!

Elizabeth Strout amerikai

1956. január 6. (Portland, Maine állam) –

Nem
Honlaphttp://www.elizabethstrout.com/
Wikipédiahttps://en.wikipedia.org/wiki/Elizabeth_Strout

Képek 6

Könyvei 12

Elizabeth Strout: Kisvárosi életek
Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton
Elizabeth Strout: Amy és Isabelle
Elizabeth Strout: A Burgess fiúk
Elizabeth Strout: Maradj velem
Elizabeth Strout: Olive Kitteridge
Elizabeth Strout: My name is Lucy Barton
Elizabeth Strout: Amy and Isabelle
Elizabeth Strout: Olive Kitteridge (olasz)
Elizabeth Strout: Anything Is Possible

Kapcsolódó sorozatok: Amgash

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Geopen 20

Szerkesztései 1

Elizabeth Strout (szerk.): The Best American Short Stories 2013

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Tehát az élet megy tovább, gondoltam.
(Ma meg azt gondolom: Egy darabig megy tovább, aztán nem.)

66. oldal

>!
Kuszma P

– A művészek mások, mint a többi ember.
– Nem. Nem mások. – Égett az arcom. Én mindig is más voltam, nem akartam még másabb lenni!

35. oldal

>!
Trixi_Adzoa P

– Anya, amikor regényt írsz, újraírhatod, de amikor húsz évig együtt élsz valakivel, az maga a regény, és azt a regényt nem írhatod meg még egyszer másvalakivel!

145. oldal (Geopen, 2017)

>!
Chöpp 

Házassága első évében anyám a helyi könyvtárban dolgozott, és állítólag – a bátyám mondta később – nagyon szerette a könyveket. De aztán a könyvtárban közölték vele, hogy megváltoztak a szabályok, és csak olyan dolgozót foglalkoztathatnak, akinek megvan a szükséges képzettsége. Anyám ezt sosem hitte el. Abbahagyta az olvasást, és hosszú évek teltek el,míg rászánta magát, hogy elmenjen egy másik könyvtárba, egy másik városba, és újra könyveket hozzon haza. Ezt azért említem, mert érdemes megvizsgálni a kérdést, hogyan tanulják meg a gyerekek, mi is a világ, és miként kell viselkedni benne.

14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvtár
1 hozzászólás
>!
Chöpp 

A világ örökösen ítélkezik – valahogy el kell érnünk, hogy ne érezzük alábbvalónak magunkat másoknál.

63. oldal

>!
Chöpp 

Az embernek el kell fogadnia a saját gyerekét, akármilyen is.

325. oldal

>!
Chöpp 

– Nem akarok egyedül meghalni – mondta.
– Ugyan már! Mindig egyedül vagyunk. Egyedül születünk, egyedül halunk meg. Ugyan mit számít ez? Csak ne folyjon előtte a nyálunk évekig az otthonban, ahogy a férjemnek. Én csak ettől félek.

328. oldal

>!
Chöpp 

De az is megesik váratlanul, hogy amikor a napsütötte járdán lépkedek, vagy nézem ahogy egy fa hajladozik a szélben, vagy látom, amint a novemberi égbolt összezárul az East River fölött, hirtelen úgy rám tör a mélységes sötétség tudata, hogy kis híján felkiáltok. Ilyenkor gyorsan bemegyek a legközelebbi ruhaüzletbe, és elbeszélgetek egy idegennel az újonnan érkezett pulóverek szabásáról. Valószínű, hogy a többségünk így evickél át az életen, félig tudatosan, félig nem, és időnként olyan emlékek törnek rá, amelyek egyszerűen nem lehetnek igazak.

15. oldal

>!
Chöpp 

Úgy érzem, az emberek talán nem értik, hogy anyám sosem tudta volna kimondani a „szeretlek” szót. Úgy érzem, az emberek talán nem értik: jó volt ez így.

104. oldal

>!
Chöpp 

Rettenetesen szomorú voltam. Tulajdonképpen olyan szomorú voltam, mint egy szomorú gyerek, márpedig a gyerekek nagyon szomorúak tudnak lenni.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyerekkor