!

Edgar Allan Poe amerikai

1809. január 19. (Boston, USA) – 1849. október 7. (Baltimore, USA)

Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Edgar_Allan_Poe
Életrajz

Képek 7

Könyvei 114

Edgar Allan Poe: A fekete macska
Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság
Edgar Allan Poe: A kút és az inga
Edgar Allan Poe: A holló
Edgar Allan Poe: Az aranybogár
Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes művei I-III.
Edgar Allan Poe: Rejtelmes történetek
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe válogatott művei
Edgar Allan Poe: A Morgue utcai gyilkosság

Antológiák 46

Sárközy Bence (szerk.): Düledék palota
Vic Parker (szerk.): Klasszikus rémtörténetek
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Klasszikus detektívtörténetek
Borbás Mária (szerk.): 21 rémes történet
Kovács Nemere (szerk.): Áldozati báránycomb
Bálint Aladár (szerk.): Éjfél / Kísértethistóriák
Cserna György (szerk.): Kísértethistóriák
Az elátkozott kert
Domokos János (szerk.): A világirodalom legszebb elbeszélései I-III.

Róla szóló könyvek 3

Karátson Endre: Baudelaire ajándéka
B. Vörös Gizella (szerk.): Krimielemzések
Julian Symons: Edgar Allan Poe

Kapcsolódó zóna

!

Edgar Allan Poe

76 tag · 87 karc · Utolsó karc: 2018. október 7., 19:53 · Bővebben


Népszerű alkotóértékelések

>!
Zoltán_Nádor

Edgar Allan Poe

Sokan megfeledkeznek arról, hogy Poe rövid, hányatott élete alatt hány műfajt teremtett és újított meg. Hihetetlenül tudatos, emellett zseniálisan vagány író volt.

>!
Nyírő_Helga

Edgar Allan Poe

Nézhetett ki bárhogy..Ahogy írt….Egy szó nélkül hozzámentem volna feleségül…:)

>!
Sunflowers P

Edgar Allan Poe

Mondhatjuk, hogy őrült volt. Sőt, igazán kár lenne tagadni. De Poe egyike azon íróknak, akik ezt az őrületet képesek voltak valami hihetetlenül értékes és meghatározó dologgá átalakítani.

>!
Roland_Rahl

Edgar Allan Poe

Egy igazi zseni volt, voltaképpen a detektívregényeket is ő „találta” fel! :) (Tudom ez így elég nyers megfogalmazás!) Olvassátok, élvezzétek és okuljatok! :)

>!
Hellion

Edgar Allan Poe

Költő és csirkefogó, a nagyszerű Edgar Poe! Őt olvasni olyan, mint a kriptában ücsörögni és hatalmasakat szippantgatni a levegőből.

>!
Etelka3

Edgar Allan Poe

Bár nagyon szeretem a költészetet, eléggé kritikus vagyok vele szemben. Rengeteg verset olvastam ( kortárs és klasszikus irodalmat egyaránt) , ám egyik se okozott maradandó élményt. Idegennek hatott minden soruk, és olvasás közben csak ez járt a fejemben: Ha ezt a palit személyesen ismerném, biztos rühelnénk egymást. Ezután jött Poe. A művei olvasása után konkrétan pislogni se tudtam. Poe-t amolyan „ rétegírónak" mondanám, mivel egyértelműen nem való mindenkinek . Nekem azonban abszolút telitalálat . Olvasom, közben a szavai és gondolatai apró pókokként másznak a tudatomba, hogy ott szőjjék a gyönyör és rettenet hálóját. Egyszerre zseniális és utánozhatatlan az a hangulat, amit megteremtett, nem hiába vált a neve halhatatlanná.


Népszerű idézetek

>!
cz_z

Nagyon hiszek a bolondokban; ezt hívják a barátaim önbizalomnak.

>!
cz_z

Minden, mi van e bús világon, álomba ködlő furcsa álom.

