagysz írásokat a kötetekből?

Hát persze. Húzni a legjobb, de tényleg. Hogy „klasszikusokat” idézzek: „Ki kell dobni a picsába mindent, ami szar.”

A Másmilyen mesék esetében mennyi írás maradt ki, mennyire húztad meg őket?

Nem eléggé? Így érted?

Nem.

Ezek a húzások inkább írás közben zajlanak.

Hogyan kerültél a Magvető Kiadóhoz? Betoppantál az utcáról?

A Belső udvar, ami az első kötetemnek számított, a Bródy-díj jelöltjei között volt. Babarczy Eszter itt ismerte meg az írásaimat. Ő tanácsolta, hogy szerinte próbálkozzak a Magvetőnél. Mire összeszedtem a bátorságomat és bejelentkeztem, addigra kiderült, hogy Zoltán Gábor, mint bennfentes, már hetekkel előtte bevitte az egyik írásomat, történetesen az Ufókat Morcsányinak. Ez tél közepén volt, könyvhétre kijött a könyv. Innen nézve eléggé meseszerű az egész, de ilyen csak egyszer van az életben. Na jó, kétszer. A most készülő kötettel már voltak, és még lesznek is bonyodalmak.

Zoltán Gábort honnan ismerted?

Rövid ideig eljárogattam egy másik, és egyébként azóta is rendületlenül működő szalonba, ide járt ő is. És rajta kívül Benedek Szabolcs és Halász Margit és Maros András és Nagy Ildikó Noémi és Büki Anna és Harangi Andrea és Ménes Attila és Garaczi Laci. Jó kis társaság volt.

Mostanában a próza mellett színdarabokat is írsz. Különböző pályázatokra írtad meg a Blibliát, a Merényletet és a Mara halálát. A Merényletet idén márciusban be is mutatták Veszprémben. Ez a darab később a Katona József produkciós pályázaton nyert a Nyíregyházi Színházzal.

Igen, Veszprémben felolvasó-színházi változatát készítették el, de rendes színpadi verzióját Nyíregyházán fogják bemutatni az évad második felében, Keszég László rendezésében. Sőt, ha minden igaz, készül majd egy hangjáték-változat is.

A Mara halála az 1964-es Peter Weiss-darab átirata, melyből Peter Brook rendezett előadást és filmet 1966-ban. A Nemzeti Színházban volt egy 1966-os előadása, aztán 1981-ben Kaposváron Ács János rendezte meg ’az’ előadást, amely 1956-ra játszatta rá a darabot, az emberi tehetetlenséget állítva középpontba. Amikor átírtad ezt a társadalmi konfliktusra építő drámát, mi ragadott meg benne? Miért ezt választottad? S minek a metaforája az, hogy valamennyi női szereplődet valamelyik jóakaró férfiismerősük öli meg? Egyiküket baltával csapják fejbe, a másikat megfojtja a fia…

Akármilyen furcsán hangzik is, de azt hiszem a „forradalom” az a hívószó, ami kapcsolatot teremt a két darab között. Az érdekelt, mik a jellegzetességei és mik az esélyei manapság annak a bizonyos „forradalmi hevületnek”, amit már maga Weiss is többszörös áttétellel és meglehetősen különös, „elmekórtani” kontextusban állított elénk. Itt és most tulajdonképp elég volt felcserélni a szerepeket, férfi helyett egy nőt (Marat helyett Marát) helyezni az áldozat szerepébe, hogy ezáltal kirajzolódjék korunk „társadalmi harcának” alapképlete, az „elnyomó férfi” és az „elnyomás ellen lázadó nő” permanens, és egyben szánalmasan nevetséges párviadala. A feminizmus mint korunk „csendes forradalma” szerintem egyrészt tökéletesen hű tükre, másrészt meglehetősen hatékony konzerválója annak a társadalmi berendezkedésnek, ami ellen elvileg lázad. Mondom ezt természetesen a legteljesebb öniróniával, hiszen (amolyan „öntudatos”, azaz picit őrült, picit extravagáns, picit önbizalomhiányos) nőként magam is hajlamos vagyok a férfiakkal való folyamatos küzdelemként felfogni a saját életemet. A női élet eszerint a meglehetősen paranoid és a feminista mozgalmak által ugyancsak támogatott felfogás szerint tulajdonképp a fenyegetettség szüntelen állapota. Életünk minden egyes szakaszában meg kell küzdenünk az aktuális „férfi-idollal”, (gyerekként az apánkkal, nőként a férjünkkel, anyaként a fiunkkal, és így tovább) akik a legjobb esetben is minimum az életünkre törnek, úgyhogy esélyünk sincs, ha nem vagyunk kellőképpen résen, és nem kiáltunk farkast ott is, ahol tulajdonképp csak gyámoltalan és legfőképp szeretetre éhes pasasok vannak. A darab természetesen nem a realitás szintjén, hanem úgymond „a lélek színpadán” játszódik, ahol viszont (annak rendje-módja szerint) minden egyes momentum analitikusan eltúlzott, naiv, képszerű, eredendő és végleges. Magát a gyilkosságsorozatot és annak minden kellékét – a baltától a véres mamuszig – ennek tudatában kell a nézőnek „dekódolnia”.

Két síkon zajlik a darab, az előszínpadon a három nő, Anna, Panna és Hanna foglalnak helyet, egy külön emelvényen pedig Mara, a főhős ül a kádban, miként Weiss darabjában Marat. Honnan jött az ötlet, hogy Anna, Panna és Hanna, a három nő halottak legyenek?

A Nyílt Fórumon volt egy vita a darabról, ahol Forgách András felvetette, hogy Kornis egyik darabjában szintén halottak beszélnek, s lám, ő ennek a halotti beszédmódnak milyen szépen megteremtette az auráját, és a maga sajátosan élvezetes nyelvezetét. Ez a kritika tulajdonképp ékes példája annak az olvasói hozzáállásnak, aminek jegyében rendre félre szokták érteni az írásaimat. Olyasmit kérnek ugyanis számon a szövegen, amit az egy percig sem ígért. A Mara halála esetében a halál nem egy állapot, hanem pusztán egy metafora. Azzal, hogy a szereplőket adott esetben halottként prezentálom, ezzel tulajdonképp nem állítok mást, mint hogy az életük „nem-élet”. Nem birtokolják, nem uralják, nem élik, csak „elszenvedik” az életüket, ilyen értelemben a nyelv, amit használnak, amit és ahogyan beszélnek, maga is „halott nyelv”. Magyarán nincs külön nyelvük: minden tekintetben a mi nyelvünket beszélik.

Vannak új darab-ötleteid?

Igen. Lett most egy új darab, a címe Mesebeszéd. A félig gyerekként, félig felnőttként elképzelt szereplők ülnek az ágyban és mesélnek egymásnak, hogy ezáltal is megpróbálják késleltetni a „villanyoltást”, úgymond, azaz magát a halált. Abszolút szöveg-színház, úgyhogy tökéletes elleniránya a jelenlegi színházi tendenciáknak.

Az utóbbi években kibontakozó színházi tendencia, hogy az író közvetlenül dolgozik a társulattal. Te tudnál így dolgozni?

Nem, nem hiszem. Azon viszont már gondolkoztam, milyen fura, hogy valójában soha az életben nem fog kiderülni, hogy egy-egy darab esetében mi az, amit tulajdonképp megírtam. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ugyanis az ember nem szövegkönyvet, hanem „előadást ír”. Pontosan látom magam előtt a fényeket, a jelmezt, a díszletet, mint ahogy minden egyes mondatnak megvan az ideális intonációja, és így tovább. Hogy mindez „láthatóvá váljon”, ahhoz persze nekem kéne rendeznem a darabjaimat, de erre semmi esély.

A következő köteted ismét prózakötet lesz?

Igen, illetve lesz benne néhány vers is, de ez a két műfaj még véletlenül se fog keveredni.

A címét tudod már?

A címe Euridiké lesz, az alcíme pedig „hátrahagyott írások”, úgyhogy igyekeznem kell, mert ez a poén csak akkor poén, ha én közben rendületlenül élek és virulok.

Lettre, 65. szám

https://epa.oszk.hu/00000/00012/00049/erdos_gyore.htm


Népszerű idézetek

egy_ember>!

Összepakolok szépen lassan a fejemben, és ha minden jól megy, majd a végső pillanatban ottfelejtem valahol a pakkot.

38. oldal Balzsam 2000

egy_ember>!

Imperatívusz

legyél fiú
legyél kislány
legyél te is
név a listán
aludj sokat
büfizz nagyot
viselkedj úgy
mint a nagyok
ne szekáld a
dadusodat
ne piszkáld a
pelusodat
ne vigyorogj
ilyen bután
húzd le szépen
magad után
ne vacakolj
sokáig
füled érjen
bokáig
porzó mellé
biggyessz bibét
melléknévből
alkoss igét
ne blazírozz
durvább
szerre
kattanj rá a
sajtburgerre
addig örülj amíg
kapod
legyen ez a
kezdő-
lapod
csináld szépen
amit mondok
ne szorítsd ösz-
sze a combod
hozd a formád aztán
kopj le
amit szoktál arról
szokj le
ne szomorkodj
bárhogy fáj is
ne csak klikkelj
regisztrálj is
őrizd meg a jegyedet
ne mozgasd a
hegyeket
ne kísértsd a
mindenhatót
válassz másik
szolgáltatót
ne települj
televényre
hajts a heti
nyereményre
adakozz a
készletedből
érdeklődj a
részletekről
ne szőrözz hogy
egy a százhoz
vitesd vissza
hozasd házhoz
ne őrlődj a
darálóban
ne bagózz a
megállóban
változtasd meg
életed
válts a Vígbe
bérletet
tüntesd fel az
adószámod
jöjjön el a
te országod
küzdve küzdj és
bízva bízzál
vigyázz nehogy
vissza-
hízzál
ne rohanj a műtőbe
ugorj be a
hűtőbe
gyötrelem és
kín helyett
válassz olcsó
sírhelyet
csukd-be-szemed
tartsd a szád
várd a világ
tavaszát
semmire se
hederítve
feküdj szépen
kiterítve
ne leselkedj
sutyiban
aludj te is
nyugiban
mint az anyád
méhében
pápá
nyugodj békében

83. oldal

3 hozzászólás
egy_ember>!

A szivecskemintás paplanhuzat alól ugyan az első perctől fogva kilógott picit a lóláb, de nem baj, mert én kaptam magam, hajnalok hajnalán kipattantam az ágyból, és még mielőtt bárki emberfia észrevehette volna, sutty, visszadugtam. Így kell ezt.

43. oldal

1 hozzászólás
csillagka P>!

Elmondanám ezt néked, ha nem unnád

                         Nyugat 100

De biztos unod.
Nem is mondom inkább.

Igazad van, minek is, ha
lopok is,
meg csalok is,
de mindegy, most már belekezdtem,
körbenézek, ha már ideestem,
az éjszakai fényben fürdő
Budapesten.

Alszik a város, nem
jár a troli,
ott
szuttyog a vackán egy randa proli,
(nincsen semmi furcsa benne:
egy halott, aki
sajtot enne)
bácsika oson, viszi a cuccát,
közműépítik a Logodi utcát, de

egyébként majdnem minden a régi,
a villamos új csak, a Jászai téri
McDonald’s elől most indul egy néni,
a zebrán egy árnyék teste zuhan át,

ja,
az Üllői úton már nincsenek
fák.

Se bokor, se semmi.

A költők persze mérgesek, de a
költőnők is rémesek,
vastagok
és szélesek,
és semmire se képesek, még
dupla whisky-ért se szopnak,
randi után taxit fognak,
hogyha nem jön, áll a bál, a száj
kigyulladt víziókat kiabál,
és a jók,
ha éhesek,
pont akár a vétkesek,
a párjukkal egy félreeső New York-szepáré helyett
a népszerű és méltán trendi
Alcatrazba mennek
enni.

Beesznek,
és ennyi.

Nincsen semmi extra cécó,
a nőknek is elég a
szép szó,
lesik, értik, kooperálnak,
rákkoktélt se reklamálnak

hazafelé csendben mennek
körútján a végtelennek

olykor-olykor meg-megállnak,
lehajolnak,
odahánynak,
aztán eszelősen, bután
rínak a mamájuk
után

közbe né’!
a derűs ég
csupa tűz és
csupa jég, de
ne keresd az indokát,
csukd be szemed,
fogd be szád,
megvirrad, azt
joccakát.

Mit mondhatnék,
ez az élet.
Kosztolányinak szegénynek
volt erre egy régi, ócska
túlspilázott verziója,
most már mindegy,
láthatjátok,
akár igaz, akár kamu,
már csak csupa
por és hamu.

Keresheted őt, de nem leled, hiába:
én állok minden
garzon ablakába',
igaz, hogy már kicsi rám, de
az a pötty
a pizsamám,
felettem az üres ég,
és úgyis minden
hülyeség.

22. oldal

3 hozzászólás
>!

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét
ki pecázza kukából a halolajos kiflijét
kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje
kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje
ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét
ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét
kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni
kit lehessen kapásból és szemtől-szembe letegezni
ki ne jusson ötről hatra
kinek fussa futópadra
Pulára meg Balira
kit vegyenek palira
kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány
kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány
kinek bocskor rámás csizma cifra mente kacagány
kinek jusson mér' is jutna szar se jusson ha cigány

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját
kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját
ki zúzzon ki Rómába hogy láthassa a piétát
ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát
ki merengjen el egy régi feudális szokáson
kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson
kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze
ki merjen a jogaiért kiállni na persze
kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel
ki próbálja nem feladni végül mégis adja fel

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára
ki költse egy komplett pesti panel árát dudára
ki ápolja klinikán az egészséges körmét
ki válasszon rövid utat ki pedig a görbét
ki lásson a Hun West Travel irodával világot
ki álmodjon zöld fű közé piros fehér virágot
ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is
ki adja az ártatlant de hogyha kell a buját is
ki rendeljen ülőbútort magának a neten
kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
ki utazzon még a világ végére is kocsival
ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival
ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát
kinek vigye el a bank a vakolatlan házát
kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt
ki foglaljon négy személyre ablak mellé asztalt
kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet
kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet
ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától
ki keljen ki magából egy utastársa testszagától

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
ki járkáljon házastársi javallatra botoxra
kit vigyenek akarata ellenére detoxra
kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni
kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni
kinek hozzon télapócska sárgarézzel teli zsákot
ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit hol a rákot
kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira
ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira
kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni
kinek legyen láthatólag kedve most is viccelni

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban
ki aludjon (álmában) egy jó kis fűtött garázsban
ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt
kinek sértsen már a puszta létezése szabályt
ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát
kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát
ki hurcolja fel-alá az intersparos batyuját
ki átkozza el a saját sose látott anyuját
ki feküdjön hol itt hol ott mint a kilőtt állat
ki rándítson haladtában szemlesütve vállat

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
ki csinálja új kecóját trendire és takarosra
ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra
ki locsoljon Courvoisier konyakot a kivire
ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire
ki tegye le egyik percről másikra a piát
ki próbálja kivenni a lelencből a fiát
ki lomizzon kisbiciklit dínókat meg törpöket
ki ugassa le az undok játszótéri kölköket
ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni
ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni

na most akkor mondjátok meg nagyokosok mi legyen
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen
kinek legyen tiszta sor hogy haladás vagy haza
kinek legyen úgy hogy többé ne mehessen haza
kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka
kit viszont a vácrátóti köztemető árka
kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén
Budafokon Budaligeten és Mátraterenyén
Békésbe’ és Hevesbe’ s ki menjen a levesbe

ppeva P>!

Van egy ország
ahol lakom
semmi ágán
lógó
flakon
van egy város
ahol élek
ahány test épp
annyi
lélek

első vers (Van egy ország)

olvasóbarát P>!

A kóró és a kismadár

A településfejlesztési koncepció nem
fejleszti a településeket a gyermekvédelmi törvény nem
védi a gyerekeket a családsegítő szolgálat nem
segíti a családokat az idősgondozási központ nem
gondozza az időseket az önkormányzat szociális bizottsága nem
határozatképes a népjóléti minisztérium politikai államtitkára nem
nyilatkozik a drogprevenciós segélyvonal nem
kapcsolható az egészségügyi koordinátor
betegszabadságra ment az ifjúságvédelmi ügyintéző
megöregedett az esélyegyenlőségi szakreferens egy
lúzer x
professzor nem tud róla jézus
krisztust nem érdekli orbán
viktor nem normális apám
meghalt isten
nincs és a koró
továbbra sem ringatja a kismadarat.

3 hozzászólás
csillagka P>!

Karácsony, 2010

                 minden nap karácsony

Viccnek durva, versnek
kevés:
íme, egy kis
meglepetés.

Nem egy nagy szám,
látom én is,
kilóra se sok, de mégis:
mikor ilyen nagy a fagy, a
szeretet meg egyre
fogy,
az embert mindig meglepi, hogy
nincs jobb, mint egy
meglepi.

Rajta, tessék,
bontsd ki bátran,
hadd ne főljek itt kabátban,
hétre várnak vacsira – de bocsika!
Most nézem csak,
anemjóját:
nyuszikás a
zacsija.

Mindegy, nem egy
nagy dolog, majd
megoldják az
angyalok, mert
így is, úgy is az az első,
hogy mi mindent rejt a
belső,
olyan legyen körülbelül,
aminek az ember
örül,
ne lapuljon benne bánat,
vagy más ilyen
ronda
állat,
se betegség,
se halál, és
beférjen a
fa alá.

Sikerült is? Gratulálok!
Ne fáradj, majd kitalálok!

Annyit mondj még: ugye tetszik?
Azért izgultam egy percig!

Költői, nem? Szinte rímes!
(Épp csak ez a
strófa rémes!)

Azt képzeld el: saját termék.
Erre esküdni is mernék!

Komoly is meg vicces is, mert
vannak benne
viccek is, de
nem genyózik,
nem is fröcsög,
nincsen benne f…,
se köcsög,
bármit mond is
(jól vagy rosszul),
az a fő, hogy
nem túl
hosszú…

Sőt! Ha mégse tetszik, másnap
oda lehet adni
másnak!

Bárk kapja, legyen
áldott (lásd a christmas
greeting
card-ot):

"Kedves Izém, satöbbi, csak
meg szeretném
köszönni, és
ezúton is kívánok egy
sokkal jobb fej
világot, ám
tudnod kell, hogy
(bármily furcsa),
te vagy itt a helyzet kulcsa,
egyedül csak az a fontos,
(így írom, mert így a pontos)
hogy a szíved
legyen helyén, kétezertíz
hideg
telén.

Rajtad áll, hogy mit teszel, hogy
jó fiú vagy rossz leszel, hogy
vállat vonsz és legyintesz, vagy
észnél vagy és
beintesz, hogy
pakolod a cekkered, vagy
szép csendben ki-
bekkeled…

Ha üldögélsz,
ha ácsorogsz,
ha élteted,
ha gáncsolod,
én
egy dolgot tanácsolok:

Legyen vidám karácsonyod

56. oldal

1 hozzászólás
Szuszusz>!

A legszebb vers csak
ígéret
majd elválik
mivé lett
de
Lelle int s én
úgy hiszem
fogamban tartva
átviszem
mert rendbe' van hogy
szép vagyok
a legszebb vers nem
én vagyok
a legszebb vers nekem
te vagy
szeress örökké el
ne hagyj

53. oldal, A legszebb vers

Rits>!

A Trabantfejű Nő utolsó dala a szerelemről

tágas és buja a beltér
minden más tipustól
eltér
küllemre kevésbé
noha
úgy ahogy senkit még
soha

lehoznám neked a Holdat
sok ilyen
defektes mondat
nyomatom hiába egyre
lassabban megy fel a
hegyre

zörögve zihál a
felni
melletted feküdni
kelni
állati primitív
rímek
nőstények
kontra hímek

ötvennel kettesben
mersz-e?
ennék-e
krokodilt? persze!
követlek némán és
vaksin is
lemerült tessék az
aksim is

félek a fákon túl rontó
szándékkal vár rám a
bontó
elmondom de ne vedd magadra
indulnék egyetlen
szavadra

papíron virágzó
rozsdafolt
ahogy a költő is
mondta
volt
jár még a motor bár
rohad a kaszni
jó volna
veled

6 hozzászólás