E. T. A. Hoffmann német

– Csak nevessetek szívetek mélyéből.

14. oldal

Alighanem egyenesen téged kérdezhetlek meg, nyájas olvasóm, hogy nem voltak-e életedben órák, sőt napok és hetek is, amikor elkínzottan, kedvetlenül végezted szokott tevékenységedet és munkádat, és amikor minden, amit egyébként fontosnak, gondolataidban és értelmedben megőrzésre méltónak ítéltél, egyszerre sekélyesnek és semmitmondónak rémlett? Ilyenkor magad sem tudtad, mit tegyél és hová fordulj; szívedben egy homályos érzés élt, hogy valahol és valamikor valami magasrendű, minden földi gyönyörűség körét túlhaladó óhajnak kellene teljesülnie, amelyet a lélek, mint kordában tartott félénk gyermek, kimondani sem mer, és minden számára, ami körülvett, elnémultál ebben a vágyódásban az ismeretlen Valami után, ami mindenütt, amerre csak jártál, áttetsző, az élesebb tekintet elől szétfolyó alakokkal, légies álomképpel lebegett körül. Szomorúan tengtél-lengtél: mint a reménytelen szerelmes, s mindaz, amit az emberek tarka összevisszaságban szemed láttára műveltek, nem okozott sem fájdalmat, sem örömet, mintha már nem tartoznál ebbe a világba.

Negyedik vigília

Marika, mihelyt egyedül maradt, hozzálátott ahhoz, ami a szívét nyomta, s amit még – maga sem tudta, miért – a mama előtt sem mert tenni eddig. A sebesült Diótörőt az asztalra fektette, nagyon gyöngéden lecsavarta a kendőt, s megvizsgálta sérüléseit.
Diótörő rendkívül sápadt volt. Fájdalmas arca mégis úgy mosolygott, hogy Marikának a szíve elfacsarodott.
– Ó, Diótörőkém – beszélt hozzá halkan –, ne haragudj, hogy Frici úgy megbántott. Nem akart rosszat, csak a vad katonák között ő is egy kicsit keményszívű lett.

18. oldal

Ez volt a mese, gyerekek, a kemény dióról, s most már tudjátok, miért mondják az emberek olyan gyakran: ez aztán kemény dió! S azt is tudjátok, miért olyan csúnyák a diótörők.

80. oldal

Néha olyan lelki folyamatok zajlanak le bennünk, hogy a legmeghittebb barátunkkal sem beszélhetünk róluk.

Első könyv - Első szakasz

– Jujjuj, keresztpapa, ma megint olyan vicces vagy, úgy csinálsz, mint a Paprika Jancsim, akit már rég a kályha mögé hajítottam!

50. oldal

Marika atyja fölszólítására egy diót dugott a szájába, és – krakk – az emberke szétharapta, a héj széthullott, és az édes bél esett Marika kezébe.

21. oldal

Marika még jobban zokogott, és a beteg Diótörőt gyorsan kis zsebkendőjébe pólyálta.

22. oldal

Előttük pedig nagy csörömpöléssel Frici ágyúi vonultak tüzérekkel körülvéve, s csakhamar megdördültek: bum-bum, és Marika cukorborsószemeket látott lecsapni az egerek sűrű tömegei között, amelyek egészen fehérre porozódtak, és igen szégyellték magukat.

38. oldal

A fehér-piros, aranyfürtű angyalfej helyett nagy, formátlan koponya ült a pirinyó, görbe testen, az égkék szemek kidülledt, merev zöld szemekre váltak, a szájacska egyik fültől a másikig ért.

62. oldal