Eötvös József magyar
1813. szeptember 3. (Buda) – 1871. február 2. (Pest)
Katalógusnév | Eötvös József |
---|---|
Nem | férfi |
Könyvei 42
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Populart Füzetek Interpopulart · Téka Kriterion · A magyar próza klasszikusai Kossuth · Gondolkodó magyarok Magvető · A magyar próza klasszikusai Unikornis · A magyar irodalom remekei I. Népszabadság · Diákkönyvtár Móra · Diákkönyvtár Szépirodalmi · Magyar Klasszikusok Babits · Irodalomtörténeti Füzetek Akadémiai · Magyar Klasszikusok · Magyar Elbeszélők Szépirodalmi · Eötvös József művei Magyar Helikon · Magyar Századok Ardói · A Társadalomtudományok Magyar Klasszikusai Közgazdasági és Jogi · Révai-féle salon-könyvtár Révai · Magyar Remekírók - A magyar irodalom főművei Franklin-Társulat · Eötvös Klasszikusok Eötvös · Magyar történelmi emlékek - Okmánytárak
Fordításai 1
Antológiák 32
Róla szóló könyvek 9
Népszerű idézetek
Ilyen emberi természetünk; ha oly helyzetbe jutottunk, honnan semmi kedvező kilátás nem nyílik, a kisebb rosszhoz kötjük reményhorgunkat, de egy napig sem maradhatunk remény nélkül.
757. oldal, Babits Kiadó, Szekszárd, 1996
Nálunk otthon [Magyarország] a tavasz csupa gyönyörűség. A hó lassankint olvad el. Minden szép csendesen történik, az ember alig veszi észre. Csak a marha vidám bölöngése és a magasban a pacsirtasereg hirdeti a kikeletet. Az egész olyan, mintha a természet kipihente volna magát, és most hosszú álma után a nap meleg sugárainál csendesen felnyitná szemét és mozogni kezdene. Felébredt, de nem szökik fel egyszerre; minek is siessen, van elég ideje, hogy dolgát őszig bevégezze. De itt [Svájc], aki tavaszt nem látott, annak fogalma sem lehet róla. Ma még tél. A meredek sziklákon kívül, hol a hó meg nem áll, egy talpalatnyi folt sem látszik a fehér takaróból, s holnap az egész hegyoldal sötéten áll. Minden oly rögtön történik, mintha a természet érzené, hogy elkésett és most sietni kell, hogy a búzát s gyümölcsöt megérlelhesse, még mielőtt a tél ismét visszajő. Nálunk a hólevet felszívja a föld, legrosszabb esetben betölti a laposokat, és a vetés ázik ki; de itt száz patakban omlik le a hegyoldalon. Meg sem fogható, honnan jő s merre megy ez a sok víz. Most csak egy kis eret látni, mely a havon átszivárog, nem vastagabb a karomnál; egy félóra múlva helyette ott már patak folyik, mely egy malmot elhajtana. Az ember azt sem tudja, mihez fogjon. Ha hamarjában töltést hányt, hogy a vizet egy oldalon elfogja, egyszerre a másikról még több jő, s nemcsak a vetést, hanem még a földjét is elviszi magával. Minden hegyen száz forrás ered, minden szikláról vízesések omlanak le, és az mind tarthatatlanul szalad s rohan a völgy felé, hogy a folyó, akármily magasra csinálják töltését, pár óra alatt kiárad s mindent elönt. És hozzá mily lárma mindenfelől. A szél, a víz s közbe-közbe a lavinák dörgése, mintha ágyúznának. Nem is lehet azt kikeletnek nevezni. Valóságos háború, melyben a tavasz a telet legyőzi, és ez, midőn visszavonul, mindent elpusztít.
41. oldal
[…] mit szépnek nevetsz a világon, mi érzékidet gyönyörrel tölti, lelkedet csudálatra ragadja – minden csak az idő által szebbített pusztulás nyomán áll, az egész világ egy nagy dicső rom, melyet az idő elboríta színével – s mindebben csak tentermészeted képét látod, mely szerént örömeid nem egyebek, mint virágborítékok, melyekkel a kor múlt fájdalmaidat s szíved sértéseit eltakarta.
19. oldal
Mentül tovább élünk, annál inkább látjuk átal, hogy az ész, melyre oly büszkék vagyunk, az embernek nem azért adatott, hogy a természet felett uralkodjék, hanem azért, hogy azt követni s annak engedelmeskedni tanuljon.
1442. gondolat
Nem nevetséges-e, hogy némely emberek vesztettnek vélik az időt, melyet kedveseiknek szentelének, s csak azon órákat hiszik haszonnal töltötteknek, melyekben úgynevezett nagy célokért fáradva, az örökké háládatlan sokaságnak éltek; mintha a pénz, melyet a nép között elszórunk, kamatozna, s nem az, melyet egyeseknek kölcsönözénk; mintha józanabbak volnánk, ha való boldogságunkat fenséges álmaknak feláldoztuk; mintha lemondva e magas ábrándozásokról, magunknak s kedveseinknek való örömöket szerezhetnénk.
408. gondolat
Aki egészséges, kinek mindennapi kenyeréről aggódnia nem kell, s kit csak egy lény is szeret igazán e világon, az áldja a kegyes istenséget e jótéteményekért, s elégedjék meg helyzetével. Neki a szerencse a legegyszerűbb alakban jutott, de ennél többet senki nem élvez e földön. – Meglehet, hogy azok, kik az élet színdarabját páholyokból nézik, valamivel kényelmesebb helyet foglalnak el, de bizonyos, hogy sem nem látnak, sem nem élveznek többet.
1523. gondolat
Míg az irodalmi pálya más országokban a jólét s vagyonosság ösvényeinek tekintetik, s azokat, kik rajta kitűntek, befolyáshoz s méltóságokhoz vezeti, addig a magyar írónak sorsa hasonló a bányászokéhoz, ki, midőn homloka izzadságával a mély aknák kincseit felhozza, mindenkit gazdagít, de maga örökre szegény marad.
Jól tudjuk, hogy ez nem a nemzet hibája, ha olvasóink száma kisebb, mint Francia- vagy Angolországban, s a polgári méltóságok kiosztása nálunk nem azoktól függ, kik az irodalom iránt érdekkel viseltetnek, hogy mindezt nem közönyösségünk okozta, de a baj nem azért nem csekélyebb;
A MAGYAR ÍRÓK HELYZETÉRŐL (1861)
Jó anya után Istennek legnagyobb áldása az, ha jó emberek körében nevekedünk fel, mert az emberek iránti bizodalmunk, mely földi boldogságunknak első feltétele, egészen ettől függ.
1205. gondolat
Az emberek többnyire nem azon harcban vesznek el, melyet külviszonyaikkal, hanem abban, melyet önmagukkal küzdenek…