!

Éltető József

Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó

Könyvei 2

Éltető József: Történet egy fehér lóról
Éltető József: Ismeretlen beszéd

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Rakéta Regénytár Magvető · Forrás

Fordításai 5

Traian Stef (szerk.): Dilingó
Kormos István – Köpeczi Béla (szerk.): Román költők antológiája
Benjamin Fondane: A költő és árnyéka
Marin Sorescu: Kéményeink füstje
Emil Botta: Sötétlő április

Róla szóló könyvek 1

Gálfalvi György: Marad a láz?

Népszerű idézetek

Jaumijau>!

– Tudja, fiatalúr, mindent szabad, csak elfutni nem. A gyávaságnak szaga van, mint a ganédombnak, s ezt a szagot messziről megérzik az emberek s az állatok is. Aki magán hagyja száradni az ilyen szagot, abba aztán mindenki örökké beletörli a bakancsát.
Vaszi kacskaringósan és hosszan káromkodott románul.
– Tudja-e, mi a legnagyobb baj? Ezt a büdösséget az érzi a leginkább, aki magán hordja, s nem tud tőle szabadulni. Az ilyen elszaladós ember ganévá válik, s a szíve megtelik gyűlölettel. Mert az emberek kétfélék, tudja-e? Kétfélének születnek. Rendes embernek, mint maga is, meg ganénak, neszimcitnek. Aki neszimcitnek születik, az már életibe az marad, nem lehet rajta segíteni, az nem is ember, rosszabb, mint az állat. Az ilyent még a kutyák is elkerülik, de azzal se törődik, annak mindegy, mert semmi se fáj neki. Nincs lelke. De aki rendes embernek születik, az érez, annak biza sokszor fáj a lelke meg a szíve is. Csak vigyázni kell, nehogy közbe gané legyen belőle. Mert ha az lesz, az rosszabb, mint a neszimcit. Mert csak gyűlölni tud, sze magamagát is gyűlöli, mert tudja, hogy gané.

202

3 hozzászólás
bookasticdude>!

Az ágy előtt szék vizeskancsóval, az ágyon sötét takarógomolyag, melyet Valéria megérintett, és előbb halkan, aztán hangosabban Árpádnak szólított. A gomolyag lassan megmozdult, fordult egyet, és némi emberformát nyert: nagyon borostás, szürke arc került elő az elnyűtt takarók közül, koponyaszerűen aszott. De óriási, gyulladt szem nézett ki rémülten ebből a koponyából. Ágoston ismét hallotta fülében a riadalom mindent betöltő suhogását. Szeretett volna kiszaladni az udvarra, a levegőre.
– Árpád! – mondta kétszer is egymás után Valéria, s ezt megszólításnak is lehetett venni, de úgy is tűnt, minthogyha az újonnan jötteket próbálta volna megnyugtatni, hogy az ágyon fekvő alak nem kísértet, hanem ember, neve is van: Árpád.

101. oldal (Magvető, 1989)