Edgar Allan Poe: A holló Versek és elbeszélések

>!
Enola87

– Ön még nagyon fiatal, barátom – felelt házigazdám –, de el fog jönni az idő, amikor megtanul a saját szemével ítélni arról, ami a világban történik, és nem hallgat mások fecsegésére. Amit hallunk, abból semmit se kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.

364. oldal - Dr. Kátrány és Toll professzor módszere

>!
cz_z

Még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e.

>!
Ciccnyog ISMP

Az ifjúkorúak eseményei rendesen elhalványulnak az érettebb évek során, és elmúlik határozott, végleges benyomásuk. Minden árnyékszerűen szürke lesz – bizonytalanul gondolunk vissza az elmúlt időkre – és meghatározatlanul olvad össze a halvány örömök emlékezete képzelt fájdalmakkal.

71. oldal, William Wilson

11 hozzászólás
>!
AnneTheCat

Az igazság nincs mindig a kút fenekén. Sőt, ami a fontos dolgokat illeti, én azt vallom, hogy mindig a felszínen lebegnek.

41. oldal, A Morgue utcai kettős gyilkosság (Helikon, 2015)

>!
danlin

A holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár.
„Vendég lesz az”, így tünődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy sziven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelemmel hunyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár,
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymü zengés
Fájó, vájó, sohse sejtett torz iszonyt suhogva jár, –
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csititottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár.
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S „Uram”, kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsájtja, ugyebár?
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." – S ajtót tártam, nyílt a zár:
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sohse tár;
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: „Lenóra!” – halk, sovár
Hangon én búgtam: „Lenóra!” s visszhang kelt rá, halk, sovár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent holmi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajtakaplak, híres titkod most lejár,
Csitt, szivem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár.
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár,
Ajtóm felett, Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár –
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságu tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár –
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
S szólt a Holló: „Soha már.”

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: „Soha már.”

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már;
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sohajtva: "Majd csak elmegy, messzi száll,
Mint remények, mint barátok, holnap ez is messzi száll",
S szólt a Holló: „Soha már!”

Megriadtam: csendziláló replikája mily találó –
„Úgy lesz”, szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár;
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el a jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak remények gyászdalát, csak terhes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: „Soha – soha már!”

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár;
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltünődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár.
Mért károgja: „Soha már”?

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már;
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár
Ő nem nyomja – soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyaltánc kél s muzsikál;
„Bús szív”, búgtam, "ím a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét s felejtést ád e pohár,
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Látnok!”, nyögtem, "szörnyü látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár –
Van… van balzsam Gíleádban?… Mondd meg – lelkem esdve vár…"
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Látnok!”, búgtam, "szörnyű látnok! ördög légy, madár vagy átok!
Hogyha istent úgy félsz, mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messze mennyben vár-e jó rám,
Angyal-néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
S szólt a Holló: „Soha már!”

„Ez legyen hát búcsúd!”, dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szivemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: „Soha már!”

S szárnyán többé toll se lendül, és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt Pallaszáról el nem űzi tél, se nyár!
Szörnyü szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló
Míg a lámpa sávja omló fényén roppant árnya száll,
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen – soha már!

90-95. oldal (Tóth Árpád fordítása)

>!
Luna_Iceshard

Mit ér a napvilág,
Ha szemünk a jelenbe néz,
S ködön át csak a múltba lát?

34. oldal, Álom

>!
Cheril

Büntetnem kell – de büntetlenül kell büntetnem! A bántalom nincs megtorolva, ha megtorlás éri utol a megtorlót. És éppen úgy nincsen megtorolva, ha a bosszuló elmulasztja, hogy bosszuló mivoltát éreztesse azzal, aki megbántotta.

69. oldal

>!
PöttömP

A leghidegebb szívben is vannak húrok, amelyeket nem lehet anélkül érinteni, hogy érzést ne keltsenek.

121. oldal