Erdődy János magyar

Akit elvisz a víz, kapálódzik. A sodrásban nem vagyunk annyira felelősek tetteinkért, mint amikor két talpunkkal a szilárd földön állunk.

50. oldal

Kétféle pénz van. A felhalmozott mozdulatlan kincs is óriási erő. Támaszkodni lehet rá, de: fogy. A másik fajta: az élő pénz, amely mozog és dolgozik. Medici kincstár nincs, Medici bankhálózat van. Az én házam pénze állandóan áramlik, mozgása által szaporodik, és ez a mozgás adja az erejét.

59. oldal

Könyvtárak százait és könyvek tízezreit vizsgálták át sokoldalúan képzett szakemberek, hogy egyszer-egyszer valamely ódon könyv bekötési táblájában megtaláljanak egy ősnyomtatvány-töredéket. Mert ezek csak a mi számunkra felbecsülhetetlen értékű ereklyék: a kortárs mesterember hulladéknak, úgynevezett makulatúrának tekintette, és súlyra vásárolta a lejárt naptárakat, elhasznált iskolakönyveket, megrongálódott könyveket, hogy papírjukat felhasználja a könyvkötő munkájához, a vastag bekötési táblák telítésére. Hihetetlen gonddal, türelemmel és nagy szakértelemmel sok nagybecsű maradványt fejtettek ki a kutatók valamivel későbbi könyvek kötéséből.

Ha előkerül valahonnan egy teljes vagy töredékes ősnyomtatvány (általában az 1500-as esztendő előtt készült nyomdai termékeket nevezzük így) – vagy van rajta nyomdai jelzés, név, hely, évszám; vagy nincs. Ha van: vakon ennek sem szabad hinni. Tévedéssel, vagy szándékos hamisítással mindig számolni kell. A nyomtatott vagy kézírással odavetett jelzést meg kell vizsgálni történelmi és nyomdász-szakmai módszerekkel: ellenőrizni kell helyességét és hitelességét. Ha pedig nincs a nyomtatványon jelzés (a már említett "kolofon"), akkor még nehezebb a kutató dolga.

76-77. oldal

Minden cél csak akkor létezik valójában, ha elérhető. Ha nem is biztos, hogy eléri az ember, de van rá lehetőség.

247. oldal

Mi úgy gondoljuk: ha Krisztus Urunk és körötte a tizenkét halász nem gyűjtött pénzt, sem birtokot… no, akkor nincs ok arra, hogy utódaik, a pápa, püspök, plébános, barát dúskáljon földi jókban. A negyedik artikulus tehát kimondaná: az egy ház birtoka nem az egyház szolgáié, hanem az egyházé, a híveké, vagyis: mindenkié.

107. oldal

Ketten voltunk testvérek. Bátyámnak gyönyörű énekhangja volt, nekem sajnos és szerencsémre nem. Sajnos, mert Giuseppe bátyám ma már Itáliának egyik leghíresebb és leggazdagabb énekművésze. De szerencsémre is, mert nekem részem lehet az élet őneki nem járó örömeiben; engem ugyanis nem heréltek ki, mint a bátyámat.

Pontosan megszabták a kalózok törvényei az ’üzemi balesetek’, a kalóztámadások közben történt sebesülések és testi károk után járó térítéseket is:

jobb kar elvesztéséért 600 spanyol ezüsttallér;
bal karért 500;
jobb lábért szintén 500;
bal lábért pedig 400 ezüsttallér járt;
egy szem vagy egy ujj elvesztéséért 100 ezüsttallért kapott a sebesült;
haslövés esetén 500 tallér fájdalomdíjat kapott – és így tovább.

A karibi kalózvilág, 146. oldal

„Készült a nyomdászat 500-ik évében” – ezt a sort olvashatjuk minden 1940-ben megjelent könyv címlapján vagy utolsó oldalán. Akkor már tombolt a második világháború – szinte a történelem gúnyolódásaként hatott, hogy ez a véres esztendő lett nemzetközi megállapodással a Gutenberg-év, az emberiség legnemesebb összekötő kapcsa, a könyvnyomtatás nagy feltalálójának tiszteletére.

A könyveknek ebből a feliratából és a félezres évforduló ünnepségeiből azt hihetné az ember, hogy egy Gutenberg János nevű férfiú az 1440-es esztendőben „feltalálta a könyvnyomtatást”, amely ezek szerint 1439-ben még nem létezett, 1441-ben már megvolt: így hát a világtörténelem egy csodálatos pillanatának szülötte.

Ez így igaz is, nem is.

5. oldal

Mindenfajta nyomtatás, bélyegzőkkel vagy más módon végzett sokszorosító eljárás alapvető elve, hogy a másoláshoz használt eszközön a levonatra szánt ábrának vagy betűnek fordított képe legyen. Oly egyszerű dolog ez, mint a kerék gördülése – de hát a kereket is fel kellett egyszer találni. Ez a felismerés is megtörtént már sok évszázaddal időszámításunk előtt.

18. oldal

– Hibáztunk! – robbant ki K-ból az idegesség. – A franciák, a norvégok, a lengyelek, a csehek, a belgák… mindenki másképpen csinálta. Mi csak ültünk, morogtunk magunkban, elégedetlenkedtünk, terveztünk, és tulajdonképpen alig tettünk valamit.

473. oldal