Elek Artúr

Ötven éve immár annak, hogy a feketeruhás, nyúlánk, sápadt férfi, akinek arcán soha senki nem látott mosolyt, megtért Tycho Brahe csilla­gára, a kilobbant tüzű, magános bolygóra, amely­nek sorvadásos fénye szelíden derengett át gyer­mekkora kóválygó álomképein.

(első mondat)

[Ady] A hozzáértők szerint gyatra római sört, a „birra Peroni”-t csak olyan egykedvűen hajtogatta, mint a Castelli romani legnemesebb nedűit. Szomjas volt, nem ínyeskedő. Sohase tapasztaltam, hogy – mint a szesznek annyi barátja – fontoskodott volna az ital körül. Megitta, szót nem vesztegetett reá.

Ady Rómában · Elek Artúr

„Egészen ifjú voltam még és nyakig benne a bohóságokban, amikor belészerettem a melancholiába és játszva áldoztam fel nyugalmamat s földi békémet. Szeretni ott tudtam csak, ahol a Halál lehellete elvegyült a Szépével."

Ha pőrére vetkőztetjük azt a lelket, akit az ő talpig fekete ruhájában Poe Edgárnak ismer az irodalomtörténet, ha leszedjük róla mindazt, amit ember elődeitől örökölhet, környezetétől áthasoníthat, mintaképeitől eltanulhat, akkor Poe, a mozgó plasma: egy mérhetetlen és olthatatlan vágyódás a lét határain túlra, a lét okához, a lét célja felé.
Minden tehetsége ezt az ösztönét szolgálta. Ennek szolgálatára adatott meg neki képzelete és logicai tehetsége, ez a két nagyszerű eszköz, amely olyan sajátos módon egészítette ki egy­mást benne. Ami Poe egyéniségében olyan különleges, annyira utánozhatatlan, azt lelke e két facultásának egymáshoz való viszonya okozza.

De nem mart meg, hanem inkább szétnyitotta előttem a lelkét, és rákényszerített, hogy belétekintsek. Megdöbbentő dolgokat láttam benne. Egy régen kigyulladt, egész életére és költészetére végzetes szenvedélye akkor volt benne kialvóban. Még játszott vele, rá-ráfújt, föl-fölszította és fellobogtatta, hogy ismét hűlni hagyja. A mást és önmagát kínzásnak félelmetes játéka volt az. Sokszor vérfagyasztó és megmagyarázhatatlan.

82. oldal - Ady Rómában · Elek Artúr

„A világ valóságai látomásokként és csak látomásokként hatottak reám, az álomvilág sa­játságos képzetei pedig nem tápláléka lettek létemnek, hanem maga lettek számomra a lét."