Ephraim Kishon izraeli magyar

Eddigi létezésem folyamán még alig volt dolgom bírósággal, pláne bűnügyivel. Óvatosan intéztem ügyleteimet, a Törvény teljes szigora mindig mellém sújtott. Egyetlenegyszer voltam két napig vizsgálati fogságban, talán nyolc éve, de akkor is igazságtalanul, mert még idejében visszavittem a kerékpárt.

Pepi erre olyasvalamit mondott, amit nem írhatok le, de igen súlyosan érintett anyai ágon. Nem hagytam annyiban a dolgot, és alaposan megfeleltem a korrupt disznónak. Megfenyegettem, hogyha nem adja át a gorilláját, akkor én úgy verem őt agyon, mint a mákonyi cigány az ispán szamarát. Erre a barátom megenyhült, és csakhamar megegyeztünk, hogy Jenő felváltva fog bennünket fedezni, hetenként négyszer engem, háromszor Pepit, de nem sorrendben, nehogy egy estleges gyáva, kopasz merénylő a dolgot ki tudja előre számítani.

Én a magam részéről nosztalgikusan a kis Szúkints nagyközséget választottam egyéni kerületem központjának, mert itt születtem, és itt éltem egészen hétéves koromig, amikor is a község tehéncsordáját eladtam a tanítónőnek az óvodában, és ezért eltanácsoltak a faluból.

Tizennégy éves koromban ugyanis arra a téves meggyőződésre jutottam, hogy csakis iskolázott, művelt embernek van helye a társadalomban, és ez okból szilárdan elhatároztam, hogy kilopom a vizsgatételeket a polgári iskola széfjéből. Szerencsére a mellettem ülő diák, bizonyos Freiwirth Bandi édesapja foglalkozására nézve betörő volt, és gyorstalpaló kurzust tartott a számomra, azzal a feltétellel, hogy az elemelt tételeket osztályismétlésre utalt fiacskája rendelkezésére bocsátom. Ennek semmi akadálya nem volt, és mindketten ragyogóan vizsgáztunk. Bandi ma egyetemi magántanár, én meg államtitkár vagyok, mint már említettem.

Apám, akivel gyerekkoromban végtelen sétáink során Istenről és a világról beszélgettünk, szilárdan hitt abban, hogy hihetetlen találékonyságommal meg fogom hódítani a világot. És mivel bizonyos értelemben megvalósítottam az álmát, nagyon fáj, hogy nem érhette meg felemelkedésemet. Talán éppen határtalan bizalma ébresztette föl bennem először a becsvágyat.

De az égető vágynak, amely bennem élt, hogy mindenáron sikeres legyek, véleményem szerint más oka van. Először is ott volt a kisebbrendűségi érzésem a soványságom miatt. Már említettem, hogy piszkafa lábaim végtelenül szerencsétlenné tettek. Árnyékként osontam el a falak mentén, és hosszúnadrágról ábrándoztam. Halálosan szégyelltem magam. És amikor már emiatt eleget szégyenkeztem, lecsaptak a holocaust pribékjei. És akkor azért gyötört a szégyen, hogy kiközösítettek, és azért, amit addig nem vettem tudomásul, hogy zsidó vagyok.

Napról napra egyre több megaláztatás ért. A méreganyagot olyan finoman növelték, akárcsak egy tökéletes gyilkosságban, így aztán nem fejlődhetett ki bennünk semmiféle pszichikai ellenállás. Egyetlen menedékünk a fantázia birodalma volt. Átadtam magam álmaimnak, amelyekben többé már nem Ferike, a kis bolha voltam, hanem érdemrendekkel kitüntetett vadászpilóta, vakmerő kalóz, vagy éppen világhírű író.

Az álom nagyjából megvalósult, még ha jóval később is. Teljes irodalmi munkásságom héber nyelven íródott, Izraelben, Cion népe számára. Élettörténetem abszurditása azonban éppen a német nyelvterületen tett különösen sikeres íróvá. A német olvasókat a héberrel hódítottam meg, azzal a nyelvvel, amelyet ma már senki sem beszélne, ha a nácik elérték volna céljukat. Hóhéraim leszármazottainak lettem kedvenc szerzője, és ez a történelem igaz iróniája.

23. oldal

A zsebkendők parvenü orgiája a paradox életérzés abszolút kiteljesedése.

165. oldal

Der älteste aller menschlichen Kriegszustände ist der Klassenkampf. Sklaven wollen sich von ihren Herren befreien und die Herren sich von ihren Frauen.

122. oldal

Kritikus helyzetekben hallgatunk. Ennek megvan az az előnye, hogy aki hallgat, az nem tehet senki ellen hamis tanúbizonyságot.

– Íme új parancsolatom néktek: szeressétek egymást.
Talán ez lehetne a tizenegyedik parancsolat.

A Biblia minden megoldhatatlan problémát az ismert fordulattal old meg: „Az ember születésénél fogva gonosz.